Tökéletesen pontos, mert mindent elmond.” Az iráni Amir Jahanchahi írja ezt könyvében, amely az iszlám fundamentalizmust a fasizmussal és a kommunizmussal állítja párhuzamba, és mint „harmadik totalitatarizmust” elemzi.
A szerzô tizenkilenc éves volt, amikor 1979 szeptemberében elhagyta szülôvárosát, Teheránt. Politikai menekültként elôbb Franciaországban élt, majd Angliában telepedett le. Könyvét londoni üzletemberként franciául írta.
Emigrációja kezdetekor, 1979 ôszén már nyolcadik hónapja zajlott a nagy perzsa forradalom. A mohamedán világ számára olyan horderejű esemény volt ez, mint 1789-ben a francia forradalom Európa számára, majd 1917-ben a bolsevik forradalom a világ proletárjai szemében – mondja Jahanchahi.
Szemtanúként festi le a perzsa sah rendszerének végét, a változásokba vetett reményeket, s a folyamatot, mely két év alatt vezetett el oda, hogy a forradalom „iszlámista lett, és semmi más”, kirekesztve, üldözve mindent, ami más kívánt volna lenni.
Szerinte „Iránban kezdôdött minden”. A konzervatív szaúdi vahhabita iszlám és a misztikus-forradalmi iráni síita egymással vetélkedve pénzel szélsôséges csoportokat, de napjaink iszlám fundamentalizmusának alapító mítoszai mind a forradalmi Teheránban születtek. Köztük az elsô a „Nagy Sátán”, Amerika gyűlölete. A második az izraeli–arab konfliktus „iszlamizálása”, szent háborúvá alakítása. A harmadik a mártír-ideológia, hogy tudiillik elég hinni s meghalni a hitért, hogy megrendüljön a hitetlenek hada, pénze, hatalma. A negyedik mítosz – zárja felsorolását Jahanchahi – valamiféle torz messianizmus, a kisemmizett iszlám tömegek dicsôítése, boldogulás híján megdicsôülése. (Ez utóbbiban szellemi kezdeményezô a negyedszázada Londonban meghalt perzsa, Ali Shari’atti volt. Ô a Koránt és a forradalmi marxizmust egyeztette, Mohamedet és Che Guevarát.)
A Nyugat tudósai és titkosszolgálatai az iszlámot régtôl, alaposan és gyakorta nagy beleérzéssel tanulmányozták, elemezték, az iszlám fundamentalizmusról viszont alig vettek tudomást. Az elemzésben nem ez volt az egyetlen hiba. Jahanchahi hosszan sorolja a ma már köztudott, pár éve még mellôzött adatokat arról, hogy miként segítette Amerika és Európa éppen e fundamentalistákat, saját esküdt ellenségeit. Az elemzési hibának és abból fakadó politikai döntéseknek is következménye, hogy – a perzsa szerzôt idézve – most az egész világ megtisztítandó, birtokba veendô Lebensraumként, élettérként jelenik meg az iszlám fundamentalizmus szemében, és „több tízezer Goebbels gyűlölködô mecset-prédikációkban biztat az amerikaiak, zsidók, hinduk és egyéb ťhitetlenekŤ kiirtására”. Hangjukat csak felerôsíti a világháló. Lenin szerint a kommunizmus=szovjethatalom+villamosítás. Variánsa ennek az iszlám fundamentalizmus= saria (azaz iszlám törvény) +internet. Ezt vallásos célnak tekinteni badarság volna. Nem az iszlámot akarják ôk mint vallást – így Jahanchahi –, hanem eszköznek tekintik a vallást, instrumentalizálják, „a modernség iszlámosítása érdekében”. Következik mindebbôl – folytatja –, hogy tömegpusztító ideológiáról van szó, új totalitarizmusról, mely még sikerre juthat ott, ahol fasizmus és kommunizmus kudarcot vallottak.
|
A politikai eszmék (és eszméletlenség) történetében a párhuzam nem új. A kommunizmus szociológiájáról fél ezer oldalon értekezve Jules Monnerot még 1949-ben fejtette ki e világmegváltásnak mint szekularizált vallásnak a nézetrendszerét: „A XX. század ťiszlámjaŤ a kommunizmus a hódító iszlámhoz hasonlóan nem tesz különbséget politika és vallás között”, világállamot és egyetemes doktrínát hirdet, nem mással (másokkal, más civilizációkkal) együtt élve, hanem világméretű kizárólagosságra törekedve. Jahanchahi nem hivatkozik e régi könyvre, de annak tételét felújítva mondja, hogy az iszlám fundamentalizmus a XXI. század totalitarizmusa.