Sole Hungária Rt. – Napfelkelte

A sajtválasztékát bővíti a túltermeléses hazai tejpiacon a Sole Hungária Rt., amely régiós terjeszkedésben is gondolkodik.

Salvatore Puglisi-Cosentino bizonyára jót nevetett volna, ha 1952-ben – amikor megvásárolta első cataniai tejüzemét – valaki megjósolja neki, hogy fél évszázad múltán cégének jogutódja az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő közép-európai tejfeldolgozó lesz. Méghozzá úgy, hogy e dinamizmus fenntartása érdekében el kell majd adni olaszországi hídfőállásait. A Gala Italiából fejlődött “kis” Sole az olasz Parmalathoz, a francia Bongrainhez, a holland Nutriciához mérten jókora vargabetűt leírva vált korszerű nemzetközi vállalatcsoporttá.

GYANAKVÁS.Pedig már a dél-olasz befektetők fogadtatása sem volt teljesen felhőtlen. Maguk sem hitték volna, hogy a konkurencia mellett még az előítéletekkel is meg kell majd küzdeniük, amikor a kései lehetőséget megragadva bekapcsolódtak a magyar élelmiszeripari privatizációba. A gazdák ugyanis kezdetben gyanakvással szemlélték, amikor öt évvel ezelőtt a számukra ismeretlen cataniai Gala Italia S.p.A. – Szicília akkori piacvezető tejipari cége – megvásárolta a Csongrád megyei Szegedtej Rt.-t. Ugyanabban az évben a Gala Italia többségi tulajdonrészt szerzett az azóta leállított szombathelyi tejfeldolgozóban is. A tulajdonosváltás óta több tőkeemelést hajtottak végre. A privatizáció évében 334 millió forintos jegyzett tőke két esztendő alatt 1,4 milliárdra gyarapodott, tavaly elérte a 2,7 milliárd forintot.

A Szegedtej megszerzése után két évvel a Gala Italia megvásárolta a piacról kivonuló Avonmore pásztói feldolgozóját, és ezzel – a Nutricia-csoport mögött – Magyarország második legnagyobb tejipari cége jött létre, amelynek együttes forgalma már akkor elérte a 25 milliárd forintot. A vállalatot a tulajdonos cég márkaneve után – amely olaszul napot jelent – tavaly júliusban Sole Hungária Rt.-re keresztelték. A névcsere apropóját az adta, hogy Olaszországban a Gala Italiát – a hozzá tartozó két üzemmel együtt – a Puglisi-Cosentino család eladta a Parmalatnak. Ezután a Sole Hungária 95 százalékos többségi tulajdonosa a család által alapított Gala Holding lett. A Parmalat pedig Latte Galára keresztelte át a két frissen vett üzemet működtető céget.

A Sole Hungária azonban nemcsak a második legnagyobb, de a legdinamikusabb tejipari cég is hazánkban. Tavaly a Figyelő TOP 200 listáján 27 pozíciót ugrott előre, és ezzel a 101. helyre került. Árbevétele az 1995-ben elért 11 milliárd forintról 2001-re 39 milliárdra nőtt, s az idén eléri a 45 milliárdot. A társaság által az elmúlt évben feldolgozott tej mennyisége meghaladta a 290 millió liter, így a piaci részesedése 18 százalékos. A Sole Hungária kivitele is szárnyal – tavaly kivitele 4,5 milliárd forintra gyarapodott. A hazai tejipari cégek, közöttük a Sole hajszolt exportjának egyik motorja ugyanis a túltermelés.

Gerry Lenihan, a Sole Hungária vezérigazgatója szerint a jelenleg 120 literes évi átlagos fejenkénti tej-, tejtermékfogyasztást legalább évi 3-5 százalékkal, egészen 150 literig kellene növelni, hogy megszűnjön a túltermelés, s még akkor is messze lennénk a nyolcvanas évek 200 literes mutatójától. A Sole úgy ment elébe a növekedésnek, hogy megállapodott a budapesti főpolgármesterrel, s az iskolatej-akció beszállítója lett.

A cég magyarországi helyzete amúgy sem fenékig tejfel. A fogyasztóvédők megtévesztőnek találták a sajtgyártás során keletkező fehérje szegény tejszármazékból, permeátumból és tejből készült termék, – a Reggeli ital – csomagolását. A társaság változtatott a termékei megjelenésén, hogy elkerülje a fogyasztó megtévesztésének lehetőségét. Tavaly Koltai Ildikó, akkori Fideszes országgyűlési képviselő indított mozgalmat annak bizonyítására, hogy a Solénál valószínűleg vizezik a tejet, pedig mindegyik üzemük minőségbiztosítási auditon esett át. A cég az előírásoknak megfelelő vizsgálatokon kívül azóta független laboratóriumban, folyamatosan ellenőrizteti a termékeit. Ráadásul a cég vereséget szenvedett a Mizóért folytatott ádáz liciten is. Gerry Lenihan állítja, hogy a vételár a tejágazat jelenlegi jövedelmezőségi szintjén kitermelhetetlenül magasra szökött, ezért léptek viszsza.

SZLOVÁK VIGASZ.Vigaszul szolgálhat, hogy a Sole Hungária szlovákiai társasága, a Sole Slovakia – 5 feldolgozóüzem megszerzésével – évi 180 millió literes gyártókapacitás birtokosa, ezzel a legnagyobb feldolgozó. A következő 5 évben pedig az a stratégiai cél, hogy a régió meghatározó feldolgozójává váljon a Sole.

Itthon, egyelőre be kell érniük a másodhegedűs szerepével. Amúgy is úgy vélik, az esztelen növekedés helyett most a gazdaságos működés hosszútávú feltételeinek megteremtésén a sor. A kooperációban lévő lehetőségeket kell kiaknázni a 4 hazai és 5 szlovákiai feldolgozóban. Gerry Lenihan szerint ugyanis ez az a fegyver, amellyel az uniós csatlakozás után állni tudja majd a cégcsoport a versenyt a külföldről érkező konkurensekkel.

Címkék: Hetilap: Cég+piac