Etyekben az is jó, hogy csak egy ugrásnyira van a fővárostól.#
A minisztériumi íróasztalok magasában hozott jogszabályok is megszabják egyébként, mit és hová lehet telepíteni, s Etyek magasában csak külön engedéllyel lehet kékszőlőt honosítani.
Gombai úrnak van ilyen különleges engedélye, ő ugyanis egy 2,5 hektáros darabot elkerített ültetvényeiből kísérletezés céljából. A hajdan fajtakísérleteket végző szőlész e szabadtéri laboratóriumban ma is új fajták megteremtésén fáradozik, illetve másik szenvedélyének hódolva elképesztően szép, konyakosmeggy-illatú rozét komponálgat. Minthogy azonban ez még nincs forgalomban, vissza a chardonnay-hoz.
Anything, but chardonnay, bármit, csak ne chardonnay-t – mondják állítólag némely megcsömörlött angolszászok, mivel az ember manapság úton-útfélen chardonnay-ba ütközik, nem véletlenül. Mint e hasábokon is többször vázoltuk, az erős, elegáns, csúcsformában szinte vajas jellegű, illatos (füstösséget és zöldalmát szoktak emlegetni a chardonnay-val kapcsolatban) fehér bor valóban gazdag. Egy fejjel kilóg a többi fehér közül, fehérek közt egy európai, széles spektrumú, az egyetlen fehér, mely kibírja az új kis tölgyfahordós érlelést, ami azt a fás-vaníliás bukét adja a bornak.
Ez mind igaz Gombai chardonnay-jára, mely szép zöldessárga színben játszik, legfeltűnőbb sajátsága savainak kereksége. Az etyeki univerzumot általában a karcosabb, harapósabb savak jellemzik, mint ezt a relatíve lágy, mérsékelt alkoholú chardonnay-t. A barrik ismert fás bukéja szintén lágyan simul a bor kerek
egészébe, mely szereti a markánsan fűszerezett, rusztikus ételeket, egy jó kis tárkonyos ragut például.
Gombai barrikolt chardonnay-je a vinotékákban lelhető fel 800-1000 forint körüli áron, vagy úgy, hogy az ember lóra kap és elkarikázik Biatorbágy felé az egyes úton…