Õssejtek rendelésre

Az örök fiatalság állapotában tartja a sejteket az a gén, amelyet skót genetikusok fedeztek fel: úgy tűnik, ez felelős azért, hogy az embrionális őssejtek életük során bármilyen szervvé, vagy szövetté fejlődhetnek.

Amennyiben a megtalált örökítőanyag-szakaszt sikerülne felnőtt sejtekbe ültetni, azok elméletileg bármilyen sérült, vagy beteg szervet megjavíthatnának.


Embrionális őssejtek.Új lehetőségek.

Az örök élet génjének működését egyelőre csak egereken elvégzett vizsgálatok igazolták. Ezek alapján viszont bizonyosnak látszik, hogy a gén csakis az egyedfejlődés negyedik-ötödik napjáig fejti ki aktivitását, akkor, amikor az egyes leánysejtek között még semmiféle különbség nem mutatható ki (ha például ilyen állapotban osztják ketté az embriót, akkor mindkét félből egészséges magzat fejlődik).

A felnőtt szervezetekből is kinyerhető szöveti őssejtekkel világszerte kísérleteznek a kutatók, így azokból mostanra sikerült már szívizomszövetet, májszövetet, sőt idegsejteket is nevelniük. A gyógyításra azonban még inkább megfelelnének a fent említett néhány sejtes magzatokból származó, úgynevezett embrionális őssejtek, mert ezeket beültetve a szervezetbe jóval kevesebb erőfeszítéssel lehetséges akár teljes szerveket is növeszteni. Az embrionális őssejtek kinyeréséhez azonban el kellene pusztítani az embriókat, így a velük való kísérletezést – legalábbis emberi magzatok esetében – világszerte tiltják.

Ezen a problémán segíthet a most felfedezett gén, amelynek a skót kutatók a Hegylakó című film ötletét is adó kelta legenda alapján a Nanog nevet adták. Amennyiben sikerülne szöveti őssejtekbe ültetni, talán lehetséges volna azokat az embrionális őssejtek hihetetlen fejlődési potenciálját magukban hordozó parányokká alakítani. Ehhez persze újabb kifinomult technikák kidolgozására, no meg várhatóan sok évnyi, embereken végzett kísérleteket is magukban foglaló kutatássorozatra van még szükség.