| LÁSZLÓ CSABA közgazdász, a Magyar Köztársaság leköszönt pénzügyminisztere |
A látszat az, hogy a magyar gazdaság bajban van, a valóság ezzel szemben az, hogy az általunk elindított gazdaságpolitikával sikerült új lendületet adni a magyar iparnak és a hazai beruházásoknak. Mindezek eredményeként ismét egyre több embernek van munkahelye, és végre kedvező hírek érkeznek a külkeres-kedelem és a fizetési mérleg felől is. A külkereskedelem 2003 júliusa és decembere között egészen egyedülálló teljesítményt produkált. Decemberben a kivitel volumene 29 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet, az utolsó negyedévben pedig összességében 360 millió euróval kisebb volt a külkereskedelmi deficit, mint egy évvel korábban. A külkereskedelem tehát immáron trendszerűen jól, sőt minden várakozásunkat felülmúlóan jól alakul, és mindezt immár a folyómérleg-adatok is visszatükrözik. Az ipari termelés rendületlenül növekszik, miként emelkedik a foglalkoztatás, és bővülnek az export szempontjából meghatározó feldolgozóipari beruházások is.
A reálgazdaság tehát köszöni szépen jól, sőt egyre jobban van, s ha a most körvonalazódó tendenciák – ideértve az utolsó negyedévben megugró működőtőke-beáramlást is – tartósnak bizonyulnak, akkor 2004-ben a fizetésimérleg-hiány mértékében és finanszírozásában olyan fordulat következhet be, amely már a pénzpiacokat sem hagyja érintetlenül.
RÉGI ADÓSSÁGOK. A jelenlegi kormány – szerintem sikeresen – lezárta a csatlakozási tárgyalásokat, rendbe tette az EU által kifogásolt belső ellenőrzési rendszert, befejezte a kárpótlási folyamatot, behajtotta az orosz adósságot, és az eredeti terveknek megfelelően tett pontot a nyugdíjreformra. Nem látványos, de nagy eredmények ezek, évtizedes problémákat oldottunk meg egyszer s mindenkorra.
Befejeztük a bankprivatizációt, mégpedig úgy, hogy nemcsak az elért ár volt kedvező, de visszaszereztük a privatizáció iránti bizalmat, és egy új részvénnyel gyarapítottuk a tőzsdei papírok számát.
Új beruházásokat csábítottunk Magyarországra, és az állam is nagyobb szerepet vállal magára a fejlesztésekből. Hatalmas gyárat épít Nyíregyházán az Electrolux, megduplázza magyarországi kapacitását a Nokia, és olyan új ágazatok jelennek meg Magyarországon, amelyek a korábbi működőtőke-befektetéseknél magasabb munkakultúrát, képzettséget igényelnek. Tudom, hogy eközben több termelőüzem is bezárt, de meggyőződésem, hogy a bérek fölzárkózásával ez egy természetes, és elkerülhetetlen folyamat kezdete. Úgy vélem, ez a helycserés támadás a csatlakozási tárgyalásokon kiharcolt befektetési kedvezmények nélkül sokkal nagyobb áldozattal ment volna végbe.
HOL A HIBA? Ilyen helyzetértékelés után a kedves olvasó okkal kérdezheti, miből táplálkozik akkor a mindent átható válságérzet. Az elmúlt másfél évben a piac, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a politikai elit háromszögének kellős közepén ültem, ezért nálam hitelesebben kevesen állíthatják: ebben a koordinátarendszerben nem sikerült megtalálni az egyensúlyi pontot. Egészen pontosan az történt, hogy a politika és az MNB közötti feszültséget a piac nem tudta és nem is tudhatta kezelni. A magam részéről érzem személyes felelősségemet ebben, és remélem, ugyanezt érzik a jegybanki vezetők, valamint a kormánypárti és az ellenzéki képviselők is.
Látni kell azonban, hogy a csatlakozó országok mindegyikének meg kell birkóznia a mielőbbi eurózóna-tagságra apelláló “konvergencia befektetők” hurráoptimizmusa, illetve a sikeres csatlakozásra való felkészülés okozta egyensúlyi zavarok közötti minden korábbinál keskenyebb ösvény megtalálásával. Ha a politika nem áll ki a fiskális szigor mögött, az fenntarthatja a leértékelődési nyomást, és fordítva, szigorú fiskális politika mellett – a fizetésimérleg-problémák érdemi enyhülését feltételezve – egy túlontúl konzervatív monetáris politika ismét az árfolyamsáv erős oldalán okozhat feszültségeket. Tudom, a piaci szereplőknek ez a második lehetőség most nem okoz fejfájást, de emlékezzünk csak a tavaly januári erős oldali támadáshoz vezető útra: akkor rossz és romló reálgazdasági és pénzügyi-egyensúlyi mutatók mellett erősödött a forint egészen az árfolyamsáv széléig. Meggyőződésem, hogy bár Magyarország példája ebből a szempontból intő jel a többi csatlakozó számára, mégis látunk még a közeljövőben hasonló feszültségeket más országokban is.
Magyarország jövőjét az EU-hoz és az eurózónához való csatlakozás sikere határozza meg. A sikerhez a jelenlegi helyzetben a versenyképesség folyamatos javítására, reformokra és megszorításokra van szükség. Ezeknek a követelményeknek nem lehet Pareto-optimális módon megfelelni. Megszorításokra és reformokra van szükség, mert bár a reálgazdaság adatai most fordulatot sejtetnek, ezek az eredmények még törékenyek, és nem alapozzák meg kellőképpen a hosszú távú kiegyensúlyozott növekedést.
BÁTORSÁGPRÓBA. Remélem, hogy a kormánypártok ezt felismerve az enyémnél nagyobb mozgásteret biztosítanak Draskovics Tibornak e kényes feladat végrehajtásához. Mindehhez a kormánypártok részéről bátorságra és a döntések vállalására van szükség, az ellenzék részéről pedig a konstruktív kritika megőrzése mellett a rövid távon sokszor nagy haszonnal kecsegtető populista megnyilvánulások feladására. Nem túlzás azt állítani, hogy a sikeres eurózóna-csatlakozás és az ország jövőjét meghatározó gazdaságpolitikai kérdésekben a közeljövőben nemzeti konszenzust kell teremteni. Remélem sikerülni fog.