Woody Allen, mint egyik filmjében mondja, sohasem akarna olyan klub tagja lenni, amely befogadná őt.#TŰZ ÉS VÍZ. A költségvetésbe befizető országok általános vonakodása nyomán Romano Prodi, az Európai Bizottság elnöke aligha tehetett mást, mint igyekezett korlátozni a tagjelölteknek szánt uniós ígéreteket. Prodi és az EU más vezetői jól tudták, hogy a nettó befizetők számára még az agrárkifizetések negyede és a strukturális támogatások fele is elfogadhatatlanul bőkezű ajánlat lehet a tagjelöltek számára. Prodi és munkatársai a mindenkit kielégítő javaslat kidolgozásával olyan feladatot kaptak, mint a tűz és víz elegyítése – nem is teljesen sikerült eddig megbirkózniuk vele.
Az uniós támogatások teljes és alapos megreformálása kikerülhetetlen, de a 2006-ig érvényes költségvetésben már biztos nem kerül rá sor. El lehetne kezdeni a viharosnak ígérkező egyeztetéseket most, de akkor biztos nem lesz tagfelvétel 2006 előtt, márpedig ez Magyarországnak nem érdeke. A másik lehetőség a 3-4 legfelkészültebb tagjelölt felvétele lehetne, amelyeknek egyenrangú feltételek mentén történő integrálását az uniós büdzsé könnyedén elbírná. Ennek a csoportnak biztos befutó tagja lehetne hazánk és 2-3 másik, nálunk is sokkal kisebb ország (Szlovénia, Málta, Észtország). Ez lenne Magyarország számára a legkedvezőbb szcenárió, politikai, geopolitikai megfontolásokból azonban ennek vajmi kevés esélye van.
MÁS, DE NEM ROSSZABB. Számolni kell tehát azzal a kijózanító fejleménnyel, hogy Magyarország már nem abba az unióba fog belépni, amelyikbe szeretett volna. De mekkora baj ez? Az unió – mint gazdasági/piaci integráció – belső nivelláló ereje a nyolcvanas években csatlakozott országok példája szerint jelentős. Ezt a hatást azonban nem feltétlenül tompítja, sőt erősítheti, ha az unió elosztási koalícióból a külvilág felé nyitottabb, onnan külső hatásokat befogadni inkább képes képződménnyé válik. A külső piacok versenyének erősödése az EU egészének előnyére válhat: csökkenhet az integrációs szintű agrárprotekcionizmus, rugalmasabbá válhatnak az uniós munkaerőpiacok. Cserébe viszont, úgy tűnik, az érdem és alku alapon kialakított pénzügyi átcsoportosító mechanizmusok ereje és a transzferek nagysága lényegesen csökken.
A magyar gazdaságnak nem lesz könnyű ebben a versenyben helyt állnia – de az esélyek nem rosszak. Magyarországon nemcsak a legmagasabb a térség országai közül az eddigi tőkeberuházások nagysága, de azok megoszlása a világgazdaság nagy régiói között is meglehetősen kiegyenlített. Kár lenne ezt a globális kapcsolódást akár részlegesen feladni. Ehhez az unió átalakulása a korábbiaknál jobb feltételeket adhat. Fontos az is, hogy az EU a közeljövőben várható, minden eddiginél radikálisabb átalakulásánál jó eséllyel Magyarország már mint tag lehet jelen, és kihasználhatja frissen elnyert klubtagságának minden előnyét.
De azzal az illúzióval, hogy a belépés nyomán ránk, magyarokra rádől majd a pénzeszsák, jobb ha leszámolunk. Az uniós tagok klubja sem lesz már az úriemberek disztingvált szivarozó helye, mire belépünk. Persze, jobb ha belátjuk, soha nem is volt az. Hazánk éppen a klubszabályzat újraformálásának pillanatában lép a terembe. A klub átalakul: most a korábbiaknál sokkal inkább mindenkinek magának kell gondoskodnia saját szivarjáról. De a régi klubtagokkal jóban lenni azért hasznos lenne…