A Bridget Jones jelenség – Szingli – az új célcsoport

Nem ír naplót, otthon egyedül sosem iszik, s a cigarettát sem veszi elő, csak társaságban. Akkor viszont három pohár szárazpezsgő a minimum, hosszú, vékony cigarettával. A többi esemény azonban éppen úgy zajlik Andrea életében, ahogy Helen Fielding világsikert aratott regényében, a Bridget Jones naplójában. Vagyis jön, vihart kavar és veszít, mármint ami a férfiakat illeti. Andrea 30 éves, és csakúgy, mint Bridget Jones, egyedül él – igaz, ő Budapesten. Tipikus szingli, akire talán az a legjellemzőbb, hogy a nagyvárosi életforma “termékeként” jelenik meg világszerte – New Yorktól Londonig, Tokiótól Párizsig.

Az igazi szingli nők – szociológiai felmérések szerint – azok, akik magasan iskolázottak, jól jövedelmező, komoly állással rendelkeznek, napi 12-14 órát dolgoznak, 25 és 40 év közöttiek, ám még sohasem voltak férjnél, vagy olyan korán elváltak, hogy harmincas éveikre egyedül maradtak. Nem maradt más számukra, mint a munka, amely erősítgeti “fontosságtudatukat”. Ez persze ugyanúgy jellemző a szingli férfiakra is. A harmincadik életévüket betöltött nőket azonban még egy valami jellemzi: akármilyen jól iskolázottak, pánikszerűen férjvadászatba kezdenek. Hirtelenjében meg akarnak felelni az általuk addig könnyedén vett társadalmi elvárásnak, a családalapításnak. Ez a “vadászat” azonban nemritkán évekig is eltarthat, ami növeli kétségbeesésüket. A gazdaság viszont – éppen a fizetésükből adódó vásárlóerejük okán – kezdi mindinkább felfedezni, “feltérképezni” őket.

EGYRE TÖBBEN EGYEDÜL. Az Economist című tekintélyes angol hetilap szerint az Egyesült Államokban 2000-ben már több volt az egyszemélyes háztartás, mint a családi. S bár az egyedül élők között sok az özvegy, mégis azt figyelték meg, hogy míg évekkel ezelőtt a 20-24 éves nők között 36 százalék volt a hajadonok aránya, mára ez a mutató a duplájára, 73 százalékra emelkedett. A 30-34 éves korosztályban pedig több mint megháromszorozódott az egyedül élők súlya: 6-ról 22 százalékra nőtt.

E jelenség okát a szociológusok abban látják, hogy ma már a nők magasabban képzettek, sokan választják közülük az orvosi vagy a jogi hivatást, s mint ilyenek, önálló karriert futnak be. Sokszor ugyanannyi pénzt keresnek, mint a férfiak. Az átlagéletkor növekedése is afelé a gondolkodás felé tolta el ezeket a nőket és férfiakat, hogy ráérnek 40 éves koruk körül megházasodni, mert még mindig marad 40 évük arra, hogy egy stabil társsal éljék le az életüket. Csakhogy ezek a nők 30 éves koruk után hamar rájönnek, hogy el is késhetnek, mert a természet törvényei nem változnak, és a kevésbé feszes testidomok egy idő után már a náluk kicsivel idősebb korosztálynak sem kellenek igazán. Vagyis elérkezik a “Bridget Jones-effektus”.

Magyarországon tavaly 2001 novemberét “szomorú hónapként” vezették be az anyakönyvi naplókba. A házasságkötések számát tekintve ugyanis megdőlt az utóbbi száz év negatív rekordja. Kamarás Ferenc, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) főtanácsadója szerint az első világháború alatt kötöttek olyan kevés házasságot Magyarországon, mint a múlt évben (novemberig 41 ezret). A házasságkötések száma egyébként már a hetvenes évek közepétől szinte folyamatosan csökkent. A mélypontot eddig, 44 ezer 900 szertartással, 1998-ban regisztrálták. Kicsit megnőtt a kedv 2000-ben (48 ezer 110 házasságkötés), talán a vonzóan kerek évszám miatt. Aztán jött a zuhanás. Emelkedett viszont a válások száma, 2000-ben csaknem 24 ezer házaspár költözött szét. Mindezek nyomán 1986 és 2000 között mintegy 14 százalékkal csökkent a házasságban élők aránya.

KITOLÓDOTT HÁZASSÁGOK. Utasi Ágnes szerint Magyarországon is az a jellemző, hogy a harmincas éveikben járó, egyetemet, főiskolát végzett nők között magas az egyedül élők aránya. A szociológus három éve kezdte el a kutatásait a fiatal, egyedülálló nők párkapcsolati esélyeiről. Az összesítések azt mutatják, hogy a házasságkötések időpontja nálunk is mind későbbre tolódik, s így az utóbbi másfél évtized során 3-4 százalékkal nőtt a hajadonok, illetve nőtlenek száma. “A döntő különbség – fogalmaz Utasi Ágnes – a nők helyzetében rejlik. Megszűnt ugyanis az a kényszer, hogy az egyetem után illik összeházasodni.”

Ma már senki sem szól meg egy fiatal lányt, ha nem házasságban él együtt valakivel. A fogamzásgátló tabletták és a lehetőség, hogy felelősségteljes állásokra pályázhatnak, felszabadította őket – igaz, ez egyúttal komoly kelepcét is jelent számukra. Hazánkban egyébként nem csak az egyedül élő diplomás, magas keresetű személy számít szinglinek, hanem az is, aki addig várakozott a házasságkötéssel, amíg elkésett, függetlenül attól, hogy magasan iskolázott vagy sem. Hiszen az összlakosság 13 százaléka végzett csak főiskolát vagy egyetemet, s nemzetközi értelemben mindössze 2-3 százaléka szingli. A harmincas korosztályban a hajadonok több mint negyede diplomás (28,2 százalék), ám a nőtlen kvalifikált férfiak csak feleakkora arányt képviselnek (13,8 százalék).

Ennek a különbségnek Utasi Ágnes szerint feltehetően az az oka, hogy a tradíció szerint a diplomás nők ritkán házasodnak “lefelé”, miközben a diplomás férfiak jelentős részénél nem okoz problémát, ha a feleség “csak gyereket nevel”. A főiskolai diplomával rendelkező nők egyébként kevésbé találnak partnerre, mint egyetemet végzett nőtársaik. Végzettségtől függetlenül egyszemélyes háztartásban, azaz szingliként a harmincas nők 4,3 százaléka él. A szociológus szerint ennek elsődleges magyarázata, hogy az önálló lakás és annak fenntartási költsége meghaladja a fiatal nők jövedelmét. A szingli harmincas férfiak viszont másfélszer többen vannak (6,3 százalék). A vizsgálati adatok szerint harmincas éveik végén a férfiak is pánikhangulatba esnek, és ugyanúgy igyekeznek megházasodni, mint nőtársaik.

RÁÉRŐS FÉRFIAK. Az utóbbi másfél évtized “trendje” Magyarországon egyébként az, hogy elsősorban a férfiak tolták ki (1985-höz képest kétszer annyian) a házasodást a harmincas éveik végére, éppen a gazdaság diktálta lehetőségek miatt. Hiszen, ha valakinek 28-30 éves korára például egy multinacionális cégnél elindul a karrierje, az nem feltétlenül gondol a napi munka mellett családalapításra. Viszont ha közelebb a negyvenhez mégis nősülésre adja a fejét, akkor sem a 35 évesek, hanem a huszonévesek között néz szét abból az ösztönös megfontolásból, hogy e kör “frissebb”. Ezt is tapasztalva kerülnek pánikba a harmincas hölgyek, s érzik kelepcének társadalomban betöltött szerepüket.

Andrea, akiről korábban már beszéltünk, főiskolát végzett, Budapesten egy angol-magyar cég két nyelven beszélő menedzser-asszisztense, főnökének hivatalos tolmácsa. Több százezer forintot keres havonta. Saját lakásában él, közel a belvároshoz. S csakúgy, mint Bridget Jones, partiról partira jár, hétről hétre, hónapról hónapra, s “várja az igazit”. “A főnököm megbízható, fontos munkatársnak tart – ismeri be csüggedten -, de én már bőven feladnám a fontosságtudatomat.”

BULIK. Andreának széles ismeretségi köre van, de három “hasonszőrű” barátjával érzi igazán jól magát. A két, ugyancsak 30 fölötti közgazdász és pszichológus barátnővel, valamint egy gyerekkori fiúbaráttal a házból, aki maga is inkább a lányok oldaláról nézi a világot. Ők amolyan pszichológus-pótlók; napi kapcsolatban állnak, tudnak egymás kalandjairól, egy héten többször vacsoráznak, buliznak együtt. Például Andrea pesti tágas lakásában is, amelyet a lány abszolút modernül rendezett be, divatos, nagyképernyős, DVD-s televízióval.

Az Economist cikke szerint Londonban a lakáspiac gyorsan ráállt ennek a városi rétegnek az igényeire. A brit metropoliszban gyakori, hogy két-három egyedülálló nő közösen bérel lakást a magas bérleti díjak miatt. London belvárosában már létezik olyan övezet is, ahol szinte kizárólag egyedülálló nők laknak. Mivel a lokalitás a legfontosabb a szingli nők életében, a szolgáltató ipar – éttermek, üzletek – tulajdonosai hamar ráébredtek, hogy érdemes rájuk alapozni. Azért London belvárosában élnek, mert ott, a “rájuk szakosodott” éttermekben, bárokban könnyebben kötnek ismeretséget.

New Yorkban viszont a szinglik kicsi lakásokban élnek, szétszórva. Egyes újságok pedig – például a New York Observer – már külön “segítő” rovatot indítottak számukra, amelyből értesülhetnek, hogy hol találnak nagyobb számban férfi partnereket, s ők hol laknak, mely bárokba, klubokba járnak. S mivel New Yorkban a facér férfiak többnyire bárokba, éttermekbe szeretnek járni, ezért az étteremtulajdonosok igyekeznek úgy kialakítani a helyiséget, hogy az előtérben működtetett bárban legyen helyük az egyedülálló nőknek az ismerkedésre.

Budapesten a lakáspiacot tekintve a “Bridget Jonesok” még nem igazán jelentek meg. Több fővárosi ingatlanforgalmazó cég tapasztalata szerint a fiatal egyedülállók szűk rétege “sejtekben” fedezhető fel. Leginkább belváros közeli, “trendy” házak, olykor zöldövezeti lakóparkok kisebb lakásait veszik meg, vagy inkább bérlik (havi 120-150 ezer forintért), akik megtehetik. De az is megfigyelhető, hogy például a szingli lányok többsége (például vidéki, Budapesten dolgozó, 20-32 éves korosztály) kettesével-hármasával bérel lakást valamely bevásárlóközpont, vagy jó közlekedési csomópont közelében (60-80 ezer forintért).

HIRDETÉSEK. Az újságok társkereső rovataiból viszont kitűnik, hogy komoly fizetőképes kereslet rejlik az egyedülálló, fiatal diplomások körében. Társközvetítő irodák “álltak rá” az egyedülálló értelmiségiekre. Példaként egy hirdetés: “Diplomások, értelmiségiek, vállalkozók budai korrekt társközvetítője. Intelligens ügyfélkör! Rendezvényekkel.”

A klubok vezetői szerint általában több nő jelentkezik, mint férfi. Sőt, a hölgyek közül is inkább csak 35 éves korig próbálkoznak társaság-, illetve partnerkereséssel. “Rajtuk, mármint a harmincas korosztályon, már látszik a Bridget Jones-effektus” – mondja az egyik klub szervezője. A klubtagok 80 százaléka 30 év körüli, és a hölgyek között több a biztos egzisztenciával rendelkező diplomás, mint a férfiak között. Az egyik közhasznú egyesületként működő klub vezetője szerint olyan magasan kvalifikált, iskolázott réteg jár egyesületükbe, amelynek tagjai nem feltétlenül kiugróan magas keresetűek, nem vágynak mindenből a legújabbra (a trendyre), ilyen rendezvényekre csupán azért látogatnak el, mert vidékről felkerülve Budapesten nem tudtak stabil baráti kapcsolatokat kiépíteni.

Az újságok társkereső rovataiban, a magánhirdetések között körülbelül kétszer annyi hirdetés olvasható a 45 év feletti, illetve 60 év feletti idősebb korosztálytól, mint a 45 év alattiaktól. Megfordul azonban ez az arány, ha az újabb divat szerinti “Társkeresés sms-ben” rovatot nézzük. Jól megfigyelhető, hogy a diplomával rendelkező hölgyek és férfiak túl “triviális” megoldásnak tartják a mobiltelefonon történő ismerkedést, így aztán nem is élnek vele.

Gazdasági szempontból az egyedülállóknak igen komoly fogyasztási és vásárlóerejük van, azaz sok pénzt keresnek, sokat is költenek, úgyhogy mindent el is kellene tudni adni nekik. Ugyanakkor határozott az ízlésük, ezért reklámokkal nehéz őket megközelíteni.

VÁSÁRLÁSI LÁZ. A Budapesten élő Andrea például imád vásárolni. Egy héten kétszer hódol e szórakozásnak. Saját bevallása szerint cipőmániás. Kéthavonta garantáltan meglepi magát egy pár igényes, magas sarkú cipővel, úgyhogy már nem is igen számolja, hány pár porosodik a szekrényében. Ruhát csak különleges olasz és francia darabokat árusító belvárosi butikokban szeret vásárolni. “Sikkesebb és egyedibb darabokat találok, mint bármelyik bevásárlóközpont felkapott üzletében.” Vagyis, csakúgy, mint a filmekben, ő sem szereti, ha az utcán vagy a partin egyszer csak szembejön vele ugyanaz a ruha. Ezért aztán Andrea egy évben kétszer biztosan bevásárol magának Amerikában is. Például akkor, amikor látogatóba megy a húgához, aki évekkel ezelőtt oda ment férjhez.

A bevásárlóközpontok, a világ számos nagyvárosában – így Budapesten is – kiváló találkahelynek számítanak, hiszen keveredik az ismerkedésre alkalmas hely (éttermek, kávézók) a vásárlás lehetőségével. A plazák olasz, német, spanyol, angol és más európai márkát kínáló ruhaüzleteinek vezetői szerint külön név- és telefonszám-jegyzékük van a törzsvevőkről, akiknek körülbelül a fele szingli nő. Ők azok, akik igénylik, hogy az üzletek akár mobiltelefonjukon jelezzék, ha megérkezett az új kollekció. Kizárólag divatos ruhákat vásárolnak. Egy hónapban többször is betérnek kedvenc üzletükbe, ahol nem ritka, hogy alkalmanként 50 ezer forintot fizetnek. Színekben jobban kedvelik a világosat – mert az fiatalít -, ugyanakkor nem tartoznak a problémás vevők közé, mert tisztában vannak önmagukkal és határozott ízléssel rendelkeznek.

Némely üzlethálózat péntek este 7 és 9 óra között nagyobb forgalmat bonyolít le, mint egész nap, mert a 25 és 40 év közötti hölgyek a péntek esti buli előtt hirtelen úgy gondolják, unalmas lenne előszedni a szekrényből az egy héttel azelőtt vett kisestélyit. Létezik olyan bolthálózat is, amely a külföldön már jól bevált, úgynevezett törzsvásárlói partijairól híres: negyedévente az új kollekció megérkezésekor divatbemutatóval kedveskedik vevőinek. (Az ilyen típusú üzlethálózat vásárlóinak 85 százaléka 30 év fölötti nő.) Valójában ezeken a zártkörű rendezvényeken figyelték meg, hogy a hölgyvendégek 80 százaléka nem férfi partnerrel érkezik. Becslések szerint a többségük valóban egyedülálló, vagy gyermekét egyedül nevelő nő. A divatkereskedés tehát tulajdonképpen már “megtalálta” magának a szinglik rétegét Budapesten is.

NULLA SZÁZALÉKOS JOGHURT. Nyugat-Európában és Amerikában egyébként a gazdaság azt tapasztalta, hogy az egyedülálló hölgyek szeretik a könnyű, alkoholos italokat, amelyeket otthon a tévé előtt is lehet iszogatni. A szeszesitalgyártók néhány éve rá is álltak a könnyű, színes alkoholos üdítők gyártására. Nálunk is, a hipermarketek polcain a sörök és a röviditalok mellett már ott sorakoznak az ilyen típusú italok. Amerikában egyébként a 27-35 éves korosztályban a megkérdezettek 45 százaléka mondta azt az egyedülállók közül, hogy sok alkoholt iszik, míg a házasoknak csak 24 százaléka vallotta be ugyanezt. Magyarországon nem készült erre vonatkozó felmérés, de például az élelmiszeripar már itt is kezdi felfedezni a női fogyasztók vásárlóerejét. Például a Danone Kft. tavaly májusban országos felmérést készített, amelyből kiderült, hogy a 0 százalékos zsírtartalmú joghurtot, a Vitalineát leginkább a magasan iskolázott, jó fizetéssel rendelkező hölgyek vásárolják, elsősorban a nagyvárosokban. Hiszen ennek a terméknek az ára magasabb, mint egy átlagos joghurtnak.

Nyugaton ezeket a 0 kalóriás ételeket kifejezetten a szingliknek fejlesztették ki – állítja az Economist cikke -, mert ők igyekeznek a leginkább tartani a súlyukat, nem is beszélve a kényelmes, mikrosütőben elkészíthető ételekről. Nálunk ezek a gyorsételek a reklámokban inkább a családanyák kényelmét hangsúlyozzák. A Danone egyébként komolyan gondolta a Vitalinea szűkebb célcsoport-kampányát, és a televíziós reklám mellett fitneszklubokban is kiplakátolta a terméket, hiszen feltehető: aki figyel az alakjára, az sportolni is jár.

“VIRÁGZIK” A FITNESZIPAR. Andrea igazi szingli lány. Mint a világ bármely nagyvárosában a hozzá hasonlók, ő is minden nap étterembe jár. Konyhai berendezései közül otthon igazából csak a hűtőjét használja. Barátaival bárokban, “menő” éttermekben ebédel, üzleti partnereivel is mindig nívós helyeken vacsorázik, jobbára diétás salátákat. Hetente kétszer két órát sportol kedvenc budai fitnesztermében. A torna után mindig szaunázik, kétszer egy évben síel, tavasztól őszig pedig rendszeresen görkorcsolyázik.

A Bel-Buda egyik kiemelt helyén fekvő klub vezetője szerint a fitness business a szinglik révén virágzik. Mint mondja, klubjukat 50 százalékban egyedülálló nők tartják el. Vendégeik egynegyede 25-35 éves magányos nő. A férfi vendégek fele ugyancsak szingli. A hölgyek szívesen járnak jógára és dzsessz táncra, de főleg aerobikra. Tapasztalat, hogy a 28 és 32 év közötti, általában vonzó férfi oktatók óráit látogatják szívesen a nők. A szinglik a családosoknál lényegesen több időt – egy héten háromszor vagy ötször 2-3 órát – töltenek fitneszszalonokban. Többnyire párosával járnak, ritkán hármas társaságokban. A fitneszklubban is figyelnek arra, hogy mi van rajtuk. Határozottságukból itt sem adnak lejjebb, mintegy kompenzálva érzik hátrányukat, amikor csinos alakjukat mustrálgatják a súlyfelesleggel küzdő gyermekes nők.

Kizárólag salátákat esznek és ásványvizet, vagy cukormentes italokat isznak. Például azt a belga fogyasztó italt, amely el-carnitin aminósavat tartalmaz. Ez egy olyan zsírégető anyag, amely a mozgással együtt fejti ki hatását. Magyarországon háromféle ízben forgalmazzák, de csak fitneszklubokban. Azok közül is csak a “menőbbekben”, ahol – például a jól kereső szinglik – kifizetik érte a 450 forintot üvegenként. A klubban egyéb szolgáltatásokra is igény van, hiszen mozgás közben “lefolyik a smink, lelapul a frizura”. Gyakran kérnek hajszárítót, sőt reklamálják a “klubfodrászt”, hiszen a munkahelyre, hivatalba vagy találkára nem lehet kócosan menni…

New Yorkban és Londonban a szinglik pénzük legnagyobb részét mégsem a ruhára, italra, élelmiszerre költik, hanem szórakozásra. A kérdés az, a gazdaság hogyan “szedi ki” a pénzt ennek a rétegnek a zsebéből. Például úgy, hogy extra utakat szervez nekik extra árakkal. Szórakoztató tanulmányokat kínálnak az ének- és festőiskolák, magas óradíjakkal. És csábítja őket a jógán kívül a lovaglás, a tenisz, sőt újabban a golf is – vagyis a drágább sportok. Magyarországon mindez természetesen még nem ennyire “tudatos” a gazdaság oldaláról, mivel alapvetően igen vékony fogyasztói rétegről van szó. Ha valamelyik szingli mégis a drágább külföldi utat, vagy sportot választja, akkor valószínűleg nem az motiválja, hogy 35 évesen megtanuljon vívni, mint inkább az, hogy az új közegben talán megfelelő partnerre akad.

Andrea egyébként, csakúgy, mint a filmbéli Bridget Jones, társat szeretne találni. Ehhez persze nem tesz újévi fogadalmat, nem írja elő, hogy nézzen ki a nagy Ő, vagy hogy mit viseljen. Ő ellenben költ magára. Méghozzá sokat. Ruhára, cipőre, vacsorára, szórakozásra, sportra. Jól jár vele a budapesti szinglik rétegét egyre tudatosabban “behálózó” szolgáltatóipar.