MANCHEGO
Ezt a spanyol eredetű, pikáns ízű kemény juhsajtot eszegethette vándorlásai során Don Quijote is, hiszen La Mancha pásztorai mindannyian ismerték készítésének fortélyait. De ennek a már csak tartóssága miatt is közkedvelt fogravalónak az életrajzában jóval korábbra visszamehetünk: archeológusok következtetései szerint már a vaskortól kezdve egyre magasabb színvonalúvá vált a sajtkészítési technika. Ez vezetett oda, hogy mára már szigorú előírásokkal szabályozzák az adott fajta előállítását. A manchegónál nemcsak a felhasznált tej és ennek zsírtartalma standardizált, de a minimális érlelési idő és a küllem is, ez utóbbi szerint például mindegyik kis “cilinderen” – úgy 2,0-3,5 kilogrammot nyom egy ilyen apró darab – fel kell tüntetni a manchego nevet és a készítés helyét. Ezeken túl aztán számtalan fajtája lehet, érettségi foka, illetve bevonata szerint. Gyakran tárolják például olívaolajban – ilyenkor zöldes-szürkés bevonatot kap -, de dekoratív mintás, sárga viaszköpönyegbe is öltöztethetik.
MELBA
Sok-sok fogás viseli Dame Nellie Melba nevét, hiszen a múlt század végén a fél világ rajongott a híres ausztrál operaénekesnőért. Mindezen ételek közül a szemet-szájat gyönyörködtető fagylaltkehely, a pęche melba vált a legismertebbé. Ha valamire, akkor ennek a desszertnek a születésére nagyon is igaz az “alkalmazott művészet” kifejezés. Orléans hercege, hogy hódolatát kifejezhesse, magát Escoffier-t kérte fel valami finom különlegesség megalkotására – mert ahogy Melba az operavilág királynője volt, úgy volt a Savoy séfje a gasztronómia királya. Eredetileg szépséges jéghattyúba töltött vaníliafagylalton heverésztek karamelles őszibarack darabkák, a madár azonban az óta tovaúszott. Az egyszerűsödő küllem a belső tartalom gazdagodásával járt együtt, mert jött viszont helyette az ínycsiklandozó málnaöntet. Ma már általában így találkozhatunk vele, ám előfordulhat az is, hogy cseresznye vagy áfonya ugrik be egy-egy vendégfellépés erejéig az őszibarack helyett.
MINESTRONE
Akár a mi húslevesünk, ez az olasz zöldségleves is gyakran kerül az asztalra családi ebédek első fogásaként. Hagyományosan – genovai módra – tököt, káposztát, többféle babot és cukkínit tartalmaz, és gyakran adnak hozzá pennét. Hogy még finomabb legyen az amúgy is tartalmas leves, szoktak mellé kínálni friss bazsalikomból, mély ízű olívaolajból, aranyszínűre pirított fenyőmagból és illatos fokhagymából készült pesto mártást is. Persze ahány ház, annyi szokás, így aztán létezik rizzsel, sonkával, zellerrel, vöröshagymával, paradicsommal és/vagy borsóval készített változata is – a lényeg, hogy hét végén ebédidőben a família közösen lakmározzon belőle.
MOZZARELLA
Ezt a friss, hófehér sajtot mindenki ismeri, aki evett már pizzát. Azt azonban biztosan kevesebben tudják, hogy az eredeti mozzarella di buffala bivalytejből készül. E tekintélyt parancsoló jószágok kedvenc tartózkodási helye a szépséges Campania, így aztán ezek az erősebb, intenzívebb ízű mozzarellák is itt “tenyésznek” leginkább. Persze nincs az a bivalycsorda, amely megfelelő menynyiségű tejjel el tudná látni a sok pizza- és pastarajongó olaszt, ezért aztán a leleményes taljánok kénytelenek a hiányt tehéntejjel pótolni. Az így kapott, kissé könnyebb ízű sajtot ismerjük mi itthon, különféle kiszerelésben: falatnyi golyócskák, vagy éppen hatalmas tömbök formájában. Ha megcsöpögtetjük némi fokhagymával illatosított olívaolajjal, tekerünk rá frissen őrölt borsot, kockázunk hozzá érett paradicsomot és rányesdesünk aro-
más bazsalikomcsíkokat, akkor nemcsak olasz trikolórt készítünk, hanem ropogós pirítóst falatozva hozzá, igazán könnyű és pompás vacsorát.