Valószínűleg már gyerekjáték lenne a világ második leghatalmasabb pénzintézetének irányítása a szakmai körökben nagy tekintélynek örvendő Jean-Claude Trichet számára a bankelnöki bársonyszékig vezető út gyötrelmeihez képest.
Pedig a francia jegybank jelenlegi elnöke már többször is a zsebében érezhette a frankfurti Eurotower 16. emeleti irodájának kulcsát. Az élet azonban minduntalan közbeszólt. Előbb még 1998-ban egy keményfejű hollandus, Wim Duisenberg állta el az Európai Központi Bank (ECB) elnöki posztjához vezető utat, ő ugyanis az egységes valuta stabilitása miatt aggódó Németország számára jobb választásnak tűnt, mint a pénzintézetre való erős párizsi befolyás ígéretét megtestesítő francia. A francia “gloire-t” elszántan védelmező Jacques Chirac ugyanakkor a szokatlanul hosszú ideig, hajnali 5-ig tartó hivatalos vacsorán Duisenbergtől kicsikart – rossz nyelvek szerint valójában “kizsarolt” – egy nyilatkozatot, amelyben az vállalta, hogy 8 éves hivatali ciklusának félidejében átadja helyét a hoppon maradt francia csúcsbankárnak.
A második csalódás akkor érte Trichet-t, amikor Duisenberg tavaly közölte, hogy az előre beígért időpontban mégsem távozik, inkább még ráhúz egy évet az ECB élén. A holland bankvezér eszerint július 9-én, éppen születésnapján intene búcsút a 12 tagú eurótérség árstabilitása felett őrködő pénzintézetnek, ám – ezúttal nem önszántából – könnyen újabb “túlórázásra” kényszerülhet.
UTOLSÓ TŐRDÖFÉS? Egy párizsi bíróságon ugyanis a napokban kezdődött meg a 1990-es évek legnagyobb franciaországi pénzügyi botrányának a tárgyalása, s ez akár az utolsó tőrdöfésnek is bizonyulhat Jean-Claude Trichet régóta tervezett frankfurti karrierje számára. A francia jegybank kormányzója egyike annak a kilenc bankárnak, akik a bíróság előtt felelnek a korábbi állami tulajdonú bank, a Crédit Lyonnais (CL) körül még 1992-ben kipattant botrányban játszott szerepükért. Az akkoriban a francia államkincstár igazgatójaként a bankszektort felügyelő Trichet-t mérleghamisítással és a bank veszteségeinek elhallgatásával vádolják. A jegybank akkori elnöke, Jacques de Larosičre és CL korábbi vezetői is a vádlottak padján ülnek.
Hanyatlásának előzményeként a CL a kilencvenes évek elején látványos expanzióba kezdett, egyebek mellett tulajdonrészt szerzett a Metro-Goldwyn-Mayer (MGM) amerikai filmstúdióban és az ingatlanpiacon is tőkekihelyezést hajtott végre. A veszteségesnek bizonyuló befektetések a csőd szélére sodorták a bankot, ám a CL vezetői ezt leplezve a valósnál jóval kisebb veszteséget mutattak ki a mérlegben. Trichet ellen az a vád, hogy a kincstár igazgatójaként szemet hunyt a mérleghamisítás felett, és ezzel cinkosként működött közre a törvénysértésben. Az Európai Központi Bank elnöki posztjának várományosa azzal védekezik, hogy kívülállóként nem lehetett tudomása a törvénytelenségekről, és később, amikor ezekre fény derült, maga indított vizsgálatot az ügyben.
A hamisított adatok mai értéken számolva 280 millió eurós veszteséget mutattak ki, a valóságban azonban 15 milliárd euróba került a bank szanálása a francia adófizetőknek. A CL-re 1999-ben találtak vevőt: tavaly december óta a Crédit Agricole a főtulajdonos.
SZORÍT AZ IDŐ. Ha a jegybankelnököt bűnösnek találják, akkor egyszer és mindenkorra lőttek a frankfurti karriernek. A január 6-án kezdődött és előreláthatóan február közepén lezáruló per első napján Trichet ügyvédeinek sikerült megfúrniuk azt az ügyészi beadványt, amely új bizonyítékok felbukkanására hivatkozva a per elnapolását kérte. A tárgyalás elhúzódása ugyanis azzal a kockázattal jár a francia bankár számára, hogy kifut az időből, és az Európai Uniónál kénytelenek lesznek más bankelnök után nézni.
Trichet kiszállását kormányzati és jegybanki körökben egyébként sajnálnák, mert kiváló szakembernek tartják, akinek elévülhetetlen érdemei vannak a francia infláció leszorításában és a korábban laza költségvetési fegyelméről ismert ország eurózóna-tagságra való alkalmassá tételében.