Drága gyermek

Május végére a magas ár dacára elfogytak a helyek a legkapósabb nyári táborokba.

Kényszerű búvártanfolyammá változott tavaly a velencei vitorlástábor, amikor egy anyuka egy hatalmas dobostortát ajánlott fel annak, aki felkutatja kisfia vízbe esett szemüvegét. Habzott a tó a víz alatt matató gyerekektől, mígnem a negyven amatőr szemüvegkutató egyike másfél órás “iszapbirkózás” után a parttól jó ötven méterre a felszínre hozta az okulárét. Az anya boldogan kifizette a “célprémiumot”, amelynek költsége eltörpült a tábor borsos ára mellett.


BŐVÜLŐ KÍNÁLAT. Évről évre egyre nagyobb számú, becslések szerint jelenleg mintegy 200 ezer gyermek vesz részt a nyári táboroztatásban. A június közepi iskolai évzáróval kezdődő szezon gyors döntést vár azoktól a szülőktől, akik hasznos és kellemes időtöltést szeretnének találni csemetéjük számára, mert a színvonalasabb – nyelvi, készségfejlesztő sőt extrémsport – táborokra, főleg a kapósabb júliusi, augusztus eleji turnusokra már az évzáró előtt egy hónappal elfogynak a helyek. A jelentkezésükkel lekésett szülők bosszúságát fokozza, hogy bennfentes információ nélkül nem túl könnyű rábukkanni a nyári gyermektáborok kínálatára. Az iskolai faliújságra kiragasztott hirdetések mellett nagyobb merítésre adnak lehetőséget az internetes keresőprogramok, amelyek olykor több ezres találatából időt rabló kihámozni a még “élőket”, az idén is működő táborokat és áraikat. Nagy könnyebbségnek számít tehát az Ifjúsági és Sport Minisztérium holdudvarában működő Zöld Pont szerkesztőség világhálós oldala, amelynek segítségével időpont, megye, helyszín, szervező és természetesen téma, jelleg alapján is rendszerezhetjük a kínálatot. Üröm az örömben, hogy az egységes elvek szerint szerkesztett, főleg a hazai nyári táborokat felölelő részletes lista csak június elsejétől került fel a honlapra, amikor a vonzóbb – egyúttal drágább – programokat kínáló lehetőségek elfogytak.

Ilyennek számít a Camp California horvátországi angol nyelvi tábora, ahová a szervező Mike Mitchell szerint még az alapító-tulajdonos sem tudna több magyar jelentkezőt “beprotezsálni”. A nyelvi és készségfejlesztő sporttábor ismertetőjében ugyanis olyan csábító lehetőségeket kínálnak a tengerentúlról és Európából érkező 9-15 éves fiataloknak, mint például aerobic, fotózás, gördeszkázás, íjászat, gokart, sziklamászás, kajak, kenu, “kalandsportok” és a kerékpáros túrázás. A nemzetközi táborban az angol a közös nyelv és a dél-koreaitól a kanadaiig számos nemzet szülötte együtt sajátíthatja el a kiszemelt sport alapelemeit, miközben megismerik egymás kultúráját is. E tábor különlegessége, hogy most először rendezik meg Kelet-Európában mégpedig az Isztriai-félszigeten lévő Umagban.

Az umagi Camp California kéthetes programjának az ismertetőben szereplő ára 98 ezer forint. Ezért a pénzért négy turnusban az összesen 160 gyerek, közöttük a 15 magyar a tengertől öt percre lévő faházakban lakik teljes ellátással és délelőtt-délután szakedzők segítségével lesi el a gokartozástól egészen a vízisíelésig a különleges sportok fortélyait.

Heti 50 ezret itthon is elkérnek némelyik nívósabb “magyar tengeri” vitorlástáborért, és jutányosnak tűnik, ha egyik-másik Velencei-tavi minihajós bójakerülgetés ennek csak a kétharmadába kerül. Kondor Éva pedagógus évek óta negyedmagával szervezi a Velencei-tavi Vízi Sportiskola és Szabadidő Központ területén az egyhetes vitorlás táborokat a gyermekeknek. Szakedzők közreműködésével napi 5-6 órás elméleti és gyakorlati vitorlázó oktatás várja a 10-20 éves ifjakat, akik a kurzus végén háziversenyen vesznek részt. A legsikeresebbeket a sportegyesület azonnal leigazolja. Már későbbi olimpiai aranyérmes is kezdett a velencei vitorlástáborban. A kuncsaftok többsége visszatérő, sokan külföldön élő, vitorlázó magyarok, akik a számukra jutányosabb árú Velencei-tónál táboroztatják gyermekeiket.

Világosan kirajzolódó tendencia a táborszervezőknél a különlegességre törekvés. Főleg a táboroztatásra újonnan vállalkozók próbálnak egyre egyedibb elfoglaltságokkal kitűnni az ajánlatok szürke masszájából. Ennek eredménye a sok kalandtábor: a lovas nomád programtól a Krisna völgyben rendezett félnomád Rámájána táborig, ahol Ráma király elrabolt feleségét, Szita Devit kell kiszabadítani. A különlegességet szolgálják a formabontóan kombinált táborok, mint az idegen nyelvi és kézműves, a lovas és nyelvi, vízi-lovas, önismereti és kommunikációs táborok, és a speciális célközönséget akarják meghódítani a célzott vallási és etnikai jellegű, keresztény, vagy például roma hagyományőrző programok.

Sokan azonban nemcsak a jelleg, inkább az árak alapján “szakosodnak”. Nekik támpont, hogy az egyházi, kézműves, természetbarát, kenus-kajakos, kerékpáros, valamint a számítástechnikai táborok olcsóbbak, a nyelvi, különösen a külföldi nyelvi, valamint a balatoni vitorlás, extrémsportos variációk pedig drágábbak.


Nagy a szórás viszont a lovas táboroknál, a részvételi díjak az elhelyezés, az ellátás és a program függvényében heti 25 ezertől 50 ezer forintig terjednek. Jellegtől függetlenül talán csak az a közös, hogy bár “bentlakós”, különösen “elutazós” tábort heti 12 ezertől 100 ezerig lehet találni, de amelyik már kicsit is igényesebb, az legalább 30-35 ezer forint. Ritka az olcsóbb, de ilyen is van. Az Árpád Vére Lovasiskola évtizedes rutinnal heti 25 ezerért kínálja a lovaglást, az íjászatot, a kézműves foglalkozásokat. Kifejezetten jutányos a folyók szerelmeseinek 16 ezer forintért a drávai vízi túra. Igaz, ez utóbbinál az elhelyezés “fapados”, esetenként “vadkempingezős”, s azt eszi a sátorral, útlevéllel jelentkező, úszni tudó gyermek, amit hoz magával. Az árlista alján foglal helyet például a túlsúlyos gyerekek sikondai életmód tábora heti 12 ezer forintért, amely a rosszízű feltételezések ellenére nem a fogyókúra miatt olcsó, hiszen napi ötszöri, bár kalóriaszegény az étkezés. Az ellenpontot az angliai, Cambrige-i nyelvi tábor, nyári egyetem képviseli 350 ezer forintért, de a feketeerdei természetvédelmi tábort is tehetősebbeknek ajánlják, heti 70 ezer forintért. A középmezőnybe tartozik a hagyományőrző roma tábor a zánkai ifjúsági centrumban egy hétre 26 ezer forintért, vagy ugyanott a modellképző 35 ezerért. A legolcsóbb megoldást a művelődési házak heti 8-12 ezer forintos napközis táborai kínálják.

HASZONKULCS. A színvonalnak minden táborban ára van, s utóbbit többletszolgáltatásokkal is lehet növelni. A Gödöllő közeli lovasiskolában például a tereplovaglásnak és a lovas íjászatnak az alapáron felül óránként 1500 forint a felára. A fővárosi Happy Kids angol nyelvű nyári táborában a 2-6 éves gyerekek 32 ezer forintos heti részvételi díján túl külön napi 1000-1700 forintot kell fizetni a buszos “házhozszállításért”. A feláras szolgáltatások is tükrözik a gyermektáboroztatás üzleti jellegét, azonban a régóta pályán lévők szerint nem szabad rövid távon nagy bevételre számítani. Az ellátás színvonalától, a kapcsolódó programoktól, a szállás, a tanterem és a sporteszközök bérleti díjától is függ, hogy elérik-e a várt 20-40 százalékos nyereséget a professzionális táboroztatók. Főleg a lovas panziók tulajdonosai azonban szerényebb nyereséggel is beérik annak reményében, hogy később sikerül odacsábítani az egész családot.