Magyaros módi

Régóta izgatják Demján Sándor üzleti fantáziáját a dél-pesti, a Soroksári út és a Duna-part között elterülő úgynevezett Expo-telkek. A neves vállalkozó külföldi partnereivel 1997-ben alapította meg a TriGránit Rt.-t, s a cég fennállásának első percétől nagy érdeklődést mutatott a lemondott Expo miatt parlagon heverő földterület hasznosítása iránt. Először a Horn-kormány, majd az Orbán-kabinet idején is pályázatot írtak ki ezeknek a telkeknek a megvásárlására. A TriGránit-csoport mindkét pályázatot megnyerte a Duna Sétány Székház Kft. nevű cégével, amelyet azért hoztak létre, hogy ezt az ingatlanfejlesztést végigvigye. Mégsem hirdették ki őket győztesnek. Sokorai István, a kft. ügyvezető igazgatója szerint Hornék idejében feltehetően azért nem, mert az eredmény közzététele már a választás időszakára esett, és tartózkodni igyekeztek az állami vagyon utolsó percben történő mozgatásától. Orbán Viktor kormányzásának első időszakában pedig elkezdődött a Nemzeti Színház körüli vita, a Soroksári út menti Duna-part is fölvetődött lehetséges helyszínként, ezért leállították az ottani telkek értékesítését. A TriGránit cégcsoport befektetői a Nemzeti Színházzal kapcsolatos ügyekbe nem akartak belekeveredni; érzékelték, hogy politikailag kényes kérdésről van szó. De amint eldőlt, hogy valóban ott épül a Nemzeti, a kft. a két megnyert pályázat alapján azonnal tárgyalásba kezdett a Kincstárral, és 2000. március 31-én aláírták az adásvételi szerződést a Nemzeti telkén kívüli, többi földterület megvételéről. Addigra a részletesen kidolgozott terv is készen állt arról, mit szeretnének csinálni azon a területen.

VÁROSRÉSZ A JÖVŐNEK. Demján Sándor ezúttal is valami olyasmibe vágott bele, amire korábban nem volt példa Magyarországon. Befektetőtársaival a 12 önálló telket összefogó, körülbelül 10 hektáros részen – összesen több mint 55 ezer négyzetméter beépítési lehetőséggel – egy sajátos programra épülő, új városmagot akart létrehozni, amelyet Millenniumi Városközpontnak neveztek el. Az ingatlanfejlesztők elképzelései szerint egy hatalmas kongresszusi központ köré szállodák, múzeum, illetve kiállító terem és egyéb kulturális létesítmények, irodaházak, luxuslakások, éttermek, aquapark, kaszinó és más szórakoztató, valamint üzleti intézmények épülnének, s ezek – összekötve a kereskedelmi, kulturális és turisztikai funkciókat – egyre több igényes külföldi vendéget vonzanának majd ide. És mivel a terület gyönyörű panoráma mentén, ötperces autóútra van a történelmi városközponttól, és közvetlen kapcsolattal rendelkezik az ország autópályái és főútvonalai felé, az új városmag néhány év múlva akár a közép- és kelet-európai régió egyik pezsgő üzleti, konferencia és kulturális centrumává is válhat. Az ingatlanfejlesztés azon részét, amely profitot nem termelő, de közfunkciót ellátó épületet, például múzeumot vagy konferenciaközpontot hozna létre, a befektetők az állammal valamilyen formában együttműködve kívánták megvalósítani.

MÚZEUM RENDEL… Amikor nyilvánosságra került, hogy az új városközpont egyik épületrészében – szálloda, üzletház, aukciósház és mélygarázs mellett – egy kiállítóhely is lenne, az akkori kulturális kormányzat tisztségviselői kitalálták, legyen ott egy modern magyar művészeti múzeum, hiszen ilyen intézmény nagyon hiányzik a múzeumok sorából, és ennek felépítésében az állam is részt vállalna. Nem volt ugyan pontos elképzelés arról, milyen műalkotások kerülnének majd ebbe az új közgyűjteménybe, mégis megrendelték ezt a beruházóktól, akik pályázatot írtak ki a megtervezésére. Csakhogy amint híre ment egy múzeum készülődésének, csatasorba léptek más kulturális és művészeti ágak képviselői is, és bizonyítani kezdték hiányaikat. És mire az építészek megszülték a vegyes funkciójú épület ötleteit, kiderült, hogy a méltán nagyra tartott magyar népművészek legjobbjai is hosszú évek óta igencsak méltatlan körülmények között dolgoznak a Budai Vigadóban, a kulturális kormányzat által fenntartott, Kocsis Zoltán-vezette Nemzeti Filharmonikusoknak pedig egyáltalán nincs saját otthonuk.

A tervezett múzeumházból ezután kezdtek kikopni az egyéb, üzleti funkciók, és végül kialakult az elképzelés, hogy épüljön a Millenniumi Városközpontban egy olyan épületegyüttes, amelyben három kulturális intézmény működne: a Modern Magyar Művészeti Múzeum, a magyar folklórt bemutató Hagyományok Háza, és a Nemzeti Filharmonikusoknak otthont adó Nemzeti Hangversenyterem. Felkérték a korábbi pályázat egyik győztesét, a Zoboki, Demeter és Társaik Építészirodát, hogy készítsen újabb tervet, most már erre a háromfunkciós kulturális épületegyüttesre. A befektetők a maguk professzionális módján végiggondolták a saját szerepüket az ügyletben, hajlandók voltak a távolabbi cél, a Városközpont megvalósítása érdekében elfogadni és finanszírozni a kulturális kormányzat elképzeléseit.

A nemzeti hangversenyterem tervei.

Amikor megtörtént a kormányváltás, a befektetők figyeltek és vártak. Vajon három különböző ciklus után elég érett-e már a negyedik politikai és köztisztviselői elit arra, hogy előítéletektől mentesen, tényleges jelentőségét megvizsgálva tudjon kezelni egy magánbefektetésből történő, de az államot is érintő, közcélú beruházást?

A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának vezetői 2002 júliusában, a “nemzeti örökség” részeként, megkapták ezt az elindított beruházást is. A kormányfő azzal bízta meg a kulturális szakembereket, vizsgálják át a terv minden részletét. Legelőször is gazdasági átvilágítás történt, amelyet külső szakértőkkel – a Budapest Investmenttel – végeztettek el. A cég több ponton kisebb konstrukciós változtatásokat javasolt, de a jelentés megállapította, hogy nincs olyan eleme a kormányzat és a magánbefektetők között létrejött szerződésnek, amely alapvetően sértené a magyar állam, a köz érdekeit. A szakmai értékelés során azonban számos hiányosságra, átgondolatlanságra derült fény.

Világossá vált, hogy például a múzeum alapításának tetszetős gondolata mögött nem állt valóban végiggondolt, kidolgozott koncepció. Az eredeti elképzelés szerint ugyanis egy kizárólag magyar műalkotásokat bemutató intézmény jött volna létre, az alapgyűjteményt viszont más múzeumok kollekcióiból hozták volna valahogy össze, befogadva néhány adományt, így például a Vasilescu-gyűjteményt is.

Az építészek lehetőséget kaptak, hogy tanulmányozzák a világ nevezetes kulturális központjait.

VÁLTOZTATÁSOK ÉS ALKUK. Görgey Gábor miniszter Hámori Tamás személyében új miniszteri biztost nevezett ki a kulturális épületegyüttes ügyeinek összefogására, a szakmai programokat pedig más munkatársakkal együtt Koncz Erika és Schneider Márta helyettes államtitkárok tekintették át. Koncz Erika elmondta, hogy létrehoztak egy bizottságot kortárs művészeti gyűjtemények igazgatóiból és művészettörténészekből, és az ő segítségükkel új programot dolgoztak ki. Ennek megfelelően közvetlenül karácsony előtt megszületett a miniszteri határozat arról, hogy a Ludwig Múzeum költözik le a Várból az új épületbe, és ez képezi az új múzeum alapanyagát. A gyűjtemény modern és kortárs művészeti kollekció lesz, nem csupán magyar, hanem nemzetközi gyűjtésű. Jelentős döntés volt az is, hogy egy művészeti intézet is csatlakozik hozzá, amely oktatási, menedzselési feladatokat is ellát majd, igyekszik a magyar művészetet a külvilághoz, a külvilág művészetét pedig Magyarországhoz közelebb hozni. Átalakították a raktár-, műhely- és műtárgykezelés területeit is, nagyobb hangsúlyt kapott a restaurálás.

Fontos változtatásokról döntöttek a kulturális épületegyüttes két másik intézményével kapcsolatban is, szintén szakmai tanácsadó testületek javaslatai alapján. A Nemzeti Hangversenyterem befogadó jellegű lesz, lehetőséget nyújtva arra, hogy a legkiválóbb külföldi együttesek és szólisták jöjjenek vendégszerepelni Budapestre, és a magyar zenei élet végre valóban bekapcsolódjon a nagyvilág zenei vérkeringésébe. A Nemzeti Filharmonikusok továbbra is független elhelyezést kapnak az épületben, és ismét lehetőség nyílt az Állami Énekkar próbatermeinek kialakítására. A Hagyományok Házában pedig jelentős irodaterületek rovására visszakerülhettek a tervbe a nagyon hiányolt kézműves műhelyek. A befektetők folyamatosan egyeztettek a módosítási igényekről. Alkudozások folytak például arról, hogy további igény van múzeumi kiszolgáló területekre, maradjanak el az épületet karakteresen meghatározó, múzeumi szinteket összekötő rámpák. De egyéb változtatásra is szükség volt, kompromisszumok sorát kellett megkötni. A miniszteri biztos közvetített a felek között, érvelt, felhívta a kivitelezők figyelmét az Európai Unión belül érvényes szabványokra, és javaslatot tett egy ellenőrző csoport létrehozására, amely műszaki és gazdasági garanciát jelentene a befektetők számára is. De az építészek is igyekeztek rugalmasan tárgyalni. Végül is a befektetők az előirányzott költséghatáron belül minden ésszerű és szakmailag indokolt változtatást elfogadtak. Kérdés azonban, a vitatott Nemzeti Színház után valójában milyen kulturális épületegyüttest kap az ország egy, immár két kormányzati ciklust átívelő beruházás eredményeképpen?

NEM EGY GUGGENHEIM. A Millenniumi Városközpont befektetőit semmilyen jogszabály nem kötelezte arra, hogy nemzetközi pályázat keretében döntsék el a tervezők személyét. Demján Sándor korábbi nyilatkozataiban többször kijelentette, azt szeretné, hogy magyar mérnökök tervezzenek, de nem kívánt falansztert létrehozni, szerette volna, hogy mindegyik épületnek a nagyobb egész harmóniáján belül sajátos karaktere legyen, ezért minden egységet mással terveztetett. Meghívásos pályázatokon, társasági megbeszéléseken dőlt el, kiket kérnek fel a munkára. A terveken dolgozott eddig mások mellett a Finta Stúdió, a Zoboki, Demeter és Társaik Építésziroda, a Vadász György Építésziroda, a Fazakas György Építésziroda, a Schön Építésziroda és a Lakóházak (Condominium) – CET Budapest Rt. A területrendezési terv előírásainak megfelelően pedig rövidesen építész pályázatot írnak ki az úgynevezett Haller Kapu két épületének tervezésére.
A kulturális centrum építésére kiválasztott viszonylag fiatal Zoboki Gábor, Demeter Nóra és munkatársaik nehéz helyzetbe kerültek. Nagy a megtiszteltetés, még nagyobb a teher. Száz éve nem épült múzeum és koncertterem Magyarországon, most viszont folyamatosan változik a létrehozandó intézmények szakmai programja, ami rendre módosításokat von maga után a szükséges tereket, térelosztásokat illetően is. Korlátozott a büdzsé. A nemrég átadott gyönyörű, Frank O. Gehry-tervezte bilbaói múzeum például ehhez képest ötvenszeres (!) költségvetésből készült, de a közelmúltban avatott új philadelphiai koncertterem is tízszer nagyobb összegből. És még a Nemzeti Színházhoz képest is szűkös a kassza, a három nagyszabású intézményt befogadó épület 31,3 milliárd forintból épül, egy négyzetméter “bekerülési költsége” a Nemzetiének mintegy 70-75 százaléka. A sok változó, és tulajdonképpen amatőrnek tűnő tényező mellett az egyetlen állandónak Demján Sándor szakmai körének professzionalizmusa tekinthető.

A befektetők ugyanis lehetővé tették, hogy az új épület intézményeinek technikai, technológiai tervezése a világ legjobb szakembereinek közreműködésével történjen. Az akusztikán és a színpadtechnikán a híres amerikai Artec cég dolgozik, a legkorszerűbb múzeumtechnológia megteremtését az osztrák CCC+Bogner, illetve a kanadai Lord cég segíti. Itt nem fordulhatnak elő olyan alapvető akusztikai, vagy egyéb hiányosságok, mint a Nemzetinél. Az építészek lehetőséget kaptak, hogy tanulmányozzák a világ nevezetes kulturális központjait: a londoni Barbicant és South Banket, a párizsi Pompidou Központot, a New York-i Lincoln Centert és a legújabban épült hangversenytermeket és múzeumokat. De Zoboki Gábor elárulja, úgy gondolták, a sajátosan magyar helyzetben nem lehetnek radikális, nagyon különleges építészeti ötleteik.

ÁLOM VAGY REALITÁS? Arra a kérdésre, milyen pénzből fognak működni az új intézmények – mondjuk a “katedrális” -, a miniszteri biztos elárulja, most számolják ki pontosan, mennyibe kerül egyáltalán a kész épület technikai működtetése, üzemben tartása, mert a korábbi időszakban ezzel sem törődött senki. És a jövőben szeretnék kidolgozni egy majdani intendatúra működésének koncepcióját, amely – összehangolva a három önálló intézmény munkáját – eredményes kulturális menedzseléssel gondoskodna a termek, kapacitások folyamatos kihasználásáról, vagyis arról, hogy ház a költségvetési támogatás mellett nagy részben képes legyen eltartani önmagát.

Az még kérdéses, hogy a Millenniumi Városközpont további épületei megvalósulnak-e az eredeti elképzelés szerint. Folynak a tárgyalások, a gazdasági tárca vizsgálja, hogy a magyar állam milyen ingatlanfejlesztési konstrukcióban tudna a legeredményesebben részt venni a kongresszusi központ építésében. Ez a sarokpont – hangsúlyozzák az ingatlanfejlesztők. Ha ez megépül, csak akkor lehet továbbhaladni, mert odahúzza, lehorgonyozza a többi tevékenységet, profitra is csak így van kilátás. Mód van ugyan a korábbi kormányzati rögtönzések bizonyos mértékű szakmai korrekciójára, de valójában az ingatlanfejlesztésben részt vevő mindegyik fél csak most, menet közben tanulja az állam és a magánbefektetők korrekt érdekegyeztetéséhez szükséges tárgyalási stratégiákat, szakmai szerepeket. Eredmény, hogy befektetők, politikusok, köztisztviselők és építészek kompromisszumkészsége nyomán a Soroksári úton, a kultúrpalota helyén nem lett egy újabb Gödör.