A nyughatatlan milliárdos

Soros Györgyöt, a nemzetközi hírű pénzembert, szülőhazájában jól ismerik és sokan becsülik, ámde mostanság jócskán akadnak, akik inkább szidják, becsmérlik.#

Soros Györgyöt, a nemzetközi hírű pénzembert, szülőhazájában jól ismerik és sokan becsülik, ámde mostanság jócskán akadnak, akik inkább szidják, becsmérlik.#KEMÉNY KRITIKA. Persze a sikert nehéz megbocsátani, hiszen Soros vagyona egy friss felmérés szerint közel 7 milliárd dollár, és már ezért is súlyosbító körülmény, hogy nem átallja keményen kritizálni a piacgazdaságot, a kapitalizmust, a globalizáció visszásságait. Mi több: világmegváltó eszméit konferenciákon terjeszti, cikkek, tanulmányok hosszú sorában hirdeti. Emellett alapítványokat szervez és komoly pénzeket fordít arra, hogy szándékait valóra váltsák azokban az országokban, ahol még tanulják a demokráciát.

Mindemellett elgondolásait, céljait s a világunkról alkotott véleményét figyelemre méltó vaskos könyvekben foglalja össze. Legutóbb nálunk is megjelent 2000-ben írt jelentős, A nyílt társadalom avagy a globális kapitalizmus megreformálása című műve, amin még diákként kezdett dolgozni, élete munkájának tekinti, de még most sem tartja befejezettnek. A félreértéseket elkerülendő, már a bevezetőben leszögezi: nem ellenzi a kapitalizmust, ámbár megreformálására és a piacgazdasággal összefüggő nyílt társadalom megteremtésére törekszik.

De hát mi is az a nyílt társadalom? A liberális demokráciához közelálló, ámbár azzal nem azonos fogalomra nincs rövid és egyértelmű definíció. Ezért Soros többféle megközelítést alkalmaz. Így például szembeállítja a totalitárius zárt társadalmakkal, mint a fasizmussal, kommunizmussal, ahol nem érvényesül a demokrácia, nem működnek a piacok. Következésképpen a nyílt társadalom alapelvének tartja a képviseleti demokráciát, a társadalmi, gazdasági szabadságjogokkal együtt járó, szélesen értelmezett emberi jogokat, a szabad választásokat, a jogállamiságot és mindennek intézményi rendszerét. Mivel pedig a céloknak, ideáknak maradéktalan érvényesítése valamiféle eszményi állapotot feltételez, egyelőre (?) be kell érnünk egy tökéletlen társadalommal. Az Egyesült Államok, az Európai Unió némely országa és a világ más részei már közel vannak ahhoz, hogy nyílt társadalomnak nevezzük őket – állítja a neves pénzember, talán némi túlzással.

Szerzőnk joggal hangsúlyozza, hogy a nyílt társadalom elengedhetetlen feltétele a piacgazdaság, amely az elmúlt évtized(ek)ben globálissá vált, és “alapelveit egy hittérítő buzgóságával népszerűsítik”. Mit is tudunk erről a globális piacgazdaságról? Soros nem fukarkodik a róla szóló kritikával. Mindenekelőtt a napjainkban is jelentős befolyású piaci fundamentalistákat ostorozza, akik szerint a közérdeket mindenekelőtt az önérdek minél teljesebb érvényesítése szolgálja.

Ezzel szemben a piaci folyamatokban nem jelennek meg társadalmi értékek, s háttérbe szorul a társadalmi igazságosság elve. A kapitalizmus diadala nem jelenti egyúttal a demokráciáét is. A pénzember azt is megjegyzi: a piacok szabadon engedése, “a piaci fundamentalizmus nagyobb veszélyt jelent a nyílt társadalomra, mint a kommunizmus, amely egyébként elvesztette hitelét, míg a piaci fundamentalizmus csillaga felmenőben van”. Továbbá: a piacközpontú politikák profitot termelnek, legalábbis a politika haszonélvezői számára. Ha pedig a közügyeket a pénz irányítja, ezeknek az embereknek mérhetetlen hatalom van a kezükben.

Nos, Soros mindezen fejtegetései után sem tartja reménytelennek a jövőt. Jóllehet, talán túl sokat vár Amerikától, amely “egyszerre vált egyedüli szuperhatalommá és a szabad világ vezérévé, e két szerepe azonban összekeveredett egymással, s identitásválsággal küzd, anélkül, hogy tudna róla”. Mégis, fő a bizalom a globális kapitalizmusnak megfelelő újfajta globális politikai világrend kialakításában. Hogy ennek mi a valószínűsége, nehéz megítélnünk. Az azonban bizonyos, hogy ha nem szokványos, egyúttal hiteles képet akarunk kapni zűrzavaros világunkról, olvassuk e nyughatatlan milliárdos hitelt érdemlő eszmefuttatásait.

EGYMÁS ELLEN. Végül, de nem utolsósorban, idézzük Soros György egy szerfelett időszerű észrevételét: “A nyílt társadalom győzelmét szülőhazámban, Magyarországon a saját szememmel is láthattam. Azok, akik szemben álltak a rezsimmel, mind az alapítványaim körül csoportosultak (…), de ahogy végbement a rendszerváltás, az irányzatok egymás ellen fordultak. (…) A baj csak az, hogy a különféle pártokat, amelyek annak idején egységesen léptek fel a zárt társadalommal szemben, egymás bírálatában már nem a nyílt társadalom eszméi vezérlik.” Fűzzük hozzá: valóban nagy baj.

Címkék: Hetilap: Plusz