Környezeti megtakarítások – Nem zöldség

A felhasznált anyag és energia, valamint a hulladékok lefaragása a vállalati környezetmenedzsment első lépése. Kis beruházással milliós megtakarítások érhetők el.

Alacsonyan csüngő gyümölcsök szüretelésével évi másfél milliárdos megtakarításra tett szert kereken egy tucat hazai vállalat. Mielőtt jól fizető agrárvállalkozásokra gondolnánk, tisztázzuk: ezek a társaságok inputjaik visszafogásával, szennyezőanyag- és hulladék-kibocsátásuk csökkentésével érték mindezt el, s korántsem a mezőgazdaság területén. Ipari cégek, olyan környezeti megoldással, amelyek többnyire igényeltek ugyan beruházást, ám azok legkésőbb egy-három éven belül megtérültek. A fenti szüreti szókép pedig – bevett fogalomként a környezetgazdálkodásban – azt igyekszik kifejezni, hogy ezek az első, igazán könnyen megtehető és nagy, látványos eredménnyel kecsegtető vállalati környezeti lépések.

Nemzetközi üzleti kezdeményezésekCERES.

Környezetért felelős vállalatok koalíciója, mely 1989-től a cégek környezeti gyakorlatát igyekszik módosítani. Ehhez segítségül tíz alapelvet tett közzé, amelyeket az Exxon tankhajójának alaszkai katasztrófája nyomán, a hajó nevéről Valdez-elveknek keresztelt. Első követői között ott volt például a The Body Shop. Ismertté 1993-ban vált, amikor a Fortune 500 egyik cége, a Sunoco is tagja lett a koalíciónak.

HET NATURLIGA STEP. Másfél évtizede Svédországból indult kezdeményezés – magyarul a természetes lépés – a fenntartható társadalom és gazdaság gyakorlati megvalósításáért. A vállalatok közül elsőként csatlakozott hozzá például az IKEA, a Sandic Hotels és az Interface.

FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS ÜZLETI KARTÁJA. A Nemzetközi Kereskedelmi Kamara (ICC) 1990-ben dolgozta ki tagszervezetei és vállalatok közreműködésével. Összesen 16 pontban gyűjti össze a környezeti menedzsment alapelveit.

FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS ÜZLETI VILÁGTANÁCSA. A szervezet (angol nevének rövidítése: WBCSD), illetve elődje tíz éve működik, immár több mint 120 taggal.

A tanács vállalatvezetőkből áll, akik küldetésüknek egyfelől az ökohatékonyság gondolatának és technikáinak terjesztését, másfelől a fenntartható irányba történő változás katalizálását tartják.

A neves németországi Wuppertal Institut bebizonyította, hogy a gyártó tevékenységek java részénél a hatékonyság fokozásával legalább negyedére, de gyakorta tizedére szorítható le a felhasznált energiamennyiség, és csökkenthető a káros kibocsátás. Ugyancsak német kutatások azt mutatják, hogy az ottani iparvállalatok ráfordításaik 5-15 százalékát szennyezőanyag-kibocsátásként költik el, azaz 50-150 milliárd eurót eregetnek el szennyvíz, füst, hulladék formájában évente.

ÖKOHATÉKONYSÁG. “Ha a magyar iparra a németországihoz hasonló hatékonyságot feltételezünk, akkor a hazai iparvállalatok évi 660-2000 milliárd forintot pazarolnak el, ökohatékonysági lépésekkel viszont ebből évi 130-260 milliárd forintot minden bizonnyal megtakaríthatnának a vállalatok” – hangzik Tóth Gergely, a Követ-Inem Hungária igazgatójának becslése. A környezettudatos vállalatokat tömörítő szervezet itthon egy felhívás keretében keresett olyan társaságokat, amelyek hasonló kezdeményezéseket vittek végig, s a jelentkezőkről esettanulmány-gyűjteményt készített.

Az Audi például – némi leegyszerűsítéssel – annyit tett, hogy máshová tolta át a veszélyeshulladék-gyűjtő edényeit. A szelektív gyűjtést szolgáló piros kukákat ugyanis a dolgozók maguk ürítik ki, ám a szerelőcsarnok bővülésével egyre távolabbra költöztették a központi gyűjtőhelyeket. Ezeket tették át végül olyan helyre, hogy az alkalmazottak még ne érezzék tortúrának a megközelítésüket. Így azon hajlandóságuk is megnőtt, hogy a különféle hulladékot valóban különböző szemetesbe rakják. Következésképpen a hulladék egyre nagyobb része értékesíthető, illetve használható újra. Az Audinál tavaly – az új rendszer első évében – háromszorosára, évi 1500 tonnára nőtt az újrahasznosított hulladék mennyisége, az értékesítésből származó bevétel pedig közel a duplájára, 1,3 milliárd forintra emelkedett.

Tucatnyi tanulságFELMÉRT CÉGEK1



• Audi Hungaria Motor Kft.

• Bárczy Környezetvédelmi Kft.

• Biokom Környezetgazdálkodási Kft.

• Csabai Konzervgyár Rt. Bajai Hűtőipari Gyára

• Denso Gyártó Magyarország Kft.

• Magyar Posta Rt.

• Pécsi Vízmű Rt.

• Phoenix Rubber Gumiipari Kft. és Conveyor Belt Systems Phoenix Gumiipari Kft.

• Printex Számítás-és Irodatechnikai Bt.

• Sony Hungária Kft.

• TVK Rt.

• Villeroy & Boch Magyarország Rt.

MEGTAKARÍTOTT ERŐFORRÁSOK

• 790 ezer köbméter víz

• 108 ezer liter üzemanyag

• 55 ezer gigajoule energia

• 75 tonna oldószer

• 180 ezer köbméter gáz

MEGTAKARÍTOTT HULLADÉKOK2

• 400 köbméter PET (műanyag)

• 6700 tonna nem veszélyes hulladék

• 52 ezer tonna veszélyes hulladék

• 1500 tonna szénhidrogén

Mindez persze nem ment beruházás nélkül: 240 millió forintnyi áldozatot kívánt az új hulladékgazdálkodási rendszer, amelynek a működtetési költsége is magasabb a korábbinál. Az Audinál ugyanakkor úgy kalkulálnak, hogy mindez alig hét hónap alatt megtérült, s az éves megtakarítás több mint félmilliárd forint.

Minden beruházás nélkül évi közel 90 millió forintot spórolt meg viszont a Sony Hungária Kft. gödöllői gyára a hulladékok és az ónsalak újrahasznosítása révén. Meg is kapta a cég – éspedig a Sony Corporation gyárai sorában az elsők között – az anyavállalat “házi” kitüntetését: viselheti a nulla kibocsátású gyár címet. Eszerint hulladékai legalább 95 százalékát kezelik, vagyis újrahasznosítják, energianyerés céljából égetik, tömörítik. A cég e szintet már negyedik éve tartja, tavaly pedig egyenesen 97 százalék fölé tornászta a kezelt hulladékok arányát. Habár a társaság közlése szerint mindez beruházást nem igényelt, a működtetés azért pénzbe kerül: mintegy 30 milliót költenek rá évente.

A Globus-csoport Bajai Hűtőipari Gyára ugyan sokat áldozott – három év alatt 120 milliót költött -, ám rengeteget nyert is a környezeti beruházásain. Ezek főként víz- és energia-megtakarítást céloztak, ami pénzben kifejezve évi több mint 40 millió forintot jelent. Ehhez alapvető módosításokra volt szükség a gyártási folyamatban, így arra, hogy a korábban a gyáron belül vízen szállított terméket ezentúl futószalagok vigyék. Fontos lépés volt, amikor gőzről gázfűtésre álltak át, és évi 5 százalék energiát spórolnak meg csak azon, hogy a gázkazán égetőterét kerámiabéléssel látták el.

ÖTLETBÖRZE. A Globus esete ugyanakkor nem csupán a technológia változtatásának eredményeiről árulkodik. A cég tapasztalata szerint sok múlott az elnevezésükben nem túl barátságos nevelőprogramokon, amikor is az alkalmazottak hirdetményeken követhették a vízfelhasználás alakulását, s év végi jutalommal járó takarékossági program segítségével tudatosodott, hogy mindennek tétje van. Ugyanakkor a dolgozók maguktól is részt vettek a megtakarításban. Fontos összetevői voltak a hulladék visszafogásának a munkatársak ötletei, amelyek felhasználásával a gyár karbantartó részlege a szétszóródott termény visszahordására szalagokat készített. Dolgozói ötletbörzét a Pécsi Vízmű is rendezett, ahol az emberi kreativitást igyekeznek megújuló erőforrásként felhasználni.

A tudatformálás a Villeroy & Boch Magyarország Rt.-nél is kiemelt szerepet kapott: ott filmek segítségével mutatták be az alkalmazottaknak a helytelen, illetve az ökohatékony gyakorlat különbségét. A cég egyébként a termelését egy évtized alatt közel kétszeresére emelte, miközben a vízfelhasználását kevesebb mint a felére csökkentette. Minderre bő 82 milliót áldozott, ám tíz év alatt közel 250 millió forintot megtakarított.