Lézerfegyverrel kísérletezik az amerikai légierő; a TWR Space and Electronics Group által fejlesztett YAL-1A nevű rendszert hamarosan a gyakorlatban is kipróbálják. Az 1993-ban elindított, és mostanra finisbe érkező, 1,6 milliárd dolláros program célja a repülőgépek rakétavédelmi megoldásainak tökéletesítése: a lézerágyú előnye, hogy az általa kibocsátott fény jóval gyorsabb még a szuperszónikus rakétáknál is.
Boeing. Lézerágyút szerelnek rá
Amikor a megtámadott gépek, vagy a katonai műholdak infravörös szenzorai érzékelik a rájuk kilőtt ballisztikus rakéták hajtóműve által kibocsátott forró gázokat, egy bonyolult rendszer ellentámadást indít – az új megközelítésben ez pedig nem rakéták kilövésén, hanem óriási teljesítményű lézernyaláb kibocsátásán alapul. A katonák egy átalakított Boeing 747-400F típusú gép orrára szerelik majd fel a sugárágyút, amely rendkívül precíz optikai rendszer segítségével fókuszálja a célpontra a lézersugarat. A nyaláb vastagsága a kimenetnél mintegy másfél méteres, ezt azonban segédoptikák a célpont méreteinek és távolságának megfelelően képesek szűkíteni.
Ha az első lövés nem sikerülne, akkor még mindig nem kell aggódni: a rendszer a koordináták átszámolása után pillanatok alatt újra tüzelésre kész, és a repülőgépen tárolt gázok mennyisége mintegy 20 lézerimpulzus gerjesztésére lesz elegendő.
Bár a földi tesztek már ígéretesek, a levegőben számos olyan tényező ronthatja a sugár minőségét, amellyel “idelent” nem kell számolni. Ilyen például, hogy a levegőben nehezebb stabilizálni az optikai rendszert, és így célozni vele, de zavarhat a köd is. A légierő illetékesei mindenestre bizakodóak: a lézerfejet már nyár elején felszerelik a Boeing orrára, hogy először légballonokon, majd egyéb repülő tárgyakon gyakoroljanak vele. Később kisebb rakétákat vesznek célba, s a tervek szerint 2004-2005 körül sorra kerülő főpróbán egy orosz gyártmányú Scuddal számolnak majd le; ha ez is sikerül, a lézerfegyvert alighanem rendszeresítik az amerikai légierőnél.