Sorra jelennek meg a kommentárok a G-8 legutóbbi értekezlete óta arról, hogy Oroszország tekintélye és súlya megnőtt. A nyugati világ publicistái még javában dolgoztak ezeken a cikkeken, amikor június 5-én a Kaukázusban, Mozdok városa közelében egy terroristanő “Allah akbar” kiáltást hallatva felrobbantott egy autóbuszt, amelyen jórészt orosz repülőtisztek utaztak. (Mozdokban orosz légitámaszpont van és az asszony eredeti célja a bázis felrobbantása volt.) A merénylő 16 áldozatot vitt magával a pusztulásba – és egyben újból feltárta annak a válságnak a mélységét, amelynek középpontja Csecsenföld, s amely fokozatosan kiterjed az egész Kaukázusra.
SZÖVETSÉGRE ÍTÉLVE. A merénylet Oroszország sebezhetőségéről is tanúskodott, de az együttműködés lehetőségét is növelte oroszok és amerikaiak között. A 8 vezető állam konferenciája ugyanis mindenekelőtt a terrorizmus elleni harcot nyilvánította a legkomolyabb nemzetközi feladatnak. Moszkva és Washington pedig ebben az ügyben “szövetségre vannak ítélve”. Az amerikaiak, akik korábban szabadságharcosként kezelték a csecseneket, most valóságos csereüzletet kötöttek Moszkvával. Elismerték hogy a kaukázusi terror része az Amerikát veszélyeztető iszlám fundamentalista terrorhullámnak.
Anders Aslund, a Carnegie Foundation szakértője erre hivatkozva állapítja meg, hogy máig ez az egyetlen – bár nagyon jelentős – engedmény, amelyet a Bush-adminisztráció Putyinnak tett. “Így Amerika deficithelyzetbe került. Az Egyesült Államok ugyanis viszonylag keveset tud felajánlani az oroszoknak, viszont az oroszok több ponton befolyásolhatják az amerikai gazdasági és politikai stratégiát. Az erőviszonyok mérlege nem, de a nemzetközi befolyás mérlege elbillent az oroszok javára.”
Oroszország például tagja a Párizsi Klubnak, amely a kormányok által nyújtott hitelek sorsát intézi. Iraknak e pillanatban 380 milliárd dollár adóssága van és a gazdaság működéséhez ennek legalább háromnegyedét el kellene engedni. Moszkva erre egyelőre nem hajlandó, s ezzel a hozzáállással voltaképpen erőteljesen befolyásolhatja a közép-keleti ország újjáépítésének nemzetközi finanszírozását, márpedig Washington jelenleg erre helyezi a fő hangsúlyt iraki politikájában.
További adu az oroszok kezében, hogy olajszektoruk kiválóan működik. Egyre emelkedik Amerika Oroszországból származó olajimportja. Ez a közép-keleti válság miatt – és különösen a szaúdi belső krízis óta – egyik garanciája az amerikai olajellátás biztonságának.
Aslund cikke azzal végződik, hogy az iraki háború megmutatta: “Oroszország képes ellenállni az amerikai követeléseknek, s közben még erősödni is tud.” A legújabb események arra vallanak, hogy ez a képesség az iraki háború után most kibontakozó iráni válságban is érvényesül. Washington régóta követeli a dél-iráni Busher városa mellett orosz segítséggel épülő atomerőmű építésének abbahagyását, egyúttal az iráni nukleáris program korlátozását. Putyin most kijelentette, hogy folytatják a 800 millió dolláros Busher-komplexum építését, ám taktikusan hozzáfűzte: “Ragaszkodni fogunk ahhoz, hogy az egész iráni nukleáris programot a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség szigorú ellenőrzése alá helyezzék.”
A KULCS A GAZDASÁG. Bush 2001 szeptembere, tehát csaknem két éve tartó “háborús elnökségének” korszaka egyben az orosz tekintély és befolyás növekedésének korszaka is volt. Ennek folytatása azonban az orosz belpolitika alakulásától függ. Decemberben újraválasztják az orosz törvényhozás alsóházának képviselőit, majd egy esztendő múlva következik az elnökválasztás. Putyin újraválasztása e pillanatban biztosnak látszik. Kérdés azonban, hogy Moszkva tartani tudja-e az utóbbi évek 6 százalékos növekedési átlagát, amelyet jórészt az orosz olajexport számára rendkívül kedvező helyzetnek köszönhet. Ez azonban csak ideiglenesen takarhatja el az orosz gazdaságpolitika belső ellentmondásait. A piaci liberalizáció hatását szüntelenül visszafogják a protekcionista intézkedések, valamint az, hogy megőrizték a nagy állami monopóliumokat. Májusi beszédében Putyin a szegénység visszaszorítását, 2010-ig a gazdasági teljesítmény megkétszerezését ígérte, s katonai reformot helyezett kilátásba. Arról azonban nem szólt, milyen eszközökkel akarja mindezt megvalósítani. Grigorij Javlinszkij, a liberális Jabloko párt vezetője némi joggal mondhatta: Putyin kiváló politikai taktikusnak bizonyult, de Oroszország a gazdasági életben még a stratégia nélküli képzelgés korszakát éli.