Szárnyaló Egis – Sikerpirula?

A meglóduló Egis-kurzus mögött egy magas profittal kecsegtető új gyógyszer állhat.

Robbanásszerűen emelkedett az utóbbi napokban a második legnagyobb hazai gyógyszergyár, az Egis részvénye. Az erősödés hátterében a minden gyógyszergyár által hőn áhított sikersztori, egy világszinten áttörést hozó új gyógyszer, a deramciclane klinikai kutatásainak eredményes lezárása állhat. Hivatalosan még meg nem erősített információk szerint az utolsó klinikai szakasz pozitív eredményeiről a társaság hamarosan a nyilvánosság előtt is be tud számolni. Erre alapozva a befolyásos befektetési bank, a Salomon Smith Barney elemzője 27 ezer forintban határozta meg az Egis-részvények reális árfolyamát.

A kutatási és kísérleti fázis költségeinek finanszírozására, s így a kockázatok megosztására 2000 elején írt alá megállapodást az Egis a finn Orionnal. A kutatás alatt lévő gyógyszer a túlzott idegrendszeri leterhelést, az idegességet, szorongást hivatott mérsékelni. A fejlesztés alatt lévő szer mellékhatása is lényegesen kedvezőbb, mint a jelenleg elérhető hasonló gyógyszereké, mivel a deramciclane hatóanyag új módon fejti ki hatását. A potenciális piacméretet 2,6 milliárd dollárban határozta meg az Orion 2000 elején.

A befektetők fantáziáját a már ismert kutatás annak köszönhetően mozgatta meg, hogy az utolsó klinikai fázis sikeresnek tetsző lezárásánál tart a kutatási partner. Amennyiben ezt hivatalosan is bejelenti a társaság, úgy már “csak” az egy évet igénybe vevő engedélyeztetési (törzskönyvezési) folyamat van hátra, és 2004-ben megkezdődhet az értékesítés.

A kutatási együttműködésre kötött szerződés értelmében az Egis az új szorongásgátló kizárólagos forgalmazója lesz a közép- és kelet-európai régióban, és a világ más piacain értékesített termékekhez is a magyar vállalat fogja szállítani a hatóanyagot. Az Orion által értékesített termékek után az Egis royalty-t (egyfajta jogdíjat) kap, mely az értékesítési ár 7 százaléka körül várható. Elemzői vélemények szerint a becsült 2,6 milliárd dolláros piacból jó eséllyel több mint 1 milliárdot hasíthat ki az új termék. A felfutást követően pedig az Egis az új gyógyszerből 115 millió dollár körüli többlet eredményt realizálhat évente, ami az adófizetést követően is több mint háromszorosa az elmúlt 12 hónapban elért profitnak.

A Salomon Smith Barney elemzője által kitűzött célárfolyam elérése nem irreális, a befektetés ennek megfelelően tekintélyes hozammal kecsegtet, ám érdemes tisztában lenni a kockázatokkal is. A második kutatási fázis vártnál jobb eredményű lezárását követően a befektetői lelkesedés az idei első hónapokban több mint 40 százalékot lendített az árfolyamon, majd a negatív befektetői hangulat és a gyenge gazdálkodási adatok hatására a kurzusból pár hónap alatt kikerült ez az év eleji emelkedés.