Decemberben, Londonban járván, egyik este betévedtem – ahogy olvasóimnak is beszámoltam róla e hasábokon – a Salieri nevezetű, a színházakkal zsúfolt Covent Garden negyed egyik legbohémabb vendéglőjébe#
A készséges és csinos fehérnép-személyzet a bájaikat előnyösen kiemelő, télidőben kicsit didergető “dirndliben” fogadja a vendéget. A falakon Mozarttal kapcsolatos képek, metszetek, mi több, freskók (ezek tán kissé túl naivnak, rózsaszínűnek láttatják Mozart nem igazán tejszínhabos világát). Patyolat stílbútorok, minden ragyogóra polírozott, kissé Las Vegas-i, mint Las Vagas Velencéje, Párizsa vagy Monte Carlója. Ám a kínálat fantasztikus. Minden nemcsak kiemelkedően jó, hanem hatalmas méretű is. Itt csak dupla torták és sütemények kaphatók.
A kávék! Írd és mondd: 61 féle kávéból választhatunk! Már a nevük is gyönyörű: Granita, Ristretto vagy I. Leopold Császár (plusz 58 féle még). Itt végre pompás a Dobos-torta, mely “nem a tésztarétegen feszülő barnás cukormáztól” kapta a nevét, hanem 1847-ben született feltalálójáról, Dobos Józsefről, akinek dédapja Rákóczi szerencsi kastélyában volt szakácsmester. Itt valódi a honunkban általában elsilányított Sacher-torta (a kívánós Metternich herceg utasítására rögtönözte 1832-ben a 16 éves Franz Sacher). Csak úgy találomra említem a Mandulás élményt, az Epres Ihletet vagy a Magyar Nádort, de mint elsősorban házitészta-kedvelő, kiemelem a naponta változó remek pitéket, a flódni trikolórt (dió-mák-almarétegek), valamint a csodásan zaftos almakenyeret, mely mellé én egy kanál vaníliafagylaltot is csapattam. És közben halkan szólt a – nem jazz, hanem Mozart-zene!