Tud-e új egyensúlyt kialakítani az új évszázad hajnalán a globális gazdaság a Föld természeti rendszereivel?#NÉPESSÉGROBBANÁS. Ennek számos jele közül említést érdemel az egyre nagyobb méreteket öltő elvándorlás a szegény országokból a gazdagabbakba, az illegális kábítószer-kereskedelem kiszélesedése, s nem utolsósorban a világszerte terjedő terrorizmus. Mindeközben a Föld lakossága 15 évenként egymilliárd fővel nő, s a globalizáció is inkább növelte a szakadékot a szegény és gazdag államok között. A népesedés bonyolult problémájával összefüggésben szólni kell még arról, hogy az előrejelzések szerint a világ 48 legelmaradottabb országában 2050-re megháromszorozódik az amúgy is többségében szűkölködő lakosság, amelynek életkörülményeit feltétlenül javítani kellene. De hogyan? A sok akadály közül csupán egy: “A történelem igazolja, hogy kevés ország tudta emelni az életszínvonalat, miközben vízhiánnyal küzdött.” A világ ivóvíztartalékainak szomorú állapota közvetlenül felelős évente 4 millió kisgyerek haláláért. S az ivóvíz hiánya feszültségekhez vezet sok, több országot átszelő folyó mentén, mint a Nílus, a Tigris, az Eufrátesz, sőt a Duna is – olvassuk.
A veszélyeknél maradva feltétlenül foglalkozni kell a véges természeti erőforrások gátlástalan és felelőtlen kihasználásával, s az ezzel kapcsolatos, gyakran véres konfliktusokkal. “Egyes helyeken az olaj, az ásványok, a fémek, a drágakövek fosztogatása tartja fenn azokat a háborúkat, amelyeket vélt vagy valós sérelmek, ideológiai, vallási ellentétek robbantottak ki, és külső erők finanszíroznak. Így azt is tapasztaljuk, hogy politikai elnyomás, kisebbségi jogok megtagadása ürügyén nem ritkán bűnöző vállalkozók igyekeznek értékes források megszerzésével, kitermelésével meggazdagodni. Így azután a hidegháborús időszakkal ellentétben jelenleg már háttérbe szorulnak az ideológiai ellentétek, és marad a kiábrándító, pőre valóság: az ásványi kincsekben, értékes nyersanyagokban gazdag források megkaparintásának szándéka alapozza meg a fegyveres konfliktusokat, helyi háborúkat.” Mindez pedig szorosan kapcsolódik az illegális fegyverkereskedelem és a terrorizmus széleskörű elterjedéséhez. Az erre bizonyítékként felhozott számos példa közül időszerűsége miatt is megemlítendő a smaragdban, lapis lazuli féldrágakőben, fában gazdag Afganisztán, ahol a hatalmas jövedelmeket hozó kábítószer-termelés, illetve heroinkereskedelem (is) megvilágíthatja az ott folyó háború hátterét. Annál is inkább, mert meglehetősen általános vélekedés, hogy jó néhány nemzetközi terepen tevékenykedő nagyvállalat “csendes bűnrészességgel”, kulisszák mögötti szereplője és egyben haszonélvezője egy sor “erőforrás-konfliktusnak”. Mi több: “a nyugati kormányok mindeddig készségesen vaknak tettették magukat, hogy nagyvállalataik érdekeit védjék” – állítja a könyv.
AZ IDŐ SÜRGET. Mindezt összevéve: az e tanulmányokból kialakítható összkép nem ad okot derűlátásra. Sőt, inkább félelmet ébreszt a jövőt illetően. Ugyanakkor szerzőink úgy látják: az Egyesült Államok gyorsan és hatékonyan reagált a tavaly szeptemberi támadásra. S azt remélik, ez a gyászos esemény rádöbbenti a nagy- és kishatalmakat, hogy a terrorizmus elleni közös fellépéshez hasonlóan komoly intézkedéseket tegyenek a szegénység enyhítésére, a természeti erőforrások megóvására, a természet és a gazdaság közötti fenntartható egyensúly megteremtésére. Az idő azonban sürget. Ezért is idézzük Ádám kérdését Madách Tragédiájának utolsó színéből: “Uram! rettentő látások gyötörnek, / És nem tudom, mi bennök a való”. Rajtunk múlik, hogy a rettentő látások ne váljanak valóra.
Utóirat: augusztus 26-án ült össze Johannesburgban az a nemzetközi világkonferencia, amelynek napirendjén a könyvünkben tárgyalt témák és programok szerepelnek. Meglátjuk, mire jutnak a Magas Szerződő Felek. Félő, hogy nem sokra.