Közismert tény, hogy az export-verseny-képesség kulcskérdés az olyan kis, nyitott gazdaság fejlődésében, mint amilyen a magyar. A gazdaságpolitika ugyanakkor sok esetben éppenséggel hátráltatja a hazai cégek külpiaci helytállását. Különösen a 2001-2002. évi erőltetett minimálbér-emelés, a forint árfolyamának 2002. végi erősödése, majd tavalyi elképesztő ingadozásai, a magas adók és járulékok, a szakképzés lemaradása, az üzleti szféra beruházásainak 2002. évi visszaesése, a lelassuló működőtőke-import, az úthálózat sok helyütt hiányos kiépítettsége, a kátyúk és forgalmi dugók kerültek szóba lapunk hasábjain is a versenyképességet hátráltató tényezőként. Ám más, ha általánosságban tudunk e jelenségekről, és megint más az, ahogyan ezeket a vállalkozások megélik.
SÚLYOZÁS. A Figyelő megbízásából a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáselemző Intézete (MKIK GVI) több mint 200 feldolgozóipari, exportáló vállalat körében végzett kérdőíves felmérést a versenyké-pességről. Pontosabban arról, hogy a cégek véleménye szerint milyen tényezők befolyásolják a versenyképességüket, és maguk milyen erőfeszítéseket tesznek a versenyben való jobb helytállás érdekében. Arra voltunk kíváncsiak tehát, hogy a vállalati vélemények szerint mely tényezők esnek súlyosabban, azaz gyakrabban a latba, illetve melyek kevésbé fontosak a versenyképességre ható tényezők közül.
|
Kérdéseinkre túlnyomó részben a cégek felső vezetői válaszoltak. A mintába viszonylag nagy súllyal kerültek be a nagyobb létszámú vállalatok, az adott válaszokat azonban a hazai létszámará-nyoknak megfelelően súlyoztuk.
A felmérés öszzetétele úgy alakult, hogy a gép-, textil-, bőripari, valamint kohászati vállalatok a megkérdezettek 2002-es exportjának 66 százalékát adták. A tisztán magyar tulajdonú társaságok 65,6, a részben vagy teljesen külföldi tulajdonúak 34,4 százalékos arányban szerepelnek a mintában.
A kérdőívekre a vállalatok november utolsó hetében – éppen a november végi, december eleji látványos forintgyengülés előtt – válaszoltak.
Nagyjából elmondható, hogy az üzleti kilátások javulnak. A cégek közel felének árbevétele nőtt 2003-ban, miközben bő egyharmaduknál visszaesést regisztráltak. A megelőző évben még fordított volt a helyzet, hiszen akkor a vállalatok nagyobbik felének apadt az árbevétele, és csak kétötödük esetében gyarapodott.
Ezen belül az export is hasonlóan alakult, 2002-ben a legtöbben még csökkentették, tavaly viszont már növelték a kivitelt. Az exportáló cégek közel fele csak az Európai Unióba szállít, a kizárólag EU-n kívül eladók aránya viszont csak 3,7 százalék.
Az értékesítési helyzet tavaly tehát javult, viszont a vállalatok jövedelmezősége és beruházásai ellentmondásosan alakultak. Csökkent a veszteséges cégek aránya, de nyereséges működésről is kevesebben adtak számot, azaz emelkedett a köztes, nullszaldós mezőny. A gépipari, valamint az élelmiszer-ipari cégek kétharmada, a textil- és bőriparban működő vállalatok több mint 60 százaléka nyereséget várt. A feldolgo-zóipar cégeinek több mint fele növeli a gépberuházások értékét, ám egyhatoduk csökkenti, és ez az arány lényegesen nagyobb, mint 2002-ben volt. Közben a foglalkoztatási kilátások határozottan romlanak.
|
A vállalatok csaknem fele lefaragja a foglalkoztatottak számát, és ezen belül a legalább 250 főt alkalmazó vállalatok 60 százaléka számol további leépítéssel, míg a kis, legfeljebb 50 fős cégek növelnék a legnagyobb arányban a foglalkoztatást.
Ezek az eredmények óvatosságra intenek. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai, amelyekkel a munkaügyi miniszter nemrég sajtótájékoztatón rukkolt elő, a foglalkoztatás tavalyi növekedését mutatják. Felmérésünk szerint azonban a vállalatok a következő időszakban nemigen kívánják növelni a létszámot, ráadásul az előzetes munkaerő-felvételi tervek többnyire túl optimisták a korábbi vizsgálatok tanúsága szerint.
FORINTMIZÉRIA. De lássuk a “medvét”: hogyan ítélik meg a vállalatok a versenyképesség, a külpiaci konkurenciaharcban való helytállás összetevőit? A kérdőívek szándékosan negatív hatásokat soroltak fel, és ezekre lehetett pontszámot adni 1-től 5-ig aszerint, hogy a szóban forgó tényezők mennyire jelentősek, milyen mértékben hátráltatják a vállalat további fejlődését.
Az eredmények a grafikonokon láthatók. Messze az erős forint bizonyult a legfontosabb tényezőnek a vállalatok megítélése szerint, utána pedig, még mindig magas pontátlaggal, az árfolyam ingadozása, a megterhelő szállítási költségek és a vaskos tb-járulékok következnek.
|
Azt, hogy nem csak a felértékeltnek ítélt forint, hanem az árfolyam ingadozása is jelentős gátló tényező, felmérésünk egyik legfontosabb eredményének tartjuk. Nem csak a nagy hányadban exportáló, illetve a beszerzéseket importból megvalósító cégek kívánják, óhajtják az árfolyam stabilitását, hanem a hazai piacon értékesítő, beszállító kisebb társaságok is. Márpedig ez az a pont, ahol a gazdaságpolitika rövid távon is segíthet(ne) a vállallatok helyzetén.
Közepesen erős akadálynak találtatott a kiszámíthatatlan adórendszer, az autópályák hiánya, a munkaerő nem megfelelő képzettsége és a magas bérszínvonal. A vám és a magas áfakulcs, valamint a vasúthálózat korszerűtlensége átlagban kevés pontot kapott, ám viszonylag sok válaszadó adott az erős befolyású tényezőknek kijáró 5-öst e három paraméternek. A bürokrácia lassúsága és a korrupció gyenge-közepes, a bizonytalan beszállítói kapcsolatok és a társaságiadó-kulcs inkább gyenge hatású tényező a vállalatok véleménye szerint.
|
Az eredmények részben meglepőek. Arra még számíthattunk, hogy a múlt év első felében meglehetősen erős, majd rendkívüli ingadozásokba kezdő forint szorongást keltett a feldolgozóipari cégek körében (is). Ám feltűnő, hogy mindjárt e tényezők mögött a magas szállítási költségek szerepelnek, és az is, hogy a bérráfordítások versenyképességet visszafogó hatása (a tb-járulék kivételével) a vártnál hátrébb szorul. Emellett sokkal kisebb jelentőséget tulajdonítanak a menedzserek a hivatalok lassúságának, netán korrupciójának, mint amennyire ezekről a nyilvánosságban szó esik. Kirívó érdektelenség kíséri a társasági adó mértékének alakulását. Eszerint az adó idei 16 százalékra csökkentése aligha segít sokat a vállalkozások helyzetén.
A MKIK GVI szakemberei az említett tényezőket három olyan csoportba sorolták, amelyeken belül az elemek a válaszok alapján szorosabb oksági, logikai kapcsolatban állnak egymással. Az első csoport, amelyet a forintárfolyam, valamint a munkaerő hiányos képzettsége alkot, meglehetősen magas, 3,4-es átlagpontszámot kapott, és benne a leggyakrabban a 4-es osztályzat fordul elő. E tényezők azokat a cégeket érintik leginkább, amelyek a GDP hosszú távú növekedése szempontjából a legfontosabb vállalati körbe tartoznak.
Jóval kevésbé bizonyult lényegesnek a tényezők második csoportja, amely a bérköltség, a közterhek és egyéb adók oldaláról befolyásolja a versenyképességet. Ezek a tényezők legkomolyabban a gépipari és a kohászati cégeket érintik, legkevésbé viszont a papír- és faipari vállalatok körében hatnak.
|
Végül a harmadik csoport a tárgyi és intézményi infrastruktúrával függ össze (sztráda, vasút, hivatalok, beszállítói kapcsolatok), ahol az átlag-pontszám, az előbbi csoporthoz hasonlóan, 2,5 körül volt. Igaz, nem mindig csak az átlag számít, hiszen a kedvezőtlen infrastrukturális és intézményi adottságok éppen a dinamikus, az exportjukat rövid távon is növelni tudó cégek további fejlődése elé gördítenek gátakat – állapítható meg a kérdőívek alapján -, ugyanakkor e tényezők jellemzően a belföldi piacra szállítók versenyképességét befolyásolják erősebben.
HOSSZÚ TÁVON. A munkaerő versenyképessége hosszú távon az egyik legfontosabb, – ha ugyan nem a legfontosabb – tényező. Hatását szignifikánsan másképp látják a tisztán magyar tulajdonú, illetve a külföldi és vegyes tulajdonú cégek. A külföldi érdekeltségűeknél szélsőségesebb válaszokat adtak, aránylag többen akadtak, akik fontosnak, de olyanok is, akik elhanyagolhatónak tartják a munkaerő képzettségét.
A külföldi és vegyes tulajdonú vállalatok egyébként magasabb osztályzatot adtak az erős forint, a drága szállítás, a magas tb-járulék, illetve bérszínvonal, a sztrádahiány és a korszerűtlen vasúthálózat hatásának, míg a magyar cégek inkább a munkaerő megfelelő képzettségének hiányát és a korrupciót jelölték meg fontosnak.
A vállalkozási környezet megítélése mellett az sem közömbös, milyen erőfeszítéseket tesznek a cégek a verseny-képességük fokozására. Felmérésünk szerint a közepes és nagy társaságok több mint kétharmadánál történt valamilyen technológiai fejlesztés, gyártmányfejlesztés vagy ehhez kapcsolódó képzés az utóbbi három évben.
Legalább egy új terméket vezetett be a cégek 57 százaléka, és 22 százalékuk tíznél is több új gyártmányt kezdett el gyártani. A vállalatok több mint harmada legalább egy új termelési eljárást kezdett el alkalmazni 2001 óta. A kapacitásukat kisebb mértékben kihasználó cégek gyakrabban kezdtek technológiai újításba.
Megállapíthattuk azt is, hogy a feldolgozóipari vállalatok 65 százaléka rendelkezik honlappal, és mintegy négyötödük használja a vállalat működése során az elektronikus levelezést vagy az internetet.