még a kedvezőtlen makrogazdasági adatok ellenére is. A növekedés lelassult, a fizetési mérleg annak ellenére romlik, hogy a beruházások nem akarnak különösebb lendületet venni. A költségvetés idei hiányának mértéke a válságos kilencvenes évek közepi időkre emlékeztet. Az infláció a tavalyi dráguláshoz képest szépen mérséklődött ugyan, ám most, ha egyelőre 5 százalék alatti szinten is, de gyorsulni kezdett.
A forint mindezzel dacolva egyre erősödik, most már 238,50 alatt áll az euróval szemben. Már nem elérhetetlen a jegybanki sávszélt képező 234,685-ös kurzus. Az árfolyamot a tőkepiaci mozgások befolyásolják döntően, ezen belül is a régió és benne hazánk javuló általános megítélése; az, hogy az uniós csatlakozás kézzelfoghatóvá vált. Van még egy tényező: a hazai kamatok szintje, amely jó 6 százalékponttal meghaladja az európait, ami előnyös a külföldi spekulatív befektetőknek. Ebben megelőzzük Lengyelországot, s különösen Csehországot. Az MNB kitart a 9,5 százalékos alapkamat mellett, mert veszélyben látja az inflációs célok teljesítését, így fenntartja a monetáris szigort. A cseheknek, lengyeleknek könnyebb: ők már 0,6-1,3 százalékos inflációnál tartanak (éves összehasonlításban!), így az ott kitűzött jegybanki inflációs célok lazán teljesíthetők.
A forint “igazságtalanul” erősödik. Az árfolyamrendszer, amelyben előre rögzítették a magyar valutának azt a sávját, amelynek szélén a jegybank beavatkozik, egyéves működés után kezd idejét múlttá válni. Nyilvánvalóan az euró bevezetését megelőző ERM II-höz való csatlakozás – amely az európai közös pénzhez képest a mostanihoz hasonlóan, széles sávban lebegő forintot feltételez – az árfolyamsáv áthelyezéséhez fog vezetni, ha ugyan nem kerül sor erre már előbb. Kutyaharapást szőrivel: megnyílhat az út a forint további izmosodásához.