Füzes Eszter, Godena-Juhász Attila és Tóth András az öltözéktervező (bennfentesek számára egyszerűen csak “ruhás”) szak negyedéves hallgatói. Sokoldalúságukat, kreativitásukat mi sem bizonyítja jobban, hogy díjnyertes ruhájukat nem saját szakterületükön, hanem a vándorfélév keretében a kötő szakra áthallgatva alkották meg.
A Divat Parádé célja elsősorban a tehetségkutatás. Az európai egyetemisták részére a sikeres szereplés kiugrási lehetőség, hiszen az eseményt komoly sajtóvisszhang övezi – egyebek közt publikáció a tekintélyes Vogue magazinban. Ugyanakkor a zsűrorok között nemzetközi hírű szakemberek foglalnak helyet – az idén például Vivienne Westwood angol divattervezőnő art directora -, akik vizsla szemekkel figyelik az ígéretes alkotók felbukkanását. Az idei parádén a magyar alkotói teamnek 17 ország 41 tervezőjével kellett versenyeznie. Minden szereplő 2 ruhával pályázhatott, tematikus kötöttséget egyedül a fehér színvilág jelentett.
Míg a designerek többsége a fehér szín kapcsán automatikusan az érintetlenségre, a kifinomultságra asszociált, addig a magyar csapat az extravagáns nőiesség irányából közelített a témához, és ez az egyéni látásmód végül meghozta számukra a sikert. Hat részből álló kötöttruha-kollekciójukról így beszélnek maguk az alkotók: “A ruhákhoz használt anyagokat kézzel készítettük, néhány egyedi, új eljárással (például ragasztás, kézi hurkolás, szemek felfuttatása). Előfordult, hogy magát a fonalat is mi kötöttük le, ilyen például a nyertes ruha alsó része. A sokféle textúrát – értjük ez alatt a szitanyomással, nemezeléssel, roncsolással, futtatással vagy éppen nagyon sűrű kötéssel létrehozott felületeket – a fehér szín fogja öszsze. A ruhák stílusa a provokáció és a romantika ellentétére épül. Ez a kettősség ott található a romantikus sziluettek és a provokatív felületek, a meleg, kötött anyagok és a hideg, fém kiegészítők, a nagyvonalú formák és az aprólékos részletek kontrasztjában, ugyanakkor a konstrukció és dekonstrukció, mint alkotói módszer egyenértékűségében, a befejezettség és befejezetlenség párosában is. Célunk nem hétköznapi ruhák alkotása volt, hanem az, hogy új és rendhagyó módszerekkel kötött anyagokat hozzunk létre, amelyeket azután haute couture alkalmi ruhákhoz használunk fel.”