Kalapács alatt – Manipuláció kizárva

Huszadik századi, modern és kortárs műveket árvereznek november 28-án este a MEO Kortárs Művészeti Gyűjteménynek helyet adó, a közelmúltban erre a célra átalakított Újpesti Bőrgyár épületében.#

Huszadik századi, modern és kortárs műveket árvereznek november 28-án este a MEO Kortárs Művészeti Gyűjteménynek helyet adó, a közelmúltban erre a célra átalakított Újpesti Bőrgyár épületében.#

De nem csak az új játékszabályok, az eladandó anyag is figyelemre méltó. A klasszikusok között minden kétséget kizáróan a 34-36 millió forintra becsült Patkó Károly-mű lesz a rendezvény sztárja, de várhatóan Paál László ennél 2 millióval olcsóbbra taksált vászna iránt sem marad közömbös a közönség. Az előbb említett Patkó-képnek külön izgalmat kölcsönöz, hogy pillanatnyilag a Nemzeti Galéria kiállításán látható, s az árverési teremben csak egy nyomattal találkozhatnak a vevők. A klasszikusok csoportjában még – egyebek mellett – Rippl Rónai, Kmetty, Schönberger, Mednyánszky László, Frank Frigyes művei várnak vevőre.

Izgalmas kollekció a kortársaké is, e művek természetesen “kockázatosabbak”, ugyanakkor a kisebb pénztárcájúak számára is játékteret engednek. Persze Kováts Lajos nem a teljesen kezdők alkotásai között válogatott, ezt jelzik a becsértékek is, a többség néhány százezer forintos forgalmi értéket képvisel, de akad jó néhány milliós tétel is a kínálatban.

A szokottnál több kortárs alkotás szerepel egy másik kínálatban, a Blitz után egy nappal árverező MűTerem Galériáéban is. Virág Judit ismét visszatért a régi megszokott helyszínre, a Budapest Kongresszusi Központba, ám az anyagot bemutató kiállítást változatlanul hazai pályán, a Falk Miksa utcában rendezték meg. Előző őszi aukciójukat – tekintettel arra, hogy a Kongresszusi Központ foglalt volt – a Pesti Vigadóban szervezték meg, ám annak terme szűknek bizonyult az odasereglett vevőtömeg számára – magyarázták a helyzetet a galériában.

Virág Judit közönsége várhatóan péntek este is megtölti az árverési termet, ahol közel kétszáz tételre lehet majd alkudozni. A módszer itt hagyományos lesz, a katalógusban közölt kikiáltási árról indulhatnak majd a licitek. Így lesz ez a kortársak esetében is, amelyek között néhány alkotó műve szerepel a Blitz kínálatában is – s bár nem ugyanazok az alkotások, így az árban nyilvánvaló eltérések lesznek, tény, hogy az itteni kikiáltási árak nem állnak messze a másik galéria becslésétől.

Virág Judit árverésén a műtárgy-kategóriában nyilvánvalóan ismét a Zsolnay-kerámiák jutnak sztárszerephez, de bizonyára élénk lesz az érdeklődés egy 1910-körüli Tiffany asztali lámpa iránt is, amelynek induló ára 6,5 millió forint.

A festmények között nincs 10 millió feletti szintről induló; a legmagasabb összegről, 7,5 millió forintról egy Vaszary-csendéletért kezdődhet a rivalizálás november 29-én este a Kongresszusi Központban.

Címkék: Hetilap: Plusz