A látványos időzavar napjait éljük. A világpolitika csúcsain három sorsdöntő kérdésre ad választ ennek az időzavarnak a feloldódása.
Az első az, hogy a Bush-kormány szándékai szerint megindul-e a támadás az iraki diktatúra ellen, és ha igen, mikor.
Másodszor: ki kell derülnie annak is, hogy kibontakozik-e ezzel együtt az Egyesült Nemzetek Szervezetének eddigi talán legnagyobb válsága. Hiszen jószerint az ENSZ jövője forog kockán, ha Washington a világszervezet jóváhagyása nélkül, egyoldalúan indít rohamot Bagdad ellen.
Harmadszor: a Biztonsági Tanácson belül várható küzdelem egyben választ ad arra is, hogy Nagy-Britannia, Franciaország, Oroszország és Kína, tehát a vétójoggal rendelkező nagyhatalmak, milyen messzire mennek el az amerikai szándékok támogatásában, illetve elvetésében.
Ehhez képest ötödrendű, ám nagyon is valóságos az a fajta időzavar, amellyel (talán a leggyorsabb elektronikus tájékoztatási eszközök kivételével) a médiának kell megküzdenie. Ami ezt a szerény krónikát illeti, a lapzárta előtti naptól kezdve abban a valamivel több mint 48 órában, amíg az olvasó kezébe kerül, a következő események zajlanak. Hétfőn, január 27-én közép-európai idő szerint 16,30-kor nyújtották be a Biztonsági Tanácsnak az iraki ENSZ-megfigyelők jelentését. Ennek a lényeges mondanivalója – mint várni lehetett – az, hogy a megfigyelőknek még időre van szükségük ahhoz, hogy hiteles és végleges véleményt hozzanak nyilvánosságra. Január 28-án, kedden tartotta meg Bush elnök az Unió helyzetéről (State of the Union) szóló hagyományos beszámolóját. Ugyanezen a napon választások voltak Izraelben, amelyeknek később hatásuk lehet az események alakulására.
HALADÉK MÁRCIUS ELEJÉIG… Szerdán, január 29-én tudja csak meg a világ, hogy miképpen válaszolt a Biztonsági Tanács a két nappal korábban benyújtott jelentésre. És végül: pénteken, a hónap utolsó napján utazik Bush elnökhöz hovatovább egyetlen, viszonylag szilárd szövetségese, Blair brit miniszterelnök. Csak sejteni lehet, hogy akkor születik meg a végleges döntés arról, hogy Washington meghajlik-e a Bush-kabinet, és azon belül Rumsfeld hadügyminiszter háborús radikalizmusát érő, mind élesebb nemzetközi támadások előtt. Tehát ad-e további időt a fegyverzetellenőrzési bizottság működésére, és ha igen, mennyit? A hét elején olyan hírek érkeztek, hogy Washington “néhány hét” haladékra hajlandó lenne. Más források március elsejét említik határidőként.
Mindez fontos amerikai eleme az általános időzavarnak. Március ugyanis az utolsó olyan hónap, amikor viszonylag kedvező időjárási viszonyok között lehetne megkezdeni az Irak elleni támadást. (Jellemző, hogy két nappal a fenti értesülések előtt az orosz vezérkarhoz közelálló körök még “február derekára” várták az amerikai támadás megkezdését.)
…VAGY MÉG TOVÁBB? Az időzavar hetének eseményei, mint látható, csak a haladék közvetlen sorsáról döntenek. Tehát még belül maradnak azon a feltételezésen, hogy végül mégis csak lesz háború.
Ez azonban csak az egyik változat. Amikor a látványos német-francia “összeborulás” után Helmut Schmidt volt kancellárt megkérdezték, hogy ennek milyen hatása lesz az Irak elleni támadásra, azt válaszolta: “A kérdés értelmetlen. Csak Pythia, az ókori delphoi jóshely papnője tudhatná, hogy lesz-e háború. Ezt ma még maga Bush elnök sem tudja.”
Valóban. Az ellenőrző bizottságnak adott időpótlék egyre valószínűbb elfogadása fontos tünete annak, hogy az eredeti amerikai szándék végrehajtása, a Biztonsági Tanács jóváhagyását nélkülöző egyoldalú fegyveres fellépés valószínűsége egyre halványabb. Ehhez ugyanis a Biztonsági Tanács vétójoggal rendelkező tagjainak szerda estig meg kellene változtatniuk hétfőn még érvényes elutasító magatartásukat. Arról már nem is beszélve, hogy március elsejétől az a Németország veszi át a Tanács elnökségét, amely az egyoldalú amerikai lépés leghatározottabb ellenzője, s amelynek ebben az ügyben Franciaországgal egyeztetett álláspontja van.
Az időzavar hetének derekán úgy tűnik: a Bush kabinet eddigi taktikája létrehozta és megszervezte önmaga ellenzékét.