Jörg Haider minden jel szerint elvesztette a humorérzékét. Az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) exvezére évek óta rendre beszédet mond hamvazószerdán, és a korábbi alkalmakkor minduntalan valami otromba, ámde frappáns bon mot-val “kápráztatta el” a hallgatóságát – valamint az effajta aranyköpésekre mindig vevő világsajtót. Néhány esztendeje például még azzal sokkolta a közönségét, hogy Saron izraeli miniszterelnökre utalva kijelentette: nem érti, “hogyan hívhatnak Arielnek valakit, akihez annyi mocsok tapad”. E “mosópor-ízű”, ám faji előítélettől szagló beszólásnál is abszurdabb volt azonban az az eszmefuttatása, hogy a Monica Lewinsky-affér után ő mentette meg Hillary és Bill Clinton házasságát. A hitleri időkkel nyíltan rokonszenvező osztrák politikus úgy vélte, a volt amerikai elnök és felesége annyira rettegett tőle, hogy a szexbotrány dacára inkább együtt maradtak, mintsem vállalják a Fehér Házat meggyengítő válás kockázatát.
Karl-Heinz Grasser. A “pártelhagyó”pénzügyminiszter a második osztrák köztársaság legnagyobb adócsökkentéséről beszél.
Ezúttal viszont Haider nem sziporkázott. Ellenkezőleg, leplezetlen keserűséggel harsogta, hogy Wolfgang Schüssel kancellár és az általa vezetett Osztrák Néppárt (ÖVP) egy hataloméhes banda, és “mindenkit tönkretesznek, aki az útjukba áll”. Cseppet sem zavarta, hogy saját pártja éppen néhány nappal azelőtt lépett – immár másodszor – koalícióra az ÖVP-vel.
NINCS KIT VÁDOLNI. Cserébe az új Schüssel-kormány sem sokat törődik Haider tirádáival. A régi-új koalíció máris munkához látott, mindenekelőtt előterjesztette hatékonynak ígért adóreform-tervezetét. Igaz, az osztrákok némi fásultsággal vették tudomásul Karl-Heinz Grasser pénzügyminiszter lelkendezését arról, hogyan enyhíti majd terheiket a kétlépcsős adóreform. Hamar kiderült ugyanis, hogy a kormány drágán felszámítja majd a 2004-ben 500 millió, majd 2006-ig 2,5 milliárd euró volumenű adócsökkentés árát. A kabinet az előző három évi gyakorlattól eltérően már nem is ígéri a kiadások drasztikus visszafogását. Sőt a szabadságpártiból pártonkívülivé avanzsált – FPÖ-beli korábbi elvbarátai által persze a néppárt emberének kikiáltott – Grasser saját magától megörökölt pénzügyminisztériuma azt prognosztizálja, hogy a költségvetés hiánya 2006-ra eléri a 13 milliárd eurót. Három évvel ezelőtt Grasser ennél jóval kevesebbért állította pellengérre szociáldemokrata elődjét, azt hangoztatva, hogy az örökség alaposan megnehezíti a költségvetés szanálásának tervét. Ma viszont már szó sem esik az egykori célkitűzésről, a 2000-re várt nullszaldóról: az idén a mintegy 220 milliárd eurós GDP 1,3 százaléka a deficit tervezett rátája. Bécs most arról álmodik, hogy a deficit 2007-re tűnik el. Ráadásul az új kormány viszszakanyarodik ahhoz a gyakorlathoz, miszerint a lakosság terheinek enyhítését megint kölcsönökből fedezi: a szakemberek szerint a következő években várható új adósságállomány eléri a GDP 1,1-1,5 százalékát. Pedig az összadósság már 2002-ben is a GDP 67,9 százalékára rúgott, szemben az egy évvel korábbi – a maastrichti követelményekben szereplő 60 százalékot amúgy szintén meghaladó – 62,5 százalékkal.
A koalíciós alkudozás során harmadára soványodott, immár alig 40 oldalas kormányprogram díszének tekintett adóreform – Grasser szavaival: “a második osztrák köztársaság történetének legnagyobb adócsökkentése” – 2004-ben indul, azaz egy évvel később, mint azt az FPÖ szerette volna. Már jövőre évi bruttó 14,5 ezer euróra emelik az adómentes jövedelem sáv mértékét, illetve 376 euróra nő az adóalapból leírható összeg nagysága. Az adóleírási szabályok változása 1,65 millió – főként nyugdíjas – osztrák polgár számára adócsökkenést hoz. Szintén enyhíti a munkaadói terheket az idősebb munkavállalók bérköltségének lefaragása. A ki nem vett vállalati nyereség utáni adó a felére csökken – igaz, az intézkedés nem vonatkozik a befektetési társaságokra. A jelenleg 34 százalékos társasági adó 31 százalékra csökkentése szintén a reform második szakaszára marad.
DRÁGULÓ ENERGIA. Mindazonáltal a legnagyobb felháborodást “az adórendszer ökologizálása”, vagyis az energiaadó emelése váltotta ki. Az eddig adómentes szénre kivetett új teher a különböző fajták kilóját 5 eurócenttel drágítja. A földgáz köbmétere 2,26 centtel lesz drágább, és jövőre a benzin és a gázolaj árának adótartalma is megugrik. Az autósok haragját nyilván nem csillapítja, hogy a drágább üzemanyag az EU-irányelveknek megfelelően kisebb kéntartalmú lesz. Az emelésből a kincstár az idén 400 millió euróhoz jut, míg az adóterhek enyhítése 2002-ben nettó 500 millió euróval vékonyítja az államkasszát.
Az adóreform hatékonyabb, második szakaszáról egyelőre mindössze annyit tudni, hogy az 2006-ig 2,5 milliárd euró megtakarítást jelent a lakosságnak. A részletekből legfeljebb annyi ismert, hogy a járulékrendszer reformja és az adórendszer egyszerűsítése várható. Emellett Grasser az európai viszonylatban kiugróan magas, a GDP 44,5 százalékára rúgó adóterhelést 2006-ra 43 százalékra ígéri leszorítani.
Ez azonban még nem minden. Lassacskán tudatosul az osztrák lakosságban – és a szakértőkben -, milyen megszorításokkal járnak a reformnak csak üggyel-bajjal nevezhető egyéb tervek. Senki nem vitatja, hogy átalakításra szorul a nyugdíjrendszer: ha minden maradna a régiben, akkor az ellátás állami finanszírozása legkésőbb 2009-re összeomlana – az elöregedő társadalomban az idei 6,9 milliárd eurós hozzájárulás 2006-ig 7,6 milliárdra emelkedne, a közalkalmazottak nyugellátása az államnak a mostani 6,4 milliárd euró helyett 7,2 milliárdba kerülne. A megoldás a magán-nyugdíjbiztosítás terjedésének ösztönzése az állami rovására. Továbbá 2004-től fokozatosan eltörlik a korhatár előtti nyugdíjba vonulás errefelé igen kedvelt lehetőségét: 2009-ben nőknél 60, férfiaknál 65 év lesz az egységes alsó korhatár – a mai 56,5, illetve 61,5 év helyett. Sokakat aggaszt, hogy csökken az újonnan nyugdíjba vonulók járandóságának összege, mivel annak kiszámításakor a szolgálati idő jelenlegi 15 legjobb éve helyett fokozatosan 40 év átlagát veszik alapul. A legnagyobb vesztesek a nők, a reform 2033-ban esedékes lezárulásakor ugyanis némelyikük járandósága a mainál 7-12 százalékkal lesz kevesebb.
A kormány azt is tervbe vette, hogy az egészségügy szintén halmozódó deficitjének leépítésére a pácienseknek fizetniük kell az orvosi rendelőkben, illetve kórházi ambulancián végzett vizsgálatokért. Előbbi esetben 5, utóbbiban 10 euró lett volna a tarifa, az intézkedés azonban megbukott az önmagát a kisember pártjának kikiáltó FPÖ ellenállásán. A lakosság ezzel mégsem úszta meg a pluszkiadást: most az egészségbiztosítási pénztárak hatáskörébe utalják a szociális helyzethez jobban igazodó önrészfizetési rendszer kidolgozását. A költségvetés 250 millió eurót vár ettől az intézkedéstől. Továbbá ugyanennyit a nem munkahelyi balesetek biztosítására szolgáló új, 0,1 százalékos járuléktól, valamint az egészségbiztosítási járulék emelésétől. Igaz, ez utóbbit nem így emlegetik: inkább az eddig munkásoknál, illetve nem fizikaiaknál eltérő arány “egységesítéséről” van szó. A mindenki számára azonos, 7,4 százalékos hozzájárulás a munkások esetében ugyan 0,2 százalékpontos csökkenést jelent, a másik kör számára azonban 0,5 százalékpontnyi a növekedés.
Örökzöld téma az osztrák kormányok nyilatkozataiban a közigazgatási reform: a szövetségi állam ezúttal a hatáskörébe tartozó 160 ezer közhivatalnoki állásból 10 ezret kíván megszüntetni. A tartományokkal együtt az összességében 400 ezres létszámot mintegy 35 ezerrel csökkentik. A megtakarítás 1,3 milliárd euró. Csupán az a bökkenő, hogy a miniszteri posztok száma eközben a korábbi 16-ról 18-ra nőtt.
PRIVATIZÁCIÓ. Állandó reménysége minden költségvetésnek a privatizációs bevétel. A kormányprogram 22 pontjának egyike a még 100 százalékig vagy részben állami tulajdonú nagyvállalatok – köztük a Telekom Austria távközlési cég, az OMV olajvállalat és az AUA légitársaság – teljes magánosítását irányozza elő. Bevételi előirányzat nincs, annál is kevésbé, mert mindenekelőtt a vagyonügynökség 2 milliárd eurós adóssága vár törlesztésre. Arról nem beszélve, hogy egyes találgatások szerint minden korábbi elvet felrúgva jutna a bevételből költségvetési hiányok pótlására is.
Ha külön nem is tér ki a kormányprogram a kutatás és technológia fontosságára, gondoskodik annak finanszírozásáról: a most létesítendő kutatási és technológiai nemzeti alapítványba az osztrák nemzeti bank felesleges valutatartalékait csoportosítanák át. Kérdés, mi lesz ebből az elképzelésből: Klaus Liebscher, a jegybank kormányzója a program nyilvánosságra hozatala után sietett lehűteni a pénzügyminiszter reményeit, jelezve, hogy a pénzintézet – csakúgy mint a múltban többször – ellenáll a milliárdos tartalékok megcsapolására tett kísérleteknek. Egy vonatkozásban azonban megnyugtathatta Grassert: a nemzeti bank idei nyeresége sem lesz kisebb, mint a tavalyi, vagyis a kincstár 2003-ban is számíthat a 2002-es 1,5 milliárd euróhoz hasonló nagyságrendű befizetésre.