Operaénekes feleségem osztrák kolleginája és barátnéja, Christine, megint itt járt nálunk. Ez magánügy lehetne, ha tavaly augusztusban nem lett volna ugyancsak a vendégünk, és nem írtam volna meg e hasábokon városligeti kalandunkat a barátságos fekvésű, ám barátságtalan modorú Robinson Étteremmel.#
Nem érdekel, hogy egyszer már írtam a Náncsi néniről! Felfordulunk az éhségtől, nyomás befelé! Micsoda édes menedék. Tárva-nyitva, mint egy befogadó anyaöl. Pincérek “tekeregtek”, csak éppen villámgyorsan, az asztalok között. Nyár volt és meleg, mégsem a kertbe telepedtünk le, hanem beültünk. Ezt az ódon, kicsit svábos fogadóhangulatot szeretem itt. Most sem csalódunk Náncsi néniben.
A pincérek készsége és ismeretterjesztő elkötelezettsége változatlan. A borlista lenyűgöző, a magyar bor feltámadásának megindító dokumentuma (kizárólag hazai borokból hozzák létre ezt a gazdag kínálatot). Nem emelek ki semmit, érdemes körülnézni. Követvén Náncsi néni régi étlapos módiját, röviden le is írják a borok tulajdonságait.
Pincéri ajánlásra (milyen igaza volt!) friss rókagombából készült pörköltet kértünk mazsolás tojásos nokedlivel. Álomi volt, persze a Gundel-féle hűtött szilvórium gyomorágyazata után. További ajánlásra kalamárit kértünk, minthogy biztosítottak bennünket, hogy semmi konzerv, semmi tintahal-angolkór, semmi ízetlen rágógumiság, mint annyi helyt a hazai kalamári-lelőhelyeken. Petrezselymes vajban pirítva (ez az egyik legegyszerűbb, ősileg bevált módja a konyhai varázslatoknak), mellé marinírozott zöldségkavalkád. Olyan nagyszerű volt és olyan laktató, hogy a híres-nevezetes óriás-túrógombócot kénytelen voltam kihagyni. Ami itt még nem fordult elő velem, amióta Náncsi néni létezik.