Ne várja tőlem, hogy kimondjam azt, amit hallani akar! – közli a telefonban az egyik társadalmi szervezet vezetője arra a kérdésre, hogy mi a véleménye az igazságszolgáltatási szervek függetlenségéről. “Ez már vastagon a politika körébe tartozik, amitől az intézmény tudatosan távol tartja magát” – teszi hozzá. Fura módon éppen a tudatos távol-ságtartást kérik számon a politikusok a bűnüldöző szervektől, amikor utcai látvány-sajtótájékoztatókon sejtetik, hogy politikai motivációra indult be, illetve állt le egy-egy ügy. Pedig ha valakik, akkor ők igazán tudhatják, mikor működik marionett bábuként a “gépezet”.
|
CÉLTÁBLA? A politika időnként a tetszési index javítása céljából is bírálja a hatóságokat, ezzel azonban szakértők szerint gyengítik a független igazságszolgáltatásba vetett közbizalmat. De nem pusztán a sárdobálás miatt inog meg a pártatlan eljárásba vetett hit, egynémely hatósági döntés önmagában is okot szolgáltat rá. “Ikonná” vált ügyek – Kaya Ibrahim, a miniszterelnök lobbizása, Happy End Kft., Országimázs Központ – gyengítik a bűnüldöző szervek imázsát. Elegendő hivatkozni a jelenlegi igazságügyi miniszterre, aki a fővárosi ügyvédi kamara főtitkáraként 2001-ben azt nyilatkozta, ég az arca, mert az igazságszolgáltatás érzékelhetően a politika befolyása alá került. Ennek kapcsán markáns különvéleményt képvisel Bócz Endre volt fővárosi főügyész, az igazságügyi miniszter főtanácsadója (lásd az interjút).
A választópolgár csak kapkodja a fejét, miközben arra próbál figyelni, miként értelmezi a jobb- és a baloldal a K&H-botrány, illetve az Orbán-kormány közpénzelköltését vizsgáló eljárások újabb és újabb fordulatait. (A rendőrség társadalmi megítéléséről lásd a Gallup legfrissebb felmérését!) A Keller László közpénzügyi államtitkár és Polt Péter legfőbb ügyész között zajló csörte előtérbe helyezte a rendőrség és az ügyészség szerepét. “Érthetetlen – mondja Keller -, ezekben az ügyekben fokozott ügyészi felügyelet mellett folyt a nyomozás, aztán hirtelenjében leállítanak mindent.” Szakértői szemmel valóban felmerül a kérdés, melyik ügyész álláspontja korrekt. Azé, aki vádemelési javaslattal engedte átadni az ügyészségnek a Happy End- és az Országimázs-aktát, vagy azé, aki a törvényekre hivatkozva állítja, nem történt bűncselekmény. A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) és a közpénzügyi államtitkárság a kormányváltás óta 53 gyanús eset miatt tett feljelentést, ám ezek közül 22-ben az ügyészség már lezárta az aktákat. Juhász Gábor, az MSZP frakcióvezető-helyettese a Figyelőnek úgy érvelt, nem céltábla a legfőbb ügyész, de nem hagyhatják szó nélkül a tevékenységét, mivel hivatala olyan igazságszolgáltatási stratégiát követ, hogy nem hajlandó a központi költségvetés sérelmére elkövetett, bűncselekmény-gyanús eseteket a bíróság elé vinni. (Friss hír: az MSZP és az SZDSZ fontolgatja, hogy él a pótmagánvád intézményével, s maga képviseli a vádat a bírói szakban. Ezt azonban veszélyesnek tartja Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, aki szerint a pótmagánvád révén a pártok támadást intézhetnek az igazságszolgáltatás ellen.)
KÖD. Az ellenzék másként látja. Szerintük hajtóvadászatot folytat Keller László, ami jogállamban megengedhetetlen. Az ügyészség teszi a dolgát, s ragaszkodik a törvényességhez. Az ellentétes érvelés vélhetően mindkét tábornak csak a saját bázisát hatja meg. Szakértők azonban felhívják a figyelmet, hogy szerencsétlen egy kvázi “bűnüldöző hatóságot”, mint a Közpénzügyi Államtitkárság, a Miniszterelnöki Hivatal alárendeltségében működtetni. Még ha a legkorrektebben vizsgálódik is, akkor sem tudja eloszlatni a gyanút, hogy az ügyek megválasztását politikai szempontok befolyásolják. “Független, közbizalmat élvező személyt kellett volna e posztra állítani, s akkor kevesebben vonnák kétségbe a pártatlanságát” – húzta alá lapunknak Hack Péter, az ELTE oktatója, volt SZDSZ-es politikus.
Ami a politikusok igazság-szolgáltatást “stresszelő” véleménynyilvánításait illeti, Hack úgy véli, a kritika nem feltétlenül baj. “Nem is lehet elvárni tőlük, hogy egy ilyen kaliberű ügyben, mint a brókerbotrány, ne szólaljanak meg” – mutat rá. Szerinte a bíróságnak, az ügyészségnek és a rendőrségnek is tudni kell kezelnie a politikusi véleményeket. Mivel a hatóságok az adófizetők pénzéből működnek, utóbbiaknak joguk van tájékozódni. “Nem fedheti köd a működésüket, hogy a nyilvánosság előtt csak a végeredmény legyen látható. El kell fogadniuk, hogy állandóan megmérettetik a tevékenységük, ami egyébként nyugaton sem szokatlan” – fogalmaz Hack Péter.
Más elméleti szakember is állítja ugyanakkor: a legfőbb ügyész személyét érintő bírálatokat is előre kódolta az a tény, hogy annak idején csupán egyszerű parlamenti többséggel választották meg. Ráadásul a Fidesz képviselőjelöltje volt, ami további árnyékot vet rá. “Mivel nem élvez közbizalmat, alkalmatlan a személye e pozíció betöltésére” – érvel Fleck Zoltán jogszociológus. A demokratikus intézmények ugyanis önmagukban nem jelentenek garanciát a jogállami működésre, a szervezetre erőteljesen rányomja a bélyegét a vezető személye. A jogszociológus szerint sajnálatos, hogy a mindenkori kormány a maga embereit igyekszik a ciklusokon átívelő posztokra ültetni csak azért, hogy biztosított legyen a “jogfolytonosság”, ha ellenzékbe szorul. Ám éppen e kísértésnek kellene ellenállniuk.