Túl nagy, hogy elbukhasson! A nagyvállalatok e piaci megmaradási törvényére bazírozta túlélési “kampányát” az Arthur Andersen. A cég a kormányzati hatalom túlkapásának titulálta az Egyesült Államok igazságügyi minisztériumának döntését már jóval azelőtt, hogy azt egyáltalán kihirdették volna. “Ha vádat emelnek ellene, az egyenlő a halálbüntetéssel” – nyilatkozták az Andersen ügyvédei. Ebben igazuk lehet, de a fenti tételre rácáfolhatnak. A helyettes főügyész ugyanis kemény nyilatkozatot tett, miszerint senki sem hiheti magát olyan nagynak vagy fontosnak, hogy ne emelhetnének vádat ellene.
Az Andersen azzal érvelt, miért kellene bűnhődnie 85 ezer alkalmazottnak és közel 5 ezer partnernek – azaz az egész vállalatnak – néhány tucat ember bűnéért. A minisztériumot ez nem hatotta meg, és az igazságszolgáltatás akadályozása miatt vádat emelt.Az Andersen bűne az Enronnal kapcsolatos dokumentumok megsemmisítése, amiért is félmillió dolláros büntetés a kiszabható legmagasabb taksa. Ez az összeg szinte elenyésző a várható kártérítési perek több milliárd dolláros cechjéhez képest, a céget azonban a stigma – a vád puszta léte – is elsüllyesztheti.
VISSZATÁNCOLTAK. Erre jutottak a múlt héten az Andersen nagy riválisai is. Egyesülési puhatolózást a Big Five három “kisebb” – tavaly egyenként a 9,5-12,5 milliárd dolláros árbevételi tartományban mozgó – tagja jelentett be, csak a további terjeszkedésre méreténél fogva “alkalmatlan”, 22,3 milliárd dollár árbevételű PricewaterhouseCoopers (PwC) maradt távol. Ám az Ernst & Young szinte azonnal, a Deloitte Touche Tohmatsu pedig néhány gondolattal később vissza is vonult.
E kérők elsősorban nem is a pénzügyi felelősségtől tartottak: arra nem találnak megoldást, miként lehetne az Andersen bűnvádi szennyesét távol tartani a saját szervezetüktől. “Egy ilyen tűzfal hirtelen felfedezése csodával volna határos” – mondja az egyik nagy cég magyarországi érdekeltségének vezére. Az Andersen pozícióját mindenesetre egyáltalán nem erősíti, hogy a konkurens, de mégis a “családhoz tartozó” társaságok ilyen látványosan elhatárolódnak tőle.
Ezzel együtt, a Big Five e tagjai, ha fuzionálni nem is akarnak vele, drukkolnak az Andersenért. “A szakma nagyon rosszul jár, ha az Andersen széthullik” – fogalmaznak szinte mindegyiküknél. A piac sem az ügyfeleit, sem pedig a munkatársait nem tudja majd egykönnyen felszívni.
“Messziről lerí, hogy ez a nagy auditorok siráma” – fogalmaz egy hazai könyvvizsgáló társaság feje. Szerte a piacon túlkínálat van e szakma cégeiből, rengeteg az egynéhány nagyságrenddel kisebb, ám minőségében korántsem rosszabb versenyző, tehát volna hova átpártolni. Egyetlen dolgot nem tudnak ezek a vállalkozások – köztük még az Európában nagynak számító franciaországi és németországi láncok sem -, éspedig: a multinacionális vállalatok életében globális szerepet vállalni.
Ilyet azonban az Andersen sem tudna, ha azt a mind gyakrabban emlegetett forgatókönyvet követné, miszerint menteni kell a viszonylag érintetlen európai és ázsiai működést (e kontinenseken csak az elvándorolt multik helyi leányait veszítette el eddig a cég), és sorsára hagyni a bűnbe esett amerikai részt.
Az öreg kontinensen éppen csak negyed évszázada, Svájcban gyökeret eresztő Andersen Worldwide időközben francia, olasz és spanyol földön erősödött meg leginkább, s miközben bevételének jó 40 százaléka származik az Egyesült Államokból, a tavalyi összesen 9,3 milliárdos forgalomból 2,9 milliárd Európában termett. Nem meglepő tehát, hogy a német, az osztrák, és a svájci Andersen vezetőjét a partnerek máris felhatalmazták, hogy szükség esetén váljon le az Andersen Worldwide-ról, a hírek szerint a spanyol vállalat már döntött is az elszakadásról. Az európai részleg egy leválással esetleg megmenekülhet ugyan, de mindenképp kikerül az ötök piksziséből: mérete szerint legfeljebb a második tízes körbe jutna.
EURÓPAI SASSZÉ. Segítene ezen viszont, ha a KPMG-vel folytatott tárgyalások révbe érnének. E kitartó kérőt az Egyesült Államokon kívüli tevékenység érdekli, azaz Európán túl Kanadától Latin-Amerikáig, Afrikától a Közel-Keletig. Magyarországon ez egy nagyobb társaság beolvadását jelentené egy kisebb cégbe. Az itteni Andersennek egyébként elsősorban nagy állami cégek a megrendelői – bevételének nagyjából fele származhat ezek könyveinek vizsgálatából -, s kevesebb az ebben a helyzetben könnyebben veszíthető multi. Egyik nagy ügyfele, az ÁPVRt., mindazonáltal most ír ki auditori tendert, ám ez menetrendszerű fejlemény, a szerződésük most fut ki.
A cég jövőjét tekintve kérdés persze, hogy az Andersen Worldwide-on belüli kereszttulajdonlások és szerződések egy ilyen fúziót – vagy akár egyes cégek leválását – egyáltalán lehetővé teszik-e. A felelősséget vajon együttesen kell viselni szerte a világon, vagy netán tartalmaznak olyan kitételt a papírok, hogy amennyiben bűnügybe keveredik az egyik cég, a többiek minden további nélkül elléphetnek mellőle? “Nem valószínű, hogy a szerződések ilyen előrelátásról tanúskodnának” – véli az egyik könyvvizsgáló hazai partnere. De ugyanígy, szinte bármit tartalmazhatnak a partnerek szerződései. E korlátozott felelősségű társak anyagi felelőssége befektetésük erejéig terjed, ami a világcégeknél általában a partner éves jövedelmének fele-harmada, az Andersennél a hírek szerint inkább az utóbbi. A magánvagyonukat viszont nem fenyegeti veszély, legfeljebb ha az illető idézte elő a cég ellehetetlenülését, avagy ha az a tudomásával történt, anélkül, hogy ellene bármit is tett volna.
TISZTÍTÓTŰZ. Jóllehet, a legutóbbi fejlemények aligha lehetettek volna kedvezőtlenebbek az Andersen számára, a cégvezetés nyilván nem adja fel. Ezt mutatják eddigi előremenekülő próbálkozásaik is, köztük Joseph Berardino vezérigazgató – Paul Volckernek, a Fed nagy tekintélyű ex-elnökének tapasztalataira alapozott – szakma-megújító javaslatai (Figyelő, 2002/11. szám). “Pápább a pápánál” – értékeli a nagy könyvvizsgálók egyikének itthoni partnere. “Sem a könyvvizsgálóknak, sem pedig az ügyfeleknek nem válna javára” – minősíti a javaslatokat Terták Ádám, az Ernst & Young magyarországi vállalatának vezérigazgatója. Szerinte változtatásra csak az informatikai tanácsadás és az ahhoz közvetlenül kapcsolódó tevékenységek esetében van szükség, ahol összeférhetetlenségre ad alkalmat az, hogy amenynyiben az informatikai rendszer kiépítésében segédkező cég egyben könyvvizsgálója az ügyfélnek, akkor maga végzi az informatikai auditot is. A könyvvizsgálatnak ugyanis mindig ez az első fázisa, hiszen azon a rendszeren keresztül nézi az auditor a vállalkozás könyveit.
Zara László könyvvizsgáló, az Adótanácsadók Országos Egyesületének elnöke egyenesen érthetetlennek tartja a Berardino-féle felvetéseket. “Mindezek a könyvvizsgálói standardokban ma is benne foglaltatnak” – mondja, bár afelől nincs kétsége, hogy ezeket az előírásokat számos vállalat figyelmen kívül hagyja. A nemzetközi ajánlások és ezek nyomán a magyarországi etikai szabályok egyértelműen fogalmaznak az összeférhetetlenséget illetően: egyazon ügyfélnél kétféle tevékenységet egy auditor cég külön stábbal sem végezhet. Ezt a szabályt ugyanakkor – lévén csupán ajánlás – nem minden ország kamarája építette be saját kötelező standardjai közé. “Ha a multinacionális vállalat gyakorlata eddig nem ez volt, és mint az szokásos, a hazai cég is az anyavállalat szabályai szerint járt el, akkor bizony fölvetődhet, hogy nem teljes mértékben követte a helyi előírásokat” – mondja Zara.
Tény, hogy az utóbbi években a szakma – angolszász mintára – a rövid könyvvizsgálói jelentéseket preferálja a kontinentális gyakorlatban szokásos hosszabbakkal szemben. Semmi sem zárta ki azonban eddig sem, hogy az auditor mindent részletesen papírra vessen. “A könyvvizsgálói szolgáltatás az utóbbi években tömegáru lett” – fűzi hozzá Terták Ádám. Ez sokszor a nyomott árakon is megmutatkozott. A könyvvizsgáló szakma szeptember tizenegyedikéjének nevezett Andersen-ügy nyomán a kisebb lehetséges módosításokat szerinte minden cég meglépte. Most az árak emelkedése várható, amiben mindenekelőtt a kockázatok felismerése játszik szerepet. Árnövelő lehet a rotálás bevezetése, vagy éppen az eddig egy ügyfélnél végzett munkák szimbiózisának, keresztfinanszírozásának megszűnése is. A szakma másik oldala, a kisebb cégek szerint ez a nagy auditoroknak jó áremelési ürügy lehet. A méretbeli második vonal úgy gondolja azonban, hogy a botrány miatti presztízs veszteség végre lejjebb nyomhatja az ötök kiugró árait. Nem látni még ugyanakkor, hogy az auditori szakma milyen kérdésekkel találja szembe magát a következőkben, rákényszerül-e alapvetőbb változásokra. S az is kérdés, hogy mindezt önszabályozással intézheti-e el – miként azt szeretné -, vagy akad hatóság, amely képes az összes szálat kibogozni.