Az Év Menedzsere 2000 – Az informatika dicsérete

Beck György, a Compaq magyarországi, valamint közép- és kelet-európai regionális vezérigazgatója nyerte az “Év menedzsere 2000″ díjat.#

Beck György, a Compaq magyarországi, valamint közép- és kelet-európai regionális vezérigazgatója nyerte az “Év menedzsere 2000” díjat.# Ide 1998-ban választották Beck Györgyöt, akkor, amikor a Compaq és a Digital – Beck korábbi cége – egyesült. A nemzetközi elismerések mellett az informatikai szakembernek már itthon is “kijutott” néhány díj, az Informatika Vállalkozások Szövetsége által létrehozott Év informatikai menedzsere díjat eddig kétszer kapta meg. A mostani elismerés indoklásában a zsűri azzal érvelt, hogy az üzletembernek kiemelkedő szerepe volt a magyar elektronikus infrastruktúra elterjesztésében, az Infórum és a Családi PC program megvalósításában, valamint a felsőoktatás jelentős mértékű támogatásában. Nem utolsó szempontként említette a bírálóbizottság, hogy Beck sikeres, neves menedzserként is szerény ember és együttműködésre törekvő vezető maradt.

Címkék: Hetilap: Infotech