Szilárd bázison

A legjobb hozamot az ingatlanalapok produkálták tavaly.

Míg 2001-ben negyedével, tavaly már közel harmadával nőtt a befektetési alapok összesített nettó eszközértéke a mindenkori megelőző évhez képest. A legnépszerűbbek továbbra is a kötvény- és a pénzpiaci alapok, ugyanakkor a legjobb teljesítményt 2002-ben összességében az ingatlanalapokba fektetők érték el, a sor végén a nemzetközi részvényalapok kullogtak, amelyeket a részvények értékvesztésén túl a forint 4 százalékot meghaladó erősödése is sújtotta.


A múlt esztendő végén a hazai zárt- és nyíltvégű alapokban kezelt vagyon 921 milliárd forintra rúgott, 226 milliárddal meghaladva a 2001-es záró értéket. A vagyon nagysága azonban az év folyamán igen hektikusan változott. Az első hónapokban tapasztalt felfutást stagnáló, időszakonként csökkenő szakasz követte, az év végén aztán robbanásszerű bővülés mutatkozott. A december végi áttörést az uniós csatlakozáshoz kapcsolódó optimizmus hozta meg.

Az idén az ingatlanalapok teljesítettek a legjobban, 10 százalékos átlagos hozammal. Emellett a hozamalakulás is itt volt a legkiegyensúlyozottabb. A legrosszabbul pedig azok jártak, akik nemzetközi részvényalapokkal próbálkoztak, ők akár befektetésük harmadát is elveszíthették. A pénzpiaci és a kötvényalapok hozamai jellemzően 8-9 százalék körül alakultak, a hazai részvényalapok átlagosan -1,3 százalékos teljesítményt mutattak.

Ha a nettó eszközérték változását megtisztítjuk a portfólió átértékelődésétől, a hozadékoktól, akkor befektetési jegyek vásárlására, illetve visszaváltására vonatkozó nettó adatokhoz juthatunk. Ezen számítás alapján az említett 226 milliárd forintos vagyonnövekményből mintegy 177 milliárd forintot tett ki a befektetési jegyek nettó vásárlása a háztartások, illetve az intézmények részéről, a maradék közel 50 milliárd a vagyonelemek hozadékával, átértékelődésével magyarázható.

A legnépszerűbb alapok az előző évekhez hasonlóan a kötvény, illetve a pénzpiaci alapok voltak. Számításaink szerint a nettó befektetésijegy-vásárlás a kötvényalapoknál megközelítette a 82 milliárd forintot, míg a pénzpiacinál az 55 milliárdot.

A piaci részesedés alapján felállítható alapkezelői rangsorban az OTP és a Budapest Alapkezelő megkérdőjelezhetetlen első és második helye mögött a korábbi harmadik CA IB-t a K&H váltotta fel. A K&H Alapkezelő közel 4 százalékkal nagyobb részét ellenőrizte a piacnak 2002 végére, mint egy évvel korábban.

Az idén a vagyonnövekedés feltehetően továbbra is igen dinamikus lesz. A gyorsan változó részvény- és kötvényárfolyamok miatt a kevésbé aktív vagyonkezelésre képes háztartások feltehetően nagyobb érdeklődéssel fordulnak majd azon a pénzügyi befektetési formák felé, amelyekkel a kereskedelmi bankok által kínált kamatok feletti hozam érhető el, limitált kockázat mellett.