Londoni szállodasilónkban sillabizálva, miként lehetne a hazulról hozott állítható feszültségű hajszárítót és villanyborotvát itt is használni#
Múzeummérgezés után irány a Liberty, az előkelő ősáruház, minden áruházak ükanyja, gyönyörű faszerkezetével, ódon szépségű belső tereivel, ómódian modern kínálatával. Liberty nélkül London nem volna London. (Párom még nem járt Albionban, ő másnap a Harrodsba is elzarándokolt: elegantia elegantiarum. Én ezt kihagytam.) Aztán a Sohóban csatangoltunk, hamisítatlan szigetországi esőben ázva. Persze a szállóban hagytuk ernyőinket, de minden sarkon lehet olcsó ernyőt kapni. Háború utáni angol filmfeeling, Waterloo Bridge és társai. Csatakosan csatangoltunk a fekete-fehér felvételeken, bebámultunk minden pub mélyére, s amikor átitatódtunk londoni esővel meg hangulattal, és be akartunk ülni valahová egy késő-délutáni ebédre, csak úgy találomra benyitva egy rokonszenves lokalitásba – kiderült, hogy lengyel étterem, és Revolution a neve. Jellemző, mondtuk röhögve, ezért kár volt Londonba jönni. De nem volt kár, mert a hangulata remek ennek a helynek, lengyelesen – tehát igényesen – modern, ellentétben a hazai vagy csehszlovák szocmodernnel. Tele túlnyomórészt minden rendű-rangú-színezetű fiatallal, édesek és szépek a pincérlányok, az egyik lengyel, a másik horvát (azonnal kiszúrták, hogy magyarok vagyunk), nem zavart a zene, pedig egyáltalán nem volt öregesen halk, végezetül pompás konyhát találtunk. Angliában nincs könnyű élete a leveskedvelőknek (mint én vagyok), de itt olyan pikáns zelleres-paradicsomos krémlevest ettem forrón, meleg kenyérrel és vajjal, hogy nem fogom elfelejteni. (Előtte egy orosz vodka az ijedtségre, hogy bőrig áztunk.) A tengeri halhoz szimpatikusan vékonyra vágott, tehát ropogós sültkrumplit hoztak, csodás mártogató mártással. Hozzá egy pohár száraz fehérbor, körülöttünk egy felszabadult, boldogabb jövőre készülő fiatal, sokszínű emberiség, és mindez a pesti Kadocsa Gábor szivarklubjának legutóbbi Központi Bizottsági ülésén beszerzett remek szivar illatos füstjébe burkolva – mi kell mégő Semmi. Ennyi.