Václav Havel cseh elnök alkotmányos hivatali idejének kitöltése után távozik. Mögötte dúl a méltatlan utódjelöltek hatalmi harca, ez, ha özönvizet nem is, kormányválságot még hozhat. A politika és a morál együttes szolgálatának kísérlete megint “elnyerte méltó büntetését”.
Václav Havel, Csehszlovákia, majd a békés szakadás után Csehország elnöke – egyben “a nemzet lelkiismerete” – február 2-án, 66 esztendős korában távozik posztjáról, s aznap éjjel lekapcsolják a prágai vár, a Hradzsin tornyai között világító vörös neonszívet is. Vannak, akik ezt a neonfigurát gicscsesnek találják, ám szimbólumnak nem utolsó. Havel személyében olyan államférfi távozik a hatalomból, akinek sorsdöntő szerepe volt 1989-ben a közép- és kelet-európai, egymástól akkor már különböző stílusjegyeket hordozó diktatúrák egyik legkeményebb változatának megbuktatásában, a véráldozat nélküli “bársonyos forradalom” győzelmében.
TRAGIKUS HŐS. Mielőtt búcsúzásként kalapot emelnénk tehetsége és (ellenfelei által makacsságnak kikiáltott) jellemszilárdsága előtt, egy pillantást kell vetnünk a jelenlegi csehországi politikai színpad szereplőire. Ugyanis a prágai kulisszák mögött gesztikuláló potenciális utódokat Havellel összehasonlítva a Financial Times a következőképpen jellemzi: “Václav nem volt könnyű ember, de hozzá képest lehetséges utódai a választási küzdelem eddigi két eredménytelen menete során vagy jelentéktelen figuráknak bizonyultak, vagy pedig olyan politikai főnököknek, akikben semmi sincs Havel morális érzékéből.” Ezért a távozó elnök, aki méltán vívta ki az európai és amerikai földrész nagyrabecsülését, a prágai politika prizmáján keresztül nézve a búcsúzás pillanataiban nem “egyszerűen” hőssé, hanem szinte tragikus hőssé válik.
Havel Hatvanhat esztendejéből több mint négy évtizedig a diktatúra elleni politikai és morális lázadás vezéralakja volt. A régió (és benne Magyarország) akkori politikai ellenállóinak küzdelmét befolyásoló, az alapvető emberi jogok védelmében kibocsátott Charta ’77 szervezőjét és kiáltványának talán legfontosabb megszövegezőjét tisztelhetjük benne. Kétszer szenvedett börtönbüntetést, s ő volt aki elsőként szólította fel lemondásra az említett “kemény változat” csehszlovák megtestesítőjét, Gustav Husakot. Börtönben ült 1989-ben is, és elmondható, hogy a bársonyos forradalom győzelmének ünnepére, majd röviddel utóbb az államelnöki székbe jóformán a rácsok mögül érkezett.
Most azért válik tragikus hőssé, mert szembe kell néznie azzal, hogy miután a “senkik” kihullottak az elnökválasztási küzdelem első két menete során, most pénteken, a harmadik menetben az a két politikai főnök mérheti össze erejét, akiknek politikai kapcsolatrendszere és stílusa ellen Havel hosszú és kemény harcot folytatott. Az egyik esélyes jelölt, aki az eddigi menetek során mindig a legtöbb szavazatot kapta, a jobboldali Polgári Demokratikus Párt vezére, Václav Klaus, aki 1993 és 1997 között miniszterelnök volt. A közeljövő szempontjából Klaus esetleges győzelme több okból is problematikus lenne. A konkrét ok: az uniós csatlakozásról alkotott véleménye túlmegy az euroszkepticizmuson, sokszor már vulgáris kifejezési formákat ölt (“nem szabad úgy felolvadnunk az EU-ban, mint kockacukor a forró kávéban”). Ami a gazdaságpolitikát illeti, nyíltan vallja, hogy példaképe Milton Friedman, a már-már dogmatizmusba hajló neoliberalizmus “pápája”. Legalábbis kétséges, hogy az EU jelenlegi helyzetében ez mennyire követhető és racionális irányzat.
KÉTFÉLE ARROGANCIA. A másik politikai főnök a kettészakadt utódpárt szociáldemokrata szárnyának vezére, Milos Zeman, aki a múlt év júniusáig volt miniszterelnök. Helyét elfogadhatatlan külpolitikai nyilatkozatai miatt és a Klauséhoz hasonló, a közvéleményben “smirglipapírként” jellemzett modora okán kellett átadnia a szociáldemokrata centrum jelenlegi vezetőjének, a sokkal kiegyensúlyozottabb Vladimír Spidlának. Havel mindkettőjükkel azért került szembe, mert az egymással rokon konzervatív, illetve posztkommunista arrogancia egyaránt elviselhetetlen volt számára. Most e két politikusnak van a legtöbb esélye arra, hogy méltatlan utódként elfoglalják Havel karosszékét. Mindkét esetben számolni kell kormányválsággal. Vagy a most éppen ellenzéki Klaus ambíciói, vagy a szocialisták Zeman feltűnése nyomán már most éleződő párton belüli harca miatt.
Havel visszavonul. Hajoljunk meg előtte. A politika és a morál együttes szolgálatának kísérlete ismét “elnyerte méltó büntetését”.