Két héttel a New Yorkra és Washingtonra zúdított bűnös terrortámadás után javában tartott az amerikai hadigépezet felvonulása a nagy visszacsapásra. Az is elképzelhetô, hogy mire ezek a sorok megtették a számítógéptôl az olvasóig vezetô utat, a közvetlen megtorlást végre is hajtják. Ám ez csak a kezdet lehet.
A tények, a tapasztalat és a terrorizmus történetének tanulságai arra intették a kormányzatot, hogy belássa: hosszú, kockázatos és totális gyôzelmet aligha ígérô háborút kell indítania a terrorizmus ellen. Ez pedig összefogást követel. Ha úgy tetszik: a globalizáció haszonélvezôinek és ésszerű bírálóinak pragmatikus szövetségét a globális terror gépezete ellen.
ÚJ KORSZAK. Ebben a folyamatban különös kapcsolatok is születnek. Ezek között van egy, amely következményeiben éppen olyan, vagy még fontosabb része annak a bizonyos “új korszaknak”, amelynek véres születését a szeptember 11-i merénylettôl eredeztetik. Az Egyesült Államok és Oroszország “különös házasságáról” van szó. Ez ugyan csak érdekházasság lehet, de a kibontakozó frigy jelentôségén ez mit sem változtat. A nemzetközi terrorizmus eddigi akciói inkább szembeállították, mint közelítették a régi kétpólusú világ két vezetô hatalmát. (Alapelv: a te terroristád az én szabadságharcosom. És fordítva.)
Most, hogy a terror nagy karmesterének minôsített Oszama bin Ladennek rejtekhelyet adó, az iszlám fundamentalizmus legatavisztikusabb és legbigottabb képviselôi által kormányzott Afganisztán került célkeresztbe, a Kreml és a Fehér Ház megtalálta a közös ellenséget. Amerika érdekeit a Financial Times így foglalja össze: “Putyin bármilyen támogatása sorsdöntô a Bush-kormányzat számára. Oroszország kiemelkedôen fontos alkotóeleme a koalíciónak földrajzi helyzete, a terrorizmus elleni harcban szerzett tapasztalatai és a támogatás miatt, amelyet az afgán rezsim ellen harcoló, az ország észak-keleti sarkát kézbentartó Északi Szövetségnek nyújt.”
A térkép (és a hivatalos változat) szerint nem Oroszország, hanem a jogilag független, de valójában a fél-függetlenség állapotában lévô Üzbegisztán és Tádzsikisztán játszhat kulcsszerepet. Mindkettôt volt szovjet párttitkárok önkényuralmi rezsimje kormányozza és mindkettô harcban áll a maga radikális iszlám ellenzékével. Így rá vannak utalva Moszkvára. (Az afgán-tádzsik határt például két gépesített orosz hadosztály védi.) Igazán fontos döntésekben egyik sem léphet Oroszország nélkül. Moszkva pedig Amerika szövetségesének jelentkezik a terrorizmus ellen. Különben aligha kerülhetett volna sor arra – mint az a múlt pénteken megtörtént -, hogy az üzbég fôváros, repülôterén két nagy amerikai teherszállítógép szálljon le. Elektronikát vittek és elit egységek száz katonáját.
Múlt vasárnap Putyin csaknem egyórás telefonbeszélgetést folytatott Bush elnökkel, utána pedig telefonkonferenciára hívta a volt szovjet közép-ázsiai köztársaságok, így Üzbegisztán és Tádzsikisztán vezetôit. Végleges döntés az Amerikának szánt támogatás jellegérôl és mértékérôl még nincs. (A Bush-beszélgetés után kapott szárnyra az a hír, hogy Putyin kész lenne az amerikaiak rendelkezésére bocsátani az orosz légtér meghatározó szeletét.) Így kirajzolódik annak a lehetôsé-
ge, hogy az amerikai történelemben elôször az amerikai hadigépezet támaszpontként használhat volt szovjet – és ma is orosz – területeket.
BENYÚJTJÁK A SZÁMLÁT . Érdekházasságról beszéltünk. Az orosz támogatásnak ára van. Legkézenfekvôbb az, hogy Moszkvának most több esélye van arra, hogy a csecsen háborút a terrorizmus elleni harc részeként fogadtassa el a vonakodó nyugati világgal.
Az ár része lehet egy Moszkva számára elfogadhatóbb kompromisszum az amerikai rakétaellenes pajzs ügyében. Végül a harmadik – és talán a legkockázatosabb – fizetség az lenne, ha a NATO (miközben továbbra is elveti azt a moszkvai doktrínát, hogy volt szovjet területek az orosz érdekszféra részei) beleegyezne a három balti állam NATO felvételének elhalasztásába.
Még alkudozik a “hozományról” a “különös házasság” két résztvevôje. De nem lehetetlen, hogy lesz nagy lakodalom.