A Wallis tulajdonában a PSINET – Rákapcsoltak

A PSINet megvásárlásával tekintélyes információtechnológiai portfóliót alakított ki a Wallis-csoport.

Néhány évvel ezelőtt az Elender a jól menedzselt IT vállalkozás mintapéldája volt: a számítógép-összeszerelőből és -forgalmazóból hálózatépítővé, majd az ország legnagyobb internetszolgáltatójává avanzsáló magyar tulajdonú vállalat sikere párját ritkította. Két évvel ezelőtt, amikor a tulajdonosai eladták a céget az amerikai PSINetnek, mégis úgy tűnt, a jól csengő név örökre eltűnik a süllyesztőben. Nem így történt; az IT-szakma nemzetközi turbulenciáinak köszönhetően a történet tovább folytatódik.


A MATÁV KIHÍVÓJA. Az Elenderből PSINetté vált vállalatot szeptemberben a Wallis-csoport vásárolta meg. Az új cég Elender Üzleti Kommunikáció néven működik tovább; vezérigazgatója Kóka János, elnöke pedig Lepp Gyula, akik egyébként összesen 23 százalékban tulajdonosai is a régi-új vállalkozásnak. Ezzel az akvizícióval az egyébként meglehetősen hagyományos tevékenységi körrel rendelkező Wallis olyan informatikai portfólióra tett szert, amelyet a hazai piacon egyedül a Matáv tud felmutatni: a Wallis Rt.-hez tartozó Webigen-Elender Üzleti Kommunikáció-Index tömörülést csak a Matávcom-Axelero-T-Systems-Origo érdekeltség-együttes képezi le. “Az informatikában már régóta lehetőséget látunk, és lépésről lépésre haladunk előre, de csak olyan cégekbe fektetünk, ahol megbízunk a menedzsmentben. E nélkül hiába jó a piac, nem szállunk be” – mondja Bajnai Gordon, a Wallis Rt. vezérigazgatója.

 Elender-történet

 1990. március. Megalakul a számítástechnikai eszközöket és szolgáltatásokat forgalmazó Elender Computer Kft.
1995. október. A cég beindítja az internetszolgáltatást.
1997. szeptember. A Sulinet-program kezdete.
1998. december. Több mint 1 milliárd forintot fektet be a cégbe az Advent International, megszerezve ezzel a cég részvényeinek 25 százalék plusz 1 szavazatnyi pakettjét.
1999. szeptember. A menedzsment ismeretlen összegért eladja a céget a PSINet Inc.-nek.
2000. július 5. Megalakul a Webigen Rt., amelyben a többségi tulajdonos Wallis Rt. mellett az Elender Rt.-nek 20 százalékos tulajdonrésze van.
2001. február. Létrejön a PSINet Magyarország Kft. Leválnak a magánelőfizetők: a cégcsoporthoz tartózó egyéni előfizetőket az Inter.net márkanév alatt megalakult cégek szolgálják ki.
2001. június. A PSINet Inc. csődbe megy.
2002. április. A Webigen 31 százalékos tulajdonrészt szerez az Index.hu Rt.-ben.
2002. május. A Clear Blue Technologies Inc. és az Israel Corporation megvásárolja a PSINet BV Europe-t, mely tulajdonosa a PSINet Mo. Kft.-nek.
2002. szeptember. A Wallis – Kóka Jánost és Lepp Gyulát is bevonva – megvásárolja a PSINet Magyarország Kft.-t. Az új cég Elender Üzleti Kommunikáció néven működik tovább.

A PSINet esetében azonban az összes feltétel teljesül. “Régóta ismerik, eredményességéhez maga a Wallis is hozzájárulhat, és a piac mélyponton van, tehát ennél csak jobb lehet” – teszi hozzá Bajnai. Szerinte az új cégnek a Wallis már önmagában jelentős ügyfele lehet. Mindez természetesen magas árbevétel elérését teszi lehetővé, ám a tulajdonosok célja nem csak ez: már rövid távon a profit és a piaci részesedés növelése a terv.
A Wallis erősödő IT-birodalmának legizmosabb tagja a PSINet Magyarország Kft. megvásárlásával alakult Elender Üzleti Kommunikáció Kft.; ez a már sikeres vállalati internetszolgáltató tevékenységet üzleti tanácsadással egészíti ki. “Ma már nem weboldal, intranet, meg szélessávú internetkapcsolat kell a vállalatoknak, hanem olyan megoldások, amelyekkel költségeiket csökkentik, vagy bevételüket növelik” – magyarázza Kóka János. Az új cég ilyen szolgáltatásokat próbál majd ügyfeleinek nyújtani, azaz olyan tevékenységet végez, amelyre Kóka szerint a hazai cégeknek az informatika mai fejlettségi állapotában a legnagyobb szüksége van.

Ez a szemlélet pedig már-már hagyomány az Elendernél. A cég eddigi története során ugyanis csaknem mindig megtalálta a megfelelő választ a piac igényeire. Az 1990-ben alakult, kezdetben számítógép-összeszereléssel és -forgalmazással foglalkozó vállalat néhány évvel később már hálózatépítésbe kezdett, majd 1995-től, a világháló ébredezésével internetszolgáltatásba fogott. Az akkor 30 fős cégben a még orvostanhallgató Kóka János vezetésével kezdődött el a lakossági internetszolgáltató üzletág felépítése, és az egyetemista vezényletével 1996-ra már piacvezetőkké váltak ezen a területen: elender.hu virított a legtöbb hazai e-mail cím végén. Az üzleti sikert ekkor már az a néhány elhibázott döntés sem fenyegette, amelyeket a piaccal kapcsolatos túlzott várakozások jegyében hozott meg a cég.

AZ IDŐ SZAVA. “Egészen addig a pontig fontolva haladtunk, ám akkor bizonyos lépéseket mi is elhamarkodottan tettünk meg” – emlékszik vissza Kóka János. Ilyen volt például, amikor mindenki másnál korábban, már 1996-ban internetkávézót és webstúdiót nyitottak Budapesten. A vállalkozás megbukott – ilyesmibe csak két-három évvel később volt érdemes belekezdeni. A cég az elvetélt kísérlet ellenére folytatta menetelését, igaz, további fejlődésének lehetőségét már vaskos állami megrendelések teremtették meg: a Sulinet-program beindulásával a vállalat árbevétele megduplázódott, s elérte a 2,5 milliárd forintot. Ahhoz azonban, hogy a tulajdonosok terve megvalósuljon, és az üzleti felhasználói piacot is megszerezze az Elender, még ez sem volt elég; ezt csak szakmai befektető, az Advent International segítségével sikerült megvalósítaniuk. Az Elender a tőlük szerzett egymilliárd forintos tőkeinjekcióval hajthatta végre azokat a technológiai fejlesztéseket, amelyek később az ország legnagyobb – csaknem 5 milliárd forint éves árbevételű, s ma az Axelerónál is nagyobb piaci részesedést magáénak tudó – vállalati internetszolgáltatójává tette. Így aztán 2000-ben, az internetlufi kipukkadása előtt ennél vonzóbb felvásárlási célpontot nem is találhatott volna befektető Magyarországon; az amerikai PSINet, a világ legnagyobb internetszolgáltatója megvásárolta az alapítóktól az Elendert, amely PSINet Magyarország Kft. néven egy ideig a korábbi menedzsment irányítása alatt működött tovább. “Mi 2001 körül terveztük a cég eladását, nem számítottunk arra, hogy a tőkeemeléstől számított néhány hónapon belül feltűnnek a vevők; az ajánlatok pedig rendkívül vonzóak voltak” – meséli Kóka János. Az üzlet értéke még ma is titok. Mindenestre biztos: most, vevőként a Wallisszal jóval kevesebbet fizettek az eladósorba került PSINet Magyarországért (a meghirdetésre az anyavállalat csődje miatt került sor), mint amennyiért az Elendert annak idején eladták.

 A Wallis-csoport IT cégei

• Elender Üzleti Kommunikáció Kft.; 77 százalékát a Wallis Rt., 23 százaléka Lepp Gyuláé és Kóka Jánosé
• Index.hu Rt.; 31 százalékát a Webigen Rt. birtokolja
• Webigen Rt.; az Elender Üzleti Kommunkáció 100 százalékos tulajdona
• Navigátor Holding; a Wallis-csoport 100 százalékos tulajdona

A Wallisnak természetesen nem ez az első IT bevásárlása. A csoport először 2000-ben mutatott érdeklődést az Új Gazdaság iránt, akkor, amikor az Elenderrel közösen megalapították a Webigen Rt.-t. A kezdetben webdesignnel, webfejlesztéssel és tanácsadással foglalkozó cég azonban mindeddig nem váltotta be a befektető reményeit. Bár 2001-től Kóka János vezeti ezt a vállalkozást is, s forgalma immár eléri a félmilliárd forintot, még ez a cég sem nyereséges. Ahogyan nem az a másik szerzemény, az Index.hu Rt. sem, amelyben a Wallis a Webigen révén 2002 elején szerzett 30 százalékos részesedést. Az Index médiatermék, mégpedig a legolvasottabb hazai portál, ám Kóka János szerint mégiscsak elsősorban márka, amely komoly értékkel rendelkezik. Ezt pedig olyan sokra tartja, hogy úgy véli, egy, a név alatt futó internetszolgáltatás kifizetődő lehetne. Különösen akkor, ha – mint tervezi – a hazai lakossági piacon eddig ismeretlen, új típusú szolgáltatásokkal jelennének meg. A portál minőségével egyébként a tulajdonos elégedett, de annak gazdálkodásával már jóval kevésbé. Az Index idei 400 millió forintos árbevétele messze nem fedezi kiadásait, ráadásul készpénzállományával is állandóak a gondok. “A céget rendbe kell hozni; a barter szerződéseknek vége, most cash-flow-ra gyúrunk” – szögezi le Kóka János.