Elégedettek lehetnek az uniós csatlakozásra váró országok a decemberi nizzai csúcstalálkozó után. Minden korábbinál konkrétabb ígéretet kaptak arra, hogy a leginkább felkészült aspiránsok 2004 körül bebocsátást nyerhetnek a szervezetbe.#VÁLSÁGOKRA ÉPÜLŐ FEJLŐDÉS. A vezetéselméletben nem ismeretlen ez a módszer, válság alapú vezetésnek (management by crisis) hívják. Nem éppen a leghatékonyabb, de a nagy, s ütköző érdekek sokaságát koordinálni kényszerülő szervezetekre gyakran jellemző. Az ilyen szervezetek esetében fennáll azonban a veszély, hogy a válsághelyzet elhárításával a döntéshozók fellélegeznek és megnyugszanak. Ilyenkor a folyamatok ismét lelassulnak, a döntések nem születnek meg idejében és csak újabb válság ad lökést a fejlődésnek.
“Tisztában vannak-e a tagállamok a bővítés előnyeivel?” – kérdezi Michael Lake-et, az Európai Bizottság budapesti delegációvezetőjét (az EU nagykövetét) a Népszava riportere a lap 2000. december 27-i számában. A válasz: “… a kormányok természetesen tudatában vannak annak, hogy milyen előnyökkel jár az új tagok felvétele. A kilencvenes évek elején ezért kezdeményezték az Európai Unió kiszélesítését. A közvélemény, bár még nem támogatja teljes szívvel a bővítést, nem is ellenséges vele.”
E választól aligha dőlhetünk hátra. Akármikor is kerül sor az első felvételre, valószínű, hogy arról számos tagországban választási kampány idején kell döntenie a nemzeti parlamentnek. Ilyenkor a bővítéssel szemben állók hangját belpolitikai okokból minden ellenzékben lévő párt felerősítheti.
Márpedig véleményem szerint az uniónak kifejezetten stratégiai érdeke a bővítés. Milyen előnyöket remélhet az EU az új tagok felvételétől? Az európai integráció ma is a világ legnagyobb integrált piaca. Márpedig az egységes piacok mérete még az Új Gazdaság korában is fontos. Csak az egykoron “első körbe” sorolt országokat (Ciprus, Csehország, Észtország, Lengyelország, Magyarország, Szlovénia) tekintve is látványosan bővülhet az unió: több mint félmillió négyzetkilométerrel és legalább 70 millió fogyasztóval. Az uniós GDP tekintetében e bővülés azonos nagyságrendű Spanyolország és Portugália 1986-os felvételével, ami az EU gazdaságának legfontosabb belső dinamizáló tényezője volt az utóbbi 15 évben.
További változás, hogy a bővítés következtében az integráció geopolitikai helyzete is alapvetően változik. Uniós beltengerré válik például a Balti-tenger, az integrációnak előbb-utóbb kijárata lesz a Fekete-tengerre (Románia révén) és az Adria keleti oldalára (Szlovénia felvétele után).
Bővül a nyersanyagbázis, ami ugyan ma már nem elsődleges növekedés-generáló tényező, de azért számos modern gazdaság – például Norvégia, Ausztrália és Új-Zéland – építi továbbra is erre a növekedését. Lesznek tehát új vasérc-, feketeszén-, gáz- és olaj-, valamint termálvízbázisok – nem beszélve a színesfémekről és a vegyipari alapanyagokról. E bányák – korszerű technológiával felszerelve – versenyképesek lehetnek a hosszú hajóúton szállított dél-amerikai és afrikai alapanyagokkal.
Az EU folyamatosan, immár több évtizede munkaerő-importra szorul. Az új tagok általában pótlólagos forrást jelentenek közepesen vagy kifejezetten jól képzett, rugalmas munkaerőből. E munkaerő letelepítésére a mai tagállamokban talán nem is lesz szükség. Ha a felveendő országokban az életszínvonal a becslések szerinti ütemben nő, aligha valószínű, hogy lengyelek, csehek és magyarok nagy számban hagynák el véglegesen nyelvi közösségüket. Sőt, már ma látható, hogy német és holland nyugdíjasok előszeretettel költöznek át véglegesen – például Magyarországra. Ez a migráció a belépés után nagyságrendekkel nőhet, sok szociális és egészségügyi terhet véve le az anyaországok adófizetőiről.
A bővítés legfontosabb hozadéka azonban talán a kreativitás. A mai világgazdaságnak leginkább ez a mozgatórugója, s ez 2005 után fokozottan így lesz. A lehetőséghez jutott lengyel, cseh, magyar szakemberek és vállalkozók kissé elkényelmesedett nyugat-európai társaiknál nagyobb elánnal vethetik rá magukat az új lehetőségekre, s tölthetik ki a piaci réseket.
És végül – bár a sort még folytathatnánk – a multikulturalitás hasznáról se feledkezzünk meg. A közép-európai és balkáni sokszínűség új “ízekkel” gazdagítja majd az uniót. Olyan tájegységek kerülnek majd be az EU-ba – Erdély, Kárpátok, lengyel tóvidék, Balaton, Duna-delta, Hortobágy – amelyekhez hasonló érintetlen területek a mai tagállamokban már alig találhatók.
AMERIKAI MINTÁRA. Go West!, vagyis Irány Nyugat! – mondták az amerikai pioníroknak a múlt század közepén. Az amerikai Közép-Nyugat, majd a Nyugati Part meghódítása nemcsak dinamizálta évtizedekig az amerikai gazdaságot, de olyan gazdasági erőközpontokat hozott létre, mint Kalifornia, amely ma önmagában a világ nyolcadik legerősebb gazdasága.
Mi mást is mondhatnánk az unió bővítési adminisztrátorainak és a tizenötök polgárainak – jóllehet ők aligha nevezhetők pioníroknak -, mint azt, hogy Go East!, azaz Irány Kelet!