Kalvin városának lakosai ezen az emlékezetes szombat estén – rácáfolva minden, a hűvösséget a svájciak szemére vető vádra – “Bravo Alinghi”, “Merci Alinghi” feliratos trikókba öltözve, svájci zászlókat lobogtatva várták a győzteseket, akik 152 esztendős tengerentúli hegemóniát megtörve, elhozták Európába, a hegyek országába minden vitorlázó álmát, az Amerika Kupát.
Az Alinghi legénysége. A dicsőség pillanata.
A fantasztikus ünnep már a repülőtéren megkezdődött, itt a malajziai légitársaság gépével érkező “tengerészeket” a genfi szökőkút nagyságával vetélkedő vízsugár várta a helyi tűzoltók jóvoltából, hogy azután meginduljon a menet a városon át a kidíszített tópartra. Ott azután a svájci, mi több a genfi polgártárs teljesítményére elfogultan büszke, síró nevető tömeg éltetése, fantasztikus fények, tűzijáték fogadta az Ernesto Bertarelli által finanszírozott legénységet, közöttük is mindenekelőtt az új-zélandi kapitányt (skippert), Russell Couttsot, akit oly sokan vádoltak hűtlenséggel hazájában, és akit most a svájciak örökre befogadtak.
Tizenhét nemzet több mint száz szakértőjének tevékenysége és további mintegy négyszáz segítő munkája áll a siker mögött, amiben a március 3-i aucklandi befutó előtt néhány nappal csak kevesen hittek. Bár az új-zélandi csapat sok problémával küzdött, még az öt győzelemig tartó párharc 4:0-ás állásánál is magabiztosan jelentette ki az Új-Zélandon külön kinevezett Amerika Kupa miniszter – nem tévedés, valóban létező poszt az 1980-as évek óta -, hogy a kupa elvesztése kizárható még vagy 20-30 évig. Azután mégis megtörtént a csoda, és immár bizonyos, hogy 2007-ben a következő, a 32. Amerika Kupa helyszíne Európában lesz.
A “kiwik” egyébként nem igazán nagyvonalúan vették tudomásul a vereséget, túl a Couttsot ért vádakon Bertarelli befektetett millióit emlegették, mondván: ezzel a háttérrel persze könnyű. De a valóság, miként azt az Alinghi csapatigazgatója, Michel Bonnefous a sajtó előtt is kifejtette, az, hogy “a hajót nem a pénz hajtja”. S persze mindehhez hozzátartozik, hogy olyan jelentős különbség nem is volt a riválisok büdzséje között, hiszen a Team New Zeland 55 millió svájci franknak megfelelő összegből gazdálkodott, míg az Alinghi kerete 75 millió frank volt. És ha már pénzről van szó, a tény, hogy a következő verseny, amelynek még pontos időpontjáról, és helyszínéről csak most kezdődnek az egyeztetések, mindenképpen az Öreg Kontinensen lesz, nem csak sportértéke miatt fontos, hanem az anyagiak miatt is. A rendezők ugyanis 2000-ben 640 millió új-zélandi dollárt zsebeltek be, az idei bevételeket 1 milliárd feletti öszszegre taksálják (1 euró mintegy 2 új-zélandi dollárt ér). Ha figyelembe vesszük, hogy a rendező jogán az Alinghi képviselője máris jelentős, természetesen a bevételeket nagyon is érintő szabálymódosításokra készül, így például a csapatok által befizetendő nevezési díjat a mostani 325 ezer euróról 450 ezerre, a kauciót pedig 1 millió euróra kívánja emelni, az ügy üzletnek is csak jobb lesz. Kemény tárgyalásokra készülnek a televíziós jogok tekintetében is. Egyébként a felmérések szerint a mostani éjszakai befutó csak Genfben 100 ezer szurkolót vonzott a képernyő elé, vélhetően a nappali időpontok megsokszorozzák majd a nézőszámot.
Hogy az Alinghi kirekesztő politikát követ-e, és a kiváltságosok versenyévé formálja-e az Amerika Kupát, az vélhetően sokáig vita tárgya lesz, a pillanatnyi helyzet viszont az, hogy nyolc európai város, Sčte (Franciaország), Marseille, Lisszabon, Nápoly, Palma de Mallorca, Cadiz, Barcelona és Trieszt máris jelezte rendezési szándékát. Ezt minden bizonnyal a várható bevétel összege motiválta, amely szakértők szerint a háromszorosa lesz az Aucklandban 2003-ban elkönyveltnek, elérve a másfél milliárd eurót. Döntés december közepén lesz. Az viszont hamarosan eldől, hogy a Louis Vouitton marad-e a szponzor, erről az Alinghi csapatigazgatója sejtelmesen csak annyit mondott, még lehetségesek a tárgyalások.