Tárgyalások a gyógyszerár-támogatásról – Változó terápia

Évek óta borzolják a kedélyeket a gyógyszerárak, melyekről a gyártók eddig minden kormánnyal vitatkoztak. A megegyezés ezúttal sem ígérkezik könnyűnek.

Nemrégiben nyílt levélben fordult a miniszterelnökhöz az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (IGYE), arra figyelmeztetve, hogy bizonyos új gyógyszerek bevezetésének további halogatása veszélyezteti sok beteg gyógyulását. A levél tartalma kevésbé volt meglepő, mint maga az a tény, hogy a lobbizásban jártas szervezet az érdekérvényesítés ezen módját választotta, hiszen ezt akár olyan kétségbeesett próbálkozásnak is fel lehet fogni, amikor már maga az érvelő sem hisz az érvek hatásában.

A tavasszal hivatalba lépett új kormány látványosan rúgta fel az elődje által a gyógyszergyártókkal hosszú évek és kemény viták után kötött megállapodást. A jelenlegi koalíció, amely kínosan ügyel arra, hogy ne téveszthessék össze a korábbi kabinettel, a gyógyszerárak tekintetében sokat átvett annak politikájából, hiszen ahhoz hasonlóan egyoldalúan eltért az állam szerződésben foglalt kötelezettségeitől.

A három évre szóló megállapodás értelmében már ez év júliusától 5 százalékkal lett volna lehetőségük a gyártóknak árakat emelni, ami a hazai szereplőket és az importőröket egyaránt megillette volna. Igaz, az 500 forintnál olcsóbb készítmények árát nagyobb mértékben, 11 százalékkal emelhették volna a – többnyire hazai – cégek.

Az ártárgyalások részben le is zajlottak tavaszszal, de a tarifák kihirdetésére nem jutott lehetősége a távozó minisztériumnak. Az új egészségügyi kormányzat hivatalba lépését követően szinte azonnal deklarálta, hogy nem tartja elfogadhatónak az elődje által kötött egyezséget.

A megállapodás felmondásának közgazdasági indoka az volt, hogy az automatikus indexálású rendszer nem vette figyelembe például a forint árfolyamának alakulását és a külföldi árakat, így jókora kiadástöbbletet okozott a gyógyszerkaszszának. Ráadásul a hosszú távú rendszer nem tette lehetővé költséghatékonyabb megoldások bevezetését. A szisztéma átalakításának nehézsége pedig abban áll, hogy a hároméves megállapodás a gyártókkal külön-külön megkötött szerződés formáját öltötte.

A piaci szereplők szerint a legnagyobb probléma, hogy nem látszik világosan, milyen alapelvekre kívánja felépíteni a kormányzat a gyógyszerár-támogatási rendszert. Mivel a korábbi szerződést csak közös megegyezéssel lehet módosítani, elképzelhető, hogy perekre is sor kerül a tárca és a gyógyszergyártók között.

 Ütköző nézetek

 A gyógyszerfront neuralgikus kérdései közül az alábbiak 5 kiemelt terület esetében foglaljuk össze a kormányzati oldal (jelesül az egészségügyi tárca és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár – OEP), illetve a főbb gyártói érdekcsoportok (Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete – IGYE; Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetsége – Magyosz; Generikus Egyesület) véleményét.

1. GYÓGYSZERÁR-TÁMOGATÁSI RENDSZER
OEP: A kialakítandó rendszer átláthatóságát biztosító feltételeket rendeletben kell rögzíteni. Ezeknek a jogszabályoknak a kidolgozása folyamatban van, a kormány várhatóan december elején tárgyalja az anyagot. A jövőben a nemzetközi ár és az egyes hatástani csoportokon belüli belföldi ár lesz az ártárgyalások kiindulópontja. A rendszerbe várhatóan áprilistól új elemként bekerül az ár-volumen megállapodás és a terápiás fix rendszerű támogatási forma. A hároméves megállapodás a felek egyetértésével ebben az értelemben módosítható.

IGYE: A pénzügyi és az egészségügyi tárca által a szerződés módosítására kidolgozott javaslatban nincsenek konkrétumok, elfogadhatatlan, hogy egy korábbi megállapodás szerződésben rögzített feltételeit rendeletekkel, jogszabályokkal akarják helyettesíteni. Néhány tagvállalat pereket indított a hároméves szerződés megsértése miatt.

MAGYOSZ: A kormányzat felrúgta az érvényben lévő hároméves megállapodást, ugyanakkor nem látszik, hogy milyen rendszert képzelnek el helyette. Az eddig felvázolt elképzelések átláthatatlanok, zavarosak.

GENERIKUS EGYESÜLET: Jelentős az eltérés a kormányzattól szóban és az írásban kapott információk között. A referencia termékeknél olcsóbb készítményeket automatikusan, ártárgyalások nélkül be lehetne fogadni a támogatási rendszerbe, ezzel a gyógyszerkassza tetemes megtakarítást érhetne el. Erre évente több alkalommal is lehetőséget kellene biztosítani.

2. ÁREMELÉS
OEP: Az új árakat 2003 januárjában hirdetik ki, melyekről minden gyártóval egyenként állapodtak meg. A tárgyalások során a nemzetközi árakat, illetve az egyes hatástani csoportokon belüli belföldi árakat vették figyelembe. Az áremelés mértéke átlagosan 3,5 százalék lesz, de az 5 százalékot, illetve az 500 forintnál olcsóbb készítmények esetén az 55 forintot nem haladhatja meg az emelés. Igaz, az utóbbi esetben 11 százalékos emelésre is lesz példa.

IGYE: Tagvállalatai feltételesen elálltak az áremeléstől, sőt csökkentésre is ígéretet tettek, amennyiben a törzskönyvezett új készítmények megkapják az állami támogatást.

MAGYOSZ: A 3,5 százalékos áremelés nem fedezi a hazai gyártók infláció miatt emelkedő költségeit és a forint erősödése miatt elszenvedett veszteségeiket.

GENERIKUS EGYESÜLET: Az ártárgyalások elhúzódásával a tb jelentős megtakarítástól esett el, hiszen a bevezetés előtt álló generikus készítmények ára alacsonyabb, mint a most forgalomban lévő termékeké.

3. Új készítmények bevezetése
OEP: 100 százalékos támogatást élvező, 6-8 innovatív gyógyszer, valamint 60-70 generikus termék ára még novemberben kihirdetésre kerül, így ezek januártól már forgalmazhatók lesznek. Januárban további gyógyszerek kerülhetnek fel a támogatott listára.

IGYE: Tagvállalatai 48 innovatív hatóanyag bevezetését kérik, ez 150-200 féle készítményt jelent. Jelenleg úgy látják, hogy januártól maximum 8-10 új támogatott termék kerülhet a patikákba. A többi készítmény bevezetésére csak egy-két éves ütemezéssel tett ígéretet a tárca, aminek legnagyobb kárvallottjai a betegek lesznek.
MAGYOSZ: A hazai gyártók által forgalmazott termékek számottevő megtakarítást tesznek lehetővé mind a beteg, mind a tb számára, így bevezetésük indokolt.

GENERIKUS EGYESÜLET: 60-70 új generikus termék megjelenése várható januártól, ha időben megjelenik a közlöny. Ezek a gyógyszerek olcsóbbak, mint a ma forgalomban lévő referencia készítmények. Ahhoz azonban, hogy maguk is referenciakészítménnyé váljanak, legalább kétéves piaci jelenlét szükséges.

4. Ár-Volumen megállapodás
OEP: Franciaországban alkalmazott módszer. Amennyiben a támogatott termék forgalma túllép egy előre meghatározott szintet, a gyártó köteles visszafizetni az ártámogatás, illetve a forgalom egy bizonyos százalékát. (Az indokolatlan gyógyszer promóciót bünteti.) Az ár-volumen megállapodások keretfeltételeit szabályozó rendeletmódosítást a kormány decemberben tekinti át, de ez az elem csak júliustól lehet a rendszer része. E megállapodások csak az új készítményekre vonatkoznak. Bonyolult szakmai kérdésről van szó, így kezdetben csak néhány gyógyszer esetében alkalmazzák majd.

IGYE: Az OEP tanulmánya előkészítetlen.

MAGYOSZ: A kezdeményezés pozitív, mivel a rendelkezésre álló kassza korlátozott, és az ár-volumen megállapodások segítségével az új termékek forgalmát kontroll alatt lehet tartani, így a kassza tervezhetővé válik.

GENERIKUS EGYESÜLET: A támogatások elfutásának megakadályozására vannak ennél jobb megoldások, például a rendszeres és hatékony monitoring, illetve ha csak szakorvosok írhatnak fel bizonyos készítményeket.

5. TERÁPIÁS FIX TÁMOGATÁS
OEP: Az eddigi gyakorlattal szemben nem a hatóanyag azonossága, hanem egy betegséget azonos terápiával kezelő készítmények közül a legalacsonyabb árú támogatási szintje alapján adnák a támogatást azoknak a termékeknek, amelyek azonos hatásmechanizmussal és eredménnyel gyógyítják a betegséget. Bevezetéséről még csak most készülnek hatástanulmányok, legkorábban jövő júliustól startolhat, addig is folyamatosan konzultálni kívánnak a gyártókkal. Nem alkalmazható minden hatástani csoportban.

IGYE: A megoldás sok csapdát rejt, a fix támogatást a hasonló terápiás gyógyszereknek adnák, ami nem az innovatív, hanem a régebbi, generikus gyártóknak kedvezne.

MAGYOSZ: Az azonos terápiás készítmények közül a drágábbak támogatása csökkenne. A betegek többsége valószínűleg átállítható másfajtakészítményre, de az egyes csoportok kialakítása alapos előkészítést igényel.

GENERIKUS EGYESÜLET: Bevezetése hosszú előkészítést igényel.