Jégkorszak?

Szergej Prihogyko, az orosz elnöki adminisztráció helyettes vezetője “őszinte részvétéről” biztosította a minap az Európai Uniót annak bővítése miatt. Vlagyimir Putyin elnök első számú külpolitikai tanácsadója a brit The Sunday Telegraphnak adott interjújában, az óvatosan kétértelmű diplomáciai hangnemmel felhagyva, a továbbiakban is kimondottan nyersen fogalmazott. Kijelentette: a csatlakozás után már nem Moszkva, hanem Brüsszel gondja lesz “a keményfejű litván nacionalisták kezelése”, és “a letteknek is az EU magyarázgathatja, miért sérti az összes fennálló nemzetközi jogi normát” a lakosság csaknem felét kitevő orosz ajkú kisebbség iskoláinak bezárása.

IDŐZÍTÉS. Tudatosan kemény szavak. Ám az sem véletlen, hogy az amúgy ritkán nyilatkozó elnöki főtanácsadó éppen a tizenötök külügyminisztereinek múlt hétfői tanácskozása elé időzítette véleményét a bővítésről. Brüsszel és Moszkva kapcsolatai az elmúlt hetekben mélypontra jutottak. Miközben Oroszországot éveken át nem különösebben zavarta az unió közeledése a határaihoz – sőt az EU bővítését kifejezetten pozitív példaként állította szembe a NATO terjeszkedésével -, a mostani fagyos légkör kialakulásában kulcsszerep jut az egykori orosz “csatlósok” uniós csatlakozásának. A Kreml eltökélte ugyanis, hogy csak akkor hajlandó az új tagországokra is kiterjeszteni az Oroszország és az EU kapcsolatrendszerét megalapozó, 1997-ben megkötött Partnerségi és Együttműködési Megállapodást (PCA), ha azt előbb módosítják, mégpedig úgy, hogy Moszkva garanciákat kap a bővítés miatt szerinte az országot érő mintegy 300 millió euró veszteség kompenzálására. Moszkva ugyanis arra számít, hogy megnehezedik az orosz alumínium és acél, a vegyipari és a mezőgazdasági termékek, valamint a nukleáris fűtőelemek kivitele az EU-taggá váló országokba, miközben azok saját termékeiket a korábbinál alacsonyabb vámtételek mellett exportálhatják május elsejétől az orosz piacra. A Kreml attól is tart, hogy az energiaszükségletüket ma 60-95 százalékban Oroszországból kielégítő csatlakozó országok a jövőben beszerzési forrásaik diverzifikálására kényszerülnek. Mindezekre hivatkozva Moszkva a napokban egy 14 pontos kívánságlistát tolt Brüsszel orra alá, egyebek mellett az acélipari vámok módosítását, és a bővítés nyomán keletkező állítólagos károk megtérítését, továbbá a vízummentes utazás lehetővé tételét és a baltikumi orosz kisebbség helyzetének javítását követelve az Európai Bizottságtól.

Brüsszeli prizmán keresztül szemlélve az EU hosszú távú, stratégiai megközelítése orosz részről régi reflexeken alapuló, szűk látókörű manőverezéssel találja magát szemben. Uniós körökben nem értik, miért választotta a Kreml a zsarolás eszközét ahelyett, hogy az erre a célra létrehozott közös fórumokon hozakodna elő az igényeivel. Brüsszel nem óhajtja módosítani az egyezményt, ellenkezőleg, a tizenötök külügyminiszterei határozottan figyelmeztették Moszkvát, hogy feltétel nélkül ratifikálnia kell a partnerségi megállapodás kiterjesztését, ellenkező esetben komoly következményekkel – akár kereskedelmi szankciókkal is – számolhat. Az EU természetesen kész megvitatni az orosz fél jogos aggodalmait, de nem ebbe hajlandó belekeverni a partnerségi egyezményt.

Mellesleg ami a kompenzációs igényeket illeti, Brüsszel nem hisz az orosz könnyeknek. A kereskedelmi veszteségek Moszkva által becsült 300 millió eurós szintjét uniós tisztviselők vitatják. “Lehet, hogy egyes szektorokban veszteség éri őket, de az összmérleg kedvező lesz a számukra” – véli egy brüsszeli diplomata, emlékeztetve arra, hogy a tíz új tagállam importvámjai a csatlakozás után átlagosan 9 százalékról 4 százalékra csökkennek Oroszország felé.

OROSZPOLITIKA. A bővítési vita mindazonáltal csupán az egyik megjelenési formája az EU-orosz kapcsolatok akadozásának, ami mögött mélyebb problémák és nézeteltérések húzódnak meg. Egy, az ír elnökség által készített – és a Figyelőhöz is eljutott – háttéranyag lényegében elismeri, hogy az unió eddigi “oroszpolitikája” eredménytelen volt. “Miközben Oroszország valóban nehéz partner, egyértelmű, hogy az EU nem volt képes világosan meghatározni a céljait, sem pedig előmozdítani értékeit vagy hatékonyan képviselni az érdekeit. Fennáll a veszély, hogy a kapcsolatrendszer fennakad a procedurális kérdéseken, a konkrét területeken való előrelépés rovására” – állapítja meg a meglepően nyíltan és pesszimistán megfogalmazott elemzés.

Ráadásul a véleménykülönbségek listája folyamatosan gyarapszik. Nincs megállapodás például az Oroszországból az EU-ba érkező illegális bevándorlók visszatoloncolásáról, de az európai repülőgépek szibériai átrepülése feltételeinek módosításáról sem. Ám ami talán ennél is fontosabb, az orosz kormány elutasítja az uniónak azt a követelését, hogy vezessen be piaci viszonyokat az energiaágazatban.

A tét óriási, hiszen az unió részesedése Oroszország külkereskedelmében a jelenlegi 38 százalékról 50 fölé nő a bővítés után, ami évi közel 130 milliárd dollárnyi árucserének felel meg. A gond csak az, hogy az unió képtelen egységesen fellépni Oroszországgal szemben. Az ír EU-elnökség idézett elemzése is felrója, hogy az elmúlt időszakban Moszkva gyakran húzott hasznot a tagállamok és az uniós intézmények közötti nézeteltérésekből és sokszor összekapcsolt egymáshoz nem illő dolgokat, amivel nem egyszer akadályozta az előrelépést. A tagországok mindegyikének stratégiai érdeke ugyanis a kétoldalú üzleti és kereskedelmi kapcsolatok fejlesztése Oroszországgal, és ezek az egyéni érdekek rendre háttérbe szorítják az uniós szempontokat. A mélypontot Silvio Berlusconi magánszáma szolgáltatta tavaly novemberben. Az EU soros elnöki tisztét 2003 második felében ellátó Olaszország miniszterelnöke a római csúcson odáig ment, hogy az unió hivatalos politikájával homlokegyenest szembemenve, a demokrácia fejlődésétől a csecsenföldi válság kezeléséig minden olyan területen védelmébe vette Putyin elnök politikáját, amelyeket illetően Moszkvát kemény bírálatok érték Brüsszelből az utóbbi időben. Az Európai Bizottság kénytelen volt közleményben elhatárolódni Berlusconi szavaitól, ami példátlan az EU történetében.

Nemzeti ambícióiktól vezérelve persze Párizs, Berlin vagy például London is igyekszik tompítani a bírálatokat a Moszkvával folytatott kétoldalú tárgyalásokon, a kritikát inkább meghagyva Brüsszelnek. A széthúzás érthető: senki sem akar lemaradni az orosz nyersanyaglelőhelyek kiaknázásáról, a helyenként életveszélyessé váló infrastruktúra korszerűsítéséről, vagy az elavult, energiafaló gépipar fejlesztéséről. E több tízmilliárd dolláros tételek egy-egy szeletének megszerzését is óriási győzelemként könyvelhetné el bármelyik uniós tagország kormánya. Mindezt látva az orosz diplomácia természetesen egyszerre alkudozik Brüsszellel és a tagországokkal, és mesterien játssza ki őket egymás ellen. Ezt várhatóan így kívánja folytatni is, hiszen a jövő hét végi újraválasztásra készülő Vlagyimir Putyin legutóbbi programbeszédeiben az orosz ipar nemzetközi versenyképességének fokozását jelölte meg fő feladatként, azaz a Kreml feltehetően a végsőkig védelmezni fogja a versenyelőnyöket biztosító belső szabályozást.

Csakhogy az unió is elszánta magát eddigi álláspontja újragondolására. Önvizsgálatát lényegében ugyanaz mozgatja, mint egy évvel ezelőtt az iraki konfliktus esetében: Európa csak egységes külpolitikával tehet szert valódi világpolitikai befolyásra. Így előbb-utóbb várhatóan Moszkva is egy határozottabb és nehezebben kijátszható uniós vonalvezetéssel szembesül, legyen szó akár az emberi jogok megsértéséről Csecsenföldön, akár Oroszország beavatkozástól sem mentes szomszédpolitikájáról.