Budavár ostromakor 1849-ben Görgey Artúr főhadiszállása egy ideig a városmajori Remete Korcsmában volt#
Hányszor hallottam a harmincas években apáméktól: “Ugorjunk át a Trombitásba vacsorázni!” És faképnél hagytak Janthó nénivel, az öreg szakácsnővel, aki vigaszul lefekvés után vakarta a talpamat. Aztán 48 után jött egy hosszú “vendéglátóipari egység” időszak. Majd nem is olyan régen egy hagyományhű tulajdonos nem a ma divatozó procc-neológ módon, hanem szépen és ódonul rendbe hozta, telerakta a falakat régi trombitákkal, tubákkal (nem szippantani kell, hanem fújni), hegedűkkel, hangulatos festményekkel. A presszórészlegben kanapén lehet várni a kávét. És létrehozott a tulaj egy nagyon jó keveréket a “társadalmi megbékélés” jegyében, azaz zsidó hagyományokra épülő magyar konyhát. Pompás vegyítés, nem doktriner, mert sertéshússal ugyan nem foglalkoznak, és rengeteg liba van (félreértések elkerülése végett: csupa férfipincér szolgál ki), no meg mennyei sóletek, de mégsem kósher a konyha, és megannyi magyaros étel kapható. A libaleves maceszgombóccal kitűnő volt, az erőleves libamájjal töltött fánkkal közepes, mert a fánk, mire kiér, elázik, viszont a vaderőleves Hubertus módra, fásgaluskával (?) egészen nagyszerű. A pácolt vadlibamell áfonyamártással, mandulás krokettel kompozíciós telitalálat, és megkóstoltuk a töltött káposztát háziasan, liba húsából: paprikásan készítik és a libahús határozottan jót tesz neki. PEN Club ülésre menten, így nem mertem nekivágni egy sóletnek libamellel, füstölt marhaszeggyel és kemény tojással, de legközelebb biztosan ez következik. Legfeljebb majd megszólalnak a tubák a falon. Hétvégeken klezmer zene szól, hét közben cigánybanda, úgyhogy a Klezmer Trombitás Étteremben valóban hangosan zeng az áhított társadalmi megbékélés. Nyenyere nincs. Az árak szolidak.