Olajár-trendek

Egy hét leforgása alatt csaknem két dollárral esett az olaj ára a nemzetközi piacokon. A Kőolaj-exportáló Országok Szervezetébe (OPEC) tömörült államok által kitermelt olaj átlagára a múlt héten 25,54 dollár volt barrelenként, szemben az azt megelőző hét 27 dollárt is meghaladó értékével. A lefelé mutató trendet megerősítette a múlt pénteki kereskedésen elért 25,29 dolláros ár [...]

Egy hét leforgása alatt csaknem két dollárral esett az olaj ára a nemzetközi piacokon. A Kőolaj-exportáló Országok Szervezetébe (OPEC) tömörült államok által kitermelt olaj átlagára a múlt héten 25,54 dollár volt barrelenként, szemben az azt megelőző hét 27 dollárt is meghaladó értékével. A lefelé mutató trendet megerősítette a múlt pénteki kereskedésen elért 25,29 dolláros ár is. Az OPEC hétfői tájékoztatása szerint az árcsökkenés hátterében egyértelműen a közel-keleti helyzet oldódása áll: nemzetközi megítélés szerint az Egyesült Államok Irakkal szembeni hangvétele kevésbé kemény, mint néhány héttel korábban volt.

Bár az utóbbi években kifejezetten sokat ingadozott az energiahordozók – és ezen belül elsősorban a nyersolaj – világpiaci ára, 2000 óta az éves átlagok tekintetében az OPEC által megjelölt 6 dollárnyi sávban mozgott. A bécsi székhelyű szervezet 22 és 28 dollár közötti olajárat tart elfogadhatónak – a kitermelt mennyiséget csak akkor növeli, ha 20 egymást követő napon a felső érték fölött kereskednek -, s az idei átlag eddig 23,91 dollár volt. Ez alig valamivel haladja meg a tavalyi 23,12 dolláros szintet, viszont lényegesen alatta van a 2000-es 27,60 dollárnak.

A világpiaci tendenciákat követte a Mol Rt. is, s az autósoknak és fuvarozóknak a hét közepe óta 5 forinttal kell kevesebbet fizetniük a benzinek és 3 forinttal a gázolaj literjéért. A magyar olajtársaság megítélése szerint az idén már jelentősebb mozgásra nem kell számítani az üzemanyagok árában, hiszen a világpiac lassan visszakerült arra a szintre, amelyen az iraki helyzet árfelhajtó hatása nélkül mozogna az olajár. A jövő évre szóló prognózisok is stabil árakkal számolnak.