Babilonban töltötte az idén november 11-ét, a lengyel függetlenségi ünnep napját Leszek Miller, a varsói kormány feje. “Lengyelország fejlődése és biztonsága attól függ, stabilitást tudunk-e hozni a világ más részeibe, fel tudjuk-e számolni a diktatúrák és a terrorizmus veszélyét. Ezért a biztonságért áldozta életét Hieronim Kupczyk alezredes, tisztelgek emléke előtt!” – hangsúlyozta a miniszterelnök az iraki városban az Öböl-országban életét vesztő első lengyel katona emlékére elmondott gyászbeszédében. Csakhogy az otthoni közvélemény mindezt nem így látja. Az iraki misszió a lengyelek többsége szerint sokkal inkább új veszélyeknek teszi ki az országot, olyanoknak, amilyenekről eddig csak a televízióból vagy a rádióból hallottak.
Leszek Miller Irakban. Eltérő nézőpontok.
MARADNAK. Nem véletlen tehát, hogy az iraki jelenlét, amit már a kezdetek kezdetén sem övezett osztatlan lelkesedés, az első lengyel katona eleste óta kifejezetten népszerűtlen lett: a lengyelek 57 százaléka ellenzi és csupán 37 százalék ért vele egyet. A kormány azonban – amely például az európai alkotmány kapcsán előszeretettel hivatkozik a polgárok akaratára – ebben a kérdésben minden jel szerint előnyben részesíti a transzatlanti szolidaritást. A hivatalos nyilatkozatok pedig továbbra is egybehangzóan azt erősítik, hogy Lengyelország addig marad Irakban, amíg szükség van rá.
A lengyel külpolitika szoros kötődése az Egyesült Államokhoz leginkább mégis biztonsági megfontolásokból fakad. Olyan hatalmas szomszéddal ugyanis, mint Oroszország, mindenképpen egy erős szövetségest kellett találnia, különösen akkor, amikor az elmúlt hónapokban fölöttébb kellemetlen emlékeket idézett fel számtalan lengyelben a franciák és németek nyílt közeledése Oroszország felé. Válaszul Varsó elkezdte az amerikai nagybácsi kegyeit keresni, utóbbi pedig a mai bizonytalan nemzetközi helyzetben kapva kapott ezen az egyenlőtlen, de adott pillanatban mindkét félnek érdekében álló szövetségen.
Az Irak északkeleti részét felügyelő lengyelek által irányított nemzetközi kontingensben összesen 9 ezer katona szolgál, akik közül 2 ezer a lengyel. Amerikai szemszögből ez aligha nevezhető átütő erejű segítségnek, a kiállás azonban gesztusértékű, amit Washington is értékel. Igaz, Wlodzimierz Cimoszewicz lengyel külügyminiszter a minap azt hangsúlyozta, hogy Lengyelország nem úszó sziget, amely áttolható az óceán túloldalára. Vagyis az ország természetesen tisztában van geostratégiai helyzetével, és a lengyel külpolitika elsődleges célja továbbra is az európai uniós csatlakozás. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a népességét tekintve középsúlyú ország, amely gazdasági problémái miatt eddig alulértékelt pozícióból kényszerült tárgyalni az unióval, ne próbálna meg előnyöket – s ha mód van rá, gazdasági előnyöket is – kovácsolni a mostani esélyből, amelynek révén az eddigieknél nagyobb befolyással jelenhet meg a nemzetközi porondon.
Miért is ne nyílna erre mód? A Közel-Kelet nem ismeretlen terület a lengyel vállalatok számára. Lengyel mérnökök tízezrei dolgoztak a rendszerváltás előtt az iraki infrastrukturális projektekben és az olajiparban. Ezt a tapasztalatot – és a régi kapcsolatokat – próbálják meg most feleleveníteni, és nem is sikertelenül. A szerződéskötések ugyan nehezek, és a legnagyobb kockázati faktorú biztosítást kell melléjük rendelni, ennek ellenére néhány lengyel vállalatnak már a mostani bizonytalan időkben is sikerült elcsípnie egy-két – milliós, illetve tízmillió dolláros nagyságrendű – megrendelést. Általában, utat vagy lakóház építését kell kivitelezni, ezeken a területeken pedig a lengyel vállalatoknak is van helyi tapasztalatuk.
Ha a helyismeret nem lenne elég, feltétlenül előnyök származhatnak abból is, hogy november elsejétől az újjáépítés koordinálásáért felelős hatóság, a Coalition Provisional Authority vezetője Marek Belka korábbi lengyel miniszterelnök-helyettes lett. Sőt, az Egyesült Államok sem hagyta cserben az európai partnert. Mintegy 68 lengyel vállalat kapott alvállalkozói megbízást a washingtoni kongresszus megbízásából a Perzsa-öbölbeli újjáépítést összefogó Bechtel konszerntől. Közben a kedvezőbb beszerzési feltételekre apelláló lengyel olajtársaság, a PKN Orlen és a Polimex-Cekop alkotta konzorcium sem tétlenkedik: nemrég megalapították helyi képviseletüket.
ÚJ POZÍCIÓK. A kelet-európai piacokról az utóbbi időben kiszorulni látszó lengyel vállalatok tehát jó esélyt látnak abban, hogy az iraki újjáépítés révén jussanak új pozíciókhoz. Persze nem ragaszkodnak kizárólag Irakhoz. Miként a minap az egyik leggazdagabb lengyel, a korábban oroszországi érdekeltségek sorával rendelkező Aleksander Gudzowaty nyilatkozta: kapcsolatokat építenek ki a szomszédos országokban is. Ezek beéréséhez már csak az kell, hogy az amerikaiak vezette erők mielőbb stabilizálják a térséget. Addig marad a várakozás – és a remény, hogy több lengyel életet nem követel az iraki misszió.