A kissrác, aki voltam egykoron (mondjuk még a háború előtti első periódusban, mert ott kettévált a gyerekkorom)#
Pár éve, az Intercity-vonatok megjelenésével, a MÁV próbálja feledtetni e bűzös múltat. Egyelőre csak ezeken a járatokon, de ez is óriási lépés. Elmesélem, legutóbb hogyan mentem Solymárról egy szegedi operabemutatóra. Telefonáltam a solymári vasútállomásra, ahol mindent rezerváltak, még helyjegyet is a Nyugati-pályaudvartól. Solymáron felültem az InterPicire, mely tele volt helyes egyetemistával Piliscsabáról. Jegyzeteket bújtak, beszélgettek, jópofák voltak, egyáltalán nem volt ördögpatájuk, ahogy egyesek láttatni szeretik őket. A Nyugatin átszálltam a szegedi Intercity-re. Tiszta volt, kulturált (a toalett is), kényelmes, a hangszóróból minden információt érteni lehetett. Gyerünk az étkezőkocsiba, nem árt egy kis ucsora előadás előtt. Kényelmes, tiszta (az abrosz is), evés közben állandóan sepregetik, figyelmes a pincérnő. Az Unicum hideg, a sör kellőképp behűtve. Tízféle frissensült ételt készítenek (virslit, debrecenit, egyebeket nem számítva). Figyelemreméltó színvonalon (mert azért mégiscsak vonaton vagyunk). A rántott camembert áfonyával rendben. A pulykamellcsíkok tejszínes gombás mártásban rendben. A mecseki sistergős nemcsak nevében eredeti (natúrborda szalonnás csirkemájraguval). A Gundel-palacsinta viszont nyers maradt. És íme, a MÁV dicsőségére, eredeti Lavazza-kávét kaptunk utána! Ezen a szegedi vonalon ezúttal Európa felé suhant a vonat. De a többi járat, Uramisten! Mi lesz a többi vonattal?