Las Vegasban nem nehéz érzékelni, hogy egy irdatlan kősivatag közepén növesztették a semmiből, mert amint elhagyjuk a várost, ott terpeszkedik a félelmetes semmi, amit olyan jól ismerünk a régi western-filmekből.#
Professzor barátunk azt mondja, ő azért is szeret Magyarországra járni, mert itt jó erős ízek vannak, Amerikában minden kicsit édeskés. És ez igaz is. Szállodánkban az obligát reggeliket a második héten már ki is hagytuk, éppen ezért. A legszörnyűbb egy bizonyos egyetemes juharszirup, ezt szinte mindenre képesek ráloccsantani. Mégsem értem a barátunkat igazán: hiszen ha akarom, minden konyhát megtalálok itt, például a jó erős mexikóit, latin-amerikait. Mi például egy remek, vastag argentin marhasteaket ettünk ebben az Esőerdőben. A marháikat szabadban legeltető argentinok most, a kergekórpánikban, egyébként is tarolnak világszerte – nem úgy, mint mi! Pedig a mi szürkemarháink is mentesek a kórtól. Most kellene ráugrani az üzletre, és mint az őrültek, szaporítani. Ehelyett, úgy hallom, a ritka állomány bikáit exportáljuk. Az aranytartalékot!