Van zsákomban…

Havas úton. Lassú felzárkózás.

Fanyalgás ide vagy oda, tény, hogy az Európai Unió sokszor „olcsónak” minôsített bôvítése az új tagországok számára összesen mintegy 40 milliárd eurónyi pluszpénzt hoz a konyhára, ami többszöröse a felvétel elôtti években nekik juttatott összegnek. Magyarország esetében ez úgy fest, hogy míg 2003-ban 62 milliárd forintnak megfelelô támogatást irányzott elô a brüsszeli költségvetés, addig 2004-ben, vagyis a csatlakozás elsô évében ennek több mint háromszorosa, mintegy 200 milliárd forint jár, az utána következô két esztendôben pedig már együttesen az 500 milliárd forintot is meghaladja a terv (lásd a táblázatot). Ez – a magyar állam társfinanszírozásával együtt – összesen 1200–1500 milliárd forintos fejlesztési lehetôséget teremt az ország számára. A hangsúly azonban a lehetôségen van, hiszen a szakemberek szerint sok mindennek kell még teljesülnie ahhoz, hogy az elôirányzatokból „csengô-bongó” euró legyen.
SZÖVEGTERV. Elsôként is az országnak rendelkeznie kell az úgynevezett Nemzeti Fejlesztési Tervvel (NFT), e dokumentumot második olvasatban december végén tárgyalta a kormány. A többi leendô tagállammal együtt ugyanis csak akkor nyílnak meg a területi egyenlôtlenségeket csökkentô és a felzárkóztatást elôsegítô strukturális és kohéziós alapok, ha az EU brüsszeli bizottságának megfelelô szervei elfogadják a fejlesztési stratégiát. Az uniós szakértôkkel együtt jelenleg (egészen március közepéig) zajlik a dokumentum informális egyeztetése, azt követôen a kormány vitatja meg a tervet, s március 31-én Magyarország hivatalosan is átnyújtja a végleges szöveget Brüsszelnek.

„Az unió elvileg azt az NFT-t fogadja el, amit a magyarok benyújtanak, ugyanakkor olyan tervet kell benyújtanunk, amit az unió elfogad” – érzékelteti egy magyarországi szakértô, hogy mennyire szigorúak az elvárások. Baráth Etele, a terv kidolgozásáért felelôs államtitkár szerint is akad még bôven tennivaló a csatlakozásig, az integrációs felkészülést mindenképpen fel kell gyorsítani. Értékelése szerint most a fô cél az, hogy növekedjen Magyarország úgynevezett abszorpciós – azaz forrásbefogadó – képessége, habár a jelenlegi eredmények sem lebecsülendôek. Az elôcsatlakozási alapok felhasználási mutatója mindenesetre 30 százalékkal javult 2001-rôl 2002-re. Minden ellenkezô híreszteléssel szemben Magyarország nem veszített el egyetlen fillér Sapard-támogatást sem, és a 2002-es Phare-pénzeket is csaknem maradéktalanul le tudta hívni, ami azt jelenti, hogy határidôre és az uniós elvárásoknak megfelelô pályázatok készültek, csupán az árfolyamváltozásból eredô technikai veszteségeket kellett elkönyvelni.
„Az abszorpciós képesség azért fontos, mert a strukturális alapokból kapott minden egyes eurónak 2–3-szoros a multiplikátor hatása” – magyarázza az államtitkár. Márpedig ez a szorzó – mint mondja – nem becslés: Európa-szerte bebizonyosodott, hogy amerre autópályát építenek, vagy egyéb infrastrukturális fejlesztésre kerül sor, ott kétszeresére, háromszorosára emelkedik a befektetések értéke az ország más térségeihez képest. Új munkahelyek létesülnek, növekszik a helyi adóbefizetések volumene, a támogatás összességében vált ki gazdaságélénkítô, GDP növelô hatást. A Nemzeti Fejlesztési Terv és EU Támogatások Hivatalának elnökhelyettese, Heil Péter is arra figyelmeztet, hogy a támogatási összegek nem puszta számviteli tételek, hosszabb távon nagyon is érzékelhetôen, pozitívan hatnak az ország életére. Ehhez azonban nyertes pályázatokat kell az EU intézményeihez eljuttatni. A közösségi pályáztatás szabályrendszere mindazonáltal nem egyszerű, például két franciaországi régió is csupán a lehívható összeg 30 százalékát tudta felhasználni 2001-ben a strukturális alapból. Nemcsak a leendô tagok tehát, hanem a közösség országai is nehezen veszik át a brüsszeli ritmust.

 

Projekt Elôkészítô Alap

A Project Generation Facility (PGF) olyan pénzalap, amely azt szolgálja, hogy már most, a csatlakozás elôtt a strukturális alap forrásaiért 2004 májusát követôen eséllyel versenyzô tanulmányok, konkrét projektek készülhessenek. Az egész országból várnak jelentkezôket, akik el akarják sajátítani az uniós pénzekre történô pályázás fortélyait. Elsôsorban olyan ötletekkel, tervekkel lehet nevezni, amelyek illeszkednek a közösség által is preferált fejlesztési célokhoz. A PGF-nyertes pályázókhoz szakértôket közvetítenek ki, akik a helyszínen, szaktudásuk birtokában dolgozzák ki a közösségi elôírásoknak minden tekintetben megfelelô konkrét projekteket. A jelentkezô minisztériumok, önkormányzatok, regionális tanácsok, kistérségek, vállalkozók tehát nem pénzt kapnak (bár ez közvetve megtakarítást jelent számukra, mivel egy-egy pályázati dosszié összeállítása több tízmillió forintba kerül), hanem szakmai, adminisztratív és szervezési segítséget, viszont cserébe elvárják tôlük, hogy a projektek ne a vitrinbe kerüljenek, hanem azokat valóban be is nyújtsák Brüsszelhez. A PGF-bôl elnyerhetô szakmai segítségnyújtásra 2003 márciusában jelenik meg a hivatalos pályázati kiírás. Az alapba a Phare-program keretében 15 millió euró érkezik, amit a Miniszterelnöki Hivatal további 12 millió euróval egészít ki.

ÁTALAKULÓ BÜDZSÉ.

Itthon leginkább a költségvetés „magatartásának” kell átalakulnia ahhoz, hogy az EU-támogatásokat egyáltalán fel tudjuk használni. A jelenlegi 36 különféle célelôirányzatot mindenképpen hozzá kell igazítani az öt operatív programhoz, s idôben úgy osztani el a központi költségvetés forrásait, hogy abban a társfinanszírozási kötelezettség is szerepeljen, s ténylegesen rendelkezésre álljon. Az elkövetkezô hónapok feladata, hogy a pénzügyi kormányzat kidolgozza, miként vegyenek részt a fejlesztések finanszírozásában az egyes szereplôk: az állam, az önkormányzatok, a regionális és területi szervezetek, a magántôke valamint a hazai és nemzetközi bankok.
A most kezdôdött informális egyeztetések tétje, hogy miként sikerül megegyezni az EU-val a finanszírozható célokban. A tárgyalásokon részt vevô, de nevének elhallgatását kérô egyik magyar szakértô szerint szinte minden vesszôrôl, minden félmondatról külön vita alakul ki, a szöveg az „értetek haragszunk, nem ellenetek” elv jegyében finomodik tartalmilag, s kerül szinkronba a sok száz különféle uniós normával. Mint elárulja, Magyarország folyamatosan próbál nemzeti érdekeket is becsempészni a dokumentumba, amiben az EU-szakértôk is partnerek, de csak annyiban, amennyiben azok nem ütköznek a közösségi elôírásrendszerrel. A technikai egyeztetések során szerencsére anyagi értelemben már nincs vesztenivalónk: legfeljebb azt kell tudomásul vennünk, hogy az európai tapasztalatok birtokában a tárgyalópartnerek arra próbálják a magyar felet szorítani, hogy kevesebb célra, koncentráltabban használja fel a pénzt. Egy 100 milliárd forint értékű támogatást például el lehet költeni egyetlen autópálya-programra, de ugyanezt az öszszeget fel lehet használni az összes bekötôút fejlesztésére is.

Csakhogy az utóbbi esetben 170 pályázatot kell benyújtani, ami sokkal több adminisztrációt igényel a magyar és a közösségi intézményektôl is. Brüsszelnek és Magyarországnak mégis azonos a célja – mutat rá a tanácsadó –, mégpedig az, hogy minél hamarabb le tudjuk hívni a forrásokat. Ezen a téren óriási nyomás nehezedik az uniós költségvetést készítô szervezetre, mert a tagországok máris sokallják a szétosztandó forrásokat. Megítélésük szerint nagyságrenddel kisebb összegeket sem képesek fogadni a csatlakozni kívánó országok. A brüsszeliek tehát már csak a saját maguk igazolására is szeretnék zökkenômentesen működtetni az alapokat, s tisztességesen elkölteni a pénzt.