Japán: Egyenjogúság csak papíron – Keresd a nőt!

A japán gazdaság konjunkturális bajaira gyógyír lehet a nők eddiginél gyakoribb munkavállalása.

Tokió metrószerelvényein mindennapos látvány, amint az uniformisiba öltözött iskolások buzgón nyomogatják a marokméretnél is kisebb mobiltelefonok billentyűzetét. E-mailt írnak vagy a moziműsort böngészik, egyre megy: a régi, tradicionális Japánból “átörökített”, formaruhába öltözött diákok már a XXI. század kommunikációs csúcstechnológiáját használják a szintén csúcsminőségű, néhány vonalon vezető nélkül száguldó földalattikon.

MOBIL ÚTTÖRŐ. A mobil internet szigetországbeli elterjedése egy hölgy, Macunaga Mari nevével fonódott össze. A nyugati világban ez ma már nem lenne különösebben szemet szúró, de az ázsiai szigetországban még feltűnést keltett, hogy az információs társadalom új kommunikációs formáját és üzletágát, az i-mode-ot a szebbik nem képviselője hívta életre. Macunaga 1997-ben középvezetőként csatlakozott a DoCoMo fejlesztési részlegéhez, és utána nyomban hozzákezdett a “japán WAP” megtervezéséhez és elindításához. Csaknem két évi munka után, 1999 februárjában dobták piacra először az i-mode használatára alkalmas készülékeket, s ez a technológia azóta jóval sikeresebb utat járt be, mint nyugati “testvére”, a WAP.

Macunaga alighanem az egyetlen hölgy a közelmúlt Japánjában, akinek karrierje egy óriásvállalat legfelsőbb szintjéig emelkedett. A japán munkaügyi minisztérium felmérése szerint a nők az országban található hosszú távra szóló, komoly előrelépési lehetőségeket biztosító “karrier-állásoknak” mindössze 3,5 százalékát töltik be.

Pedig 1986 óta érvényben van az egyenlő munkalehetőségeket biztosító törvény, papíron tehát adott az egyenjogúság. A nők átlagosan mégis csak 8,5 évet dolgoznak, jobbára még a szülési szabadság előtt – derül ki egy közelmúltbeli felmérésből. A női munkák közül a legnépszerűbbek a marketinges állások, ezután a kutatás-fejlesztés és a tanácsadás következik; a már említett karrier-pozíciók betöltését tekintve az előbbi esetében minden negyedik, míg az utóbbinál minden ötödik munkavállaló nő. Két százalék alatti viszont a nők reprezentáltsága az építőipar, a közlekedés és a telekommunikáció területén.

Az olyan tradicionális értékek, amelyek a hetvenes-nyolcvanas években átélt nagy fellendülés során a japán vállalatok foglalkoztatási elveivé és megcsontosodott gyakorlatává váltak, csak a férfiakra vonatkoztak. “Az élethossziglan tartó munkavállalás és a szenioritás elve – vagyis az életkor szerinti előreléptetés – csak az erősebb nem privilégiuma volt” – mondja Kavanisi Juko, a Temple egyetem szociológiatanára.

A japán gazdasági “csoda” és az azt megalapozó társadalmi modell a kilencvenes években a “buborékgazdaság kidurranásával” megrendült. Az apadó állami források és a globalizációs szorítás miatt szükségessé váló vállalati reorganizációk, továbbá a hatékonyabb munkavégzés követelménye a kilencvenes évek vége felé és az ezredfordulón lehetetlenné tette az élethossziglan tartó munkahely biztosítását. Az olyan alternatív megoldások “bekapcsolásával”, mint a részmunkaidős foglalkoztatás, a női munkavállalók száma is valamelyest megnőtt.

A változások nem csupán az üzleti világot érték el, a családmodell is módosult. A nők “fellázadtak” eddigi alárendelt szerepük ellen; többségük immár nem (elsősorban) háziasszony és a családi “gazdaság” gyarapodásáért mindent megtevő feleség, hanem érzelmi társ, és egyenrangú partner akar lenni. “Japánban mindeddig nem volt képes tartós kapcsolatot létesíteni az olyan fiatal nő, aki nem tudott megfelelő szinten főzni” – mondja a 27 éves Sionara Szaiko, egy szakmai szövetség alkalmazottja. Az ő fizetése, nem egyedi módon, csak kisebb részben a teljesítményének függvénye, nagyobb részben életkoráé. A munkaerőpiacon tehát “halmozottan hátrányos helyzetben” van, részben női mivolta, részben pedig fiatal kora miatt.

Japán a női egyenjogúság tekintetében jócskán elmarad a nyugati állapotoktól. Miközben jogszabályok és a kormányzat által kiadott “fehér könyvek” deklarálják ezt a jogot, női karrierrel elvétve lehet találkozni. Még a tokiói kormány is elismeri, hogy a japán asszonyok továbbra is csak a háztartásokhoz kötődnek, és nem találnak elegendő jó állást sem a magán-, sem pedig a közszférában. “Tudják ugyan az emberek, hogy az egyenjogúságot biztosítani kell, a társadalomban mégis elevenen él az a meggyőződés, hogy a nők kizárólag otthon dolgozhatnak. Ez jelenti a nemek közötti egyenlőség legnagyobb akadályát” – mondja a miniszterelnöki hivatal mellett működő, a “női egyenjogúság ellenőrzéséért” létrehozott iroda vezetője. Egy felmérés szerint a kilencvenes évtized végén a lakosság 86 százaléka vélte úgy, hogy a nők csak háziasszony mivoltukban bontakozhatnak ki.

Miközben Japán a világ második leggazdagabb országa – egy főre jutó GDP-je duplája az európai uniós átlagnak -, a női egyenjogúságot és a munkaerő-piaci lehetőségeket számba vevő rangsorokon igencsak hátul tanyázik. Az ENSZ által kalkulált nemek közötti – de facto – egyenlőséget mérő index alapján Japán a nem túl előkelő 34. helyet foglalja el, s olyan országok előzik meg e téren, mint Malaysia vagy Zimbabwe.

VÁLTOZÓ TRADÍCIÓK. A nyolcvanas évek végéig működő japán modell megrendülésével, valamint a kilencvenes években a nyugati hatás növekedésével a házasulási tradíciók is változnak. A szigetországban a világon a legalacsonyabb a születési ráta, s az utóbbi években a házasodási kedv is jóval későbbre tolódott. A nők lázadásával függ össze, hogy a válások száma látványosan megugrott, az elmúlt évtizedben megduplázódott.

A hagyományos modell lassú, de egyértelmű megváltozásával megnyílhat az út a japán hölgyek karrierje előtt. Többek állítása szerint a nők a férfiaknál jóval rugalmasabban és gyorsabban képesek alkalmazkodni az új körülményekhez. Ráadásul a gazdaságpolitika is felismerte, hogy az immár évek óta stagnáló, vagy minimális mértékben, 1-2 százalékkal növekvő gazdaságban a női munkaerő komoly tartalékként szolgál. A legtöbb fejlett országban a minimum gimnáziumot végzett nők legalább 70 százaléka dolgozik, Japánban ez az arány csak 50 százalék körüli. A férfiak és a nők között még mindig nagy a foglalkoztatottsági szakadék (lásd a grafikont).

A külföldi bevándorlók alkalmazása mellett a nők munkavállalása lökést adhat a gyengélkedő konjunktúrának. Ha több nő vállal munkát ebben az évtizedben, akkor – a Goldman Sachs felmérése szerint – 0,3-2,5 százalékponttal nőhet a szigetország GDP-je. Az új szlogen nem is lehet más: “Keresd a nőt!”