Végszükség esetén

A likviditási problémák megoldására az egészségügyben is megjelent a faktoring, ám ez igen drága mulatság lehet.

Megfojtanak a kamatok – panaszolta lapunknak Kovács Ildikó, a Holt Tenger Kft. ügyvezető igazgatója. A társaság Tomesa fényfürdő bőrgyógyászati klinikákat üzemeltet, ahol – az egyébként gyógyíthatatlan – pikkelysömörös betegek tünetmentessé válhatnak. A cég azon kevés magánbefektetők közé tartozik az egészségügyben, amelyekkel az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) szerződött, így a betegek életminőségét javító kezeléseket a társadalombiztosítás fizeti. De csak mintegy három hónapos késleltetéssel. Az 1999-ben Budapesten elindult, ma már az országban összesen 5 klinikát működtető Holt Tenger Kft. beruházásait nagyrészt hitelből finanszírozta, amelyeket még ma is törleszt, így a folyó költségeket csak az OEP kifizetésekből tudná fedezni, amit azonban csak úgy tud megoldani, hogy az OEP számára benyújtott követeléseit – kényszerű módon vállalva a magas költségeket – faktoráltatja.


CSÚSZÁS. E cég esete persze csak csepp a tengerben. A likviditási probléma – milliónyi más gond mellett – az egészségügy szinte minden szereplőjének vállát nyomja, a kis klinikáktól a legnagyobb kórházakig. Az általuk nyújtott szolgáltatásra az OEP-től általában 60-80 napon belül csordogál a kasszába a bevétel, azok az intézmények pedig, amelyek nettósítva (szja és tb-terhek nélkül) jutnak hozzá a pénzhez, a többihez képest további közel egy hónapos csúszással, összesen tehát mintegy 110 nap elteltével kapják meg az elvégzett munkájuk díját. A rendszer az esetek többségében úgy működik, hogy például a januárban nyújtott szolgáltatásról az elszámolást február elején küldhetik el az intézmények az OEP-nek, amely március végén utalványoz, az államkincstár pedig április elején fizet. A nettósított körben pedig csak április végén érkezik meg a pénz. Így olyan pénzügyi vákuum keletkezik, amire jelenleg csak a faktoring cégek tudnak megoldást kínálni.

A Reorg-csoporthoz tartozó, lényegében kizárólagos állami tulajdonban álló Kvantum Investment Rt. másfél éve foglalkozik egészségügyi faktoringgal. A társaság tavaly zárta az első teljes gazdasági évet – tájékoztatta a Figyelőt Máhrné Kazareczki Éva vezérigazgató. Összesen 17 milliárd forint értékben faktorált a cég 2002-ben, ebből mintegy 3,5 milliárdnyi volt az egészségügyben végrehajtott kihelyezés.

A faktorálás azonban drága finanszírozási forma, amit csak akkor szabad alkalmazni, ha teljes díja – a gyorsan megszerzett készpénz ára – kisebb a késlekedve fizetett tarozásból fakadó pénzügyi hátrányoknál. Ilyen helyzet adódott például, amikor az egyik kórház beszállítója az átlagosnál 12-36 százalékkal drágábban adta a gyógyszereket, a kórház azonban nem tudott olcsóbb eladóra váltani, mert folyamatosan tartozott, s így ki volt szolgáltatva e beszállítójának. Egy egyszeri faktoring segítségével azonban rendezte a tartozását, és közben megtendereztette a beszállítókat. Ennek köszönhetően egy 30 százalékkal olcsóbb céget talált, így nemcsak egyszer csökkent a kiadása, hanem ettől kezdve folyamatosan a kedvezőbb kondíciók mellett jutott hozzá a gyógyszerekhez.

FÁZISKERESÉS. Általános probléma az is, hogy az OEP 90 napos fizetési késleltetése miatt az aktuális kiadások és a befolyó pénz nincsenek összhangban. Míg például nyáron jóval kevesebb a beteg, az ebben az időszakban nyújtott szolgáltatásokat az OEP ősszel fizeti ki. Így akkor
(az október-novemberi időszakban), amikor a legnagyobb megbetegedési hullám tör rá az országra, az aktuális költségeket a nyárra elszámolt, kisebb összegből kellene finanszírozni. Ilyenkor is gyakran megéri előleget kérni az OEP-kifizetésekre, hiszen ekkor tudja “kitermelni” az intézmény azokat a pontszámokat, amelyekre később a több pénzt megkapja.

“Az egészségügy számára nem a faktorálás, hanem a rendszer megreformálása hozhat megoldást” – mondta lapunknak Dózsa Csaba, az OEP egészségügyi és ellátási főigazgató-helyettese. A faktorálás díja ugyanis olyan extra teher a kórházak számára, ami újabb forráskivonást jelent az egészségügyből. Az engedményezéssel kapcsolatban egyébként most alakítják át a nyilvántartást, így jelenleg nincs pontos adatot arról, hogy likviditáshiányuk kezelésére hány intézmény és mekkora összegben alkalmazza e megoldást. Mindazonáltal a magántulajdonban lévő egészségügyi vállalkozások számára sokszor egyenesen létkérdés a faktorálás. Persze költséges volta miatt nem folyamodnak hozzá tartósan a bevételükre váró cégek. Ahol egyszer belekényszerülnek e forma alkalmazásába, általában néhány évig élnek vele, de előbb-utóbb kilábalnak a nehéz helyzetből, s akkor felhagynak a faktoráltatással.

A szolgáltatás ügyfelei általában új cégek, amelyeket a bankok még nem szívesen hiteleznek, vagy olyan társaságok, amelyek hirtelen nagyot nőttek, és a banktól a szükséges pénzmennyiségnek csak egy részére számíthatnak. Az állami intézményeknél ez a finanszírozási forma csak eseti. Az OEP-nél egyébként súlyos válsághelyzetben lehetőség van előigénylésre – gyakorlatilag kamatmentes hitelre – is, ilyet évente 8-10 kórház szokott kapni. Ami pedig a normál körülmények közötti kifizetéseket illeti, Dózsa Csaba szerint 30-40 nappal rövidíthetőek lennének a határidők, de ez már az államháztartás egészére kihat, így erről az ország pénzügyi vezetésének kell döntenie.

A FAKTORÁLÁS

LÉNYEGE:

A teljesített szolgáltatás után járó követelését a vállalat vagy a magánszemély a faktorcégnek értékesíti azért, hogy bizonyos költség árán hamarabb jusson a pénzéhez.
ELŐNYE: Javul a cég likviditása, miközben nem nő az eladósodottsága.
HÁTRÁNY A: Drága.

JÓ ÜZLET. Addig is marad a likviditáshiánnyal folyó küzdelem, ami más oldalról viszont jó üzlet lehet a faktoring cégek számára. “Tavaly december végétől az egészségbiztosítási törvény módosítása lehetővé teszi, hogy az egészségügyi intézmények az OEP felé fennálló követelésük 10 százalékát engedményezzék. E szolgáltatók összességében mintegy 500 milliárd forintot kapnak évente az OEP-től. A 10 százalékot képviselő 50 milliárd forintos piacon már érdemes jelen lenni” – mondja Farkasné Tóth Katalin, a faktorálásban már otthonosan mozgó, ám az egészségügyi faktoringba frissen bekapcsolódó Magyar Külkereskedelmi Bank (MKB) osztályvezetője. Az MKB az OEP részére benyújtott teljesítményjelentés ellenértékének 80 százalékára nyújt vételárelőleget. Amikor az OEP fizet, a bank elszámol az ügyféllel, a faktorálás díjait viszont már előre levonják.

A Figyelő számításai szerint az MKB-nál a faktorálás körülbelül 24 százalékos teherrel (kamattal és egyéb költséggel) jár éves szinten, de a díj ügyfelenként változhat. A Kvantum Investmentnél ennél alacsonyabb díj jön ki: nem magasabb, mint egy kockázatosnak minősített hitel esetében felszámított összeg, a konkrét számok közlésétől azonban a cégnél elzárkóztak A viszonylag biztonságos kihelyezés – az OEP előbb-utóbb biztosan fizet – és a magas várható jövedelem hatására nyilván mások is felbukkannak majd e piacon.