Példátlan nagyságrendű “lenyúlási” akciónak nevezte Magyar Bálint szabad demokrata ügyvivő a Mol Rt. gázüzletágának esetleges eladását a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Rt.-nek. Az ellenzéki párt nem fukarkodik a sommás megállapításokkal, hiszen alig egy héttel korábban egy másik MFB-s ügyletet jellemzett ugyanezzel a kifejezéssel. A kemény szóhasználatot lehet a választási kampánynak is betudni, a Mol-bejelentés azonban kétségkívül csalódást keltett a visszafogottságukról közismert pénzügyi körökben is.
A piacon két fő fenntartást fogalmaznak meg a sebtében bejelentett tárgyalással szemben. Az egyik rímel az ellenzék kifogására: az állami tulajdonú fejlesztési bank feltűnése a kizárólagos vevő szerepében önmagában is aggályosnak tűnik, hiszen a visszaállamosítás – és az átláthatóság azzal általában együtt járó csökkenése – nem szokta elnyerni a befektetők bizalmát. A tranzakció másik kritikája arra irányul, hogy az időzítés semmiképpen sem szerencsés, hiszen alig ötven nappal a parlamenti választások előtt egy ilyen átpolitizált ügylet keresztülvihetősége enyhén szólva is megkérdőjelezhető. A tranzakció mindazonáltal lezárulhat az év végéig, így az Erste Bank Befektetési Rt. 2003-as várakozásaiban már nem számol az üzletág hatásaival – véli Pletser Tamás elemző.
HALLGATÁS. A helyzet pikantériáját csak növeli, hogy sem a vevőjelölt, sem pedig a hoppon maradt külföldi szakmai befektetők nem kommentálják a szituációt. Hivatalosan ugyan sohasem erősítették meg, de nyílt titoknak számított, hogy a Ruhrgas és a Gaz de France nyújtott be vételi ajánlatot a gázüzletág 49 százalékára. A számukra kedvezőtlen döntést egyikük sem volt hajlandó kommentálni, mint ahogyan az MFB is hű maradt eddig tapasztalt szűkszavúságához. Így az eladó félre hárult az ügy kommunikálása, amit a Mol legfelsőbb szinten meg is tett. Sajnos a kulcskérdésekre nem tudott kielégítő választ adni, ami odavezetett, hogy – ha lehetséges – több a megválaszolatlan kérdés, mint volt annak előtte.
Az egyetlen világos szempontnak – mintegy kapaszkodónak – az minősíthető az egész tranzakcióban, hogy a Mol meg akar szabadulni a veszteséges üzletágától. A gázon az elmúlt két évben több mint 200 milliárd forintot és egy elnököt vesztett a társaság, így érthető, hogy szeretne megválni a működését veszélyeztető részlegtől. Csakhogy ez nem számít újdonságnak, már egy éve hivatalosan deklarált célról van szó. Azt sem lehet nóvumként értékelni, hogy az állam igényt jelentett be a – számára szociális szempontból fontos – üzletágra. Így tehát Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató azon kijelentése, hogy azzal az ajánlattevővel kezdenek kizárólagos tárgyalásokat, amelyiknek a gázüzlet lehető legnagyobb részét tudják értékesíteni, mindenképpen logikus, csak nem magyarázza az elvesztegetett masszívan veszteséges hónapokat.
A Mol 2002-re azonban már nem számol veszteséggel ebből a tevékenységből, sőt többször elhangzott, főként Mosonyi György vezérigazgató szájából (interjúnkat lásd külön), hogy nem áll eladási kényszer alatt a társaság. A piac számára az elmúlt hónapokban elfogadható megoldásnak tűnt, hogy egy 49 százalékos részt szakmai befektető visz el, míg a többséget az állam veszi át valamelyik vagyonkezelője révén. A Mol vezetőségének szavaiból most viszont az tűnik ki, hogy ilyen konstrukcióról konkrét formában nem volt szó, egyidejűleg két, egymással nem összekapcsolt tender zajlott a társaságnál. Minthogy csak az MFB tudta “hitelt érdemlően igazolni” a Mol felé, hogy képes a többségi részesedés megszerzésére (vagyis bírja az aranyrészvényes Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. támogatását), a fejlesztési bankkal kezdik meg az érdemi tárgyalást.
CSÚSZÁS. Csakhogy ez a tárgyalás a választások előtt nem tud befejeződni, mert igényli a Mol közgyűlésének jóváhagyását, továbbá a parlamentnek is meg kell változtatnia néhány törvényt – hogy az egyéb adminisztratív akadályokat ne is említsük. Ilyen körülmények között nem logikusan követhető, mit értett Hernádi Zsolt az alatt, hogy az MFB hitelt érdemlően bizonyította: rendelkezik a részvénytöbbség megvásárlásához szükséges támogatottsággal.
Nem lehet kizárni, hogy “lenyúlásról” van szó – miként azt az ellenzék állítja -, ám ezt a dolgok jelenlegi állásában semmi sem bizonyítja. A baj csak az, hogy a tranzakció most és ilyen formában megkezdett lebonyolítását semmilyen más logikus érvrendszer sem támasztja alá. A részvényeseket csak az vigasztalhatja, hogy a jelenlegi világpiaci helyzetben az idő nem dolgozik ellenük. Persze ez csak addig érvényes, amíg a gáz árát is befolyásoló kőolaj viszonylag olcsó.