Mintha szélcsend uralkodna nálunk az elektroinikus kereskedelem szabályozásában, különösen a számviteli és adózási kérdésekben. Mintha nem is lennének ilyen kérdések. Holott vannak, miként erre már sok ország ráébredt. Nézzünk körül egy kicsit.
Némi zavart követően, amit az e-kereskedelem robbanásszerű fejlődése idézett elő, kibontakozóban van az e-szabályozás Európában és az Egyesült Államokban. A tradicionális tranzakciókra alkotott számviteli, pénzügyi és adózási szabályok ugyanis egyszerűen nem tudnak mit kezdeni az új helyzettel. Ennél is nagyobb baj azonban, hogy a kormányzatok egy idő után ráébredtek arra: az adóalap lassan de biztosan erodálódni kezdett.
EGYSÉGES SZABÁLYOZÁS. Különösen a hozzá-adott érték típusú forgalmi adóval rendelkező országokat érintette fájdalmasan ez a felismerés. Az áfa államhatárokon belül működő adónem, az online tranzakciókat azonban a határok a legkevésbé sem zavarják. Ha egy amerikai társaság online módon értékesít Európába, akkor azon a tranzakción sem Amerikában, sem Európában nem számít fel forgalmi adót. A B2B (cégek közötti) kereskedelemben ez még nem okozna gondot, hiszen az importszolgáltatásnál a megrendelő kifizeti az áfát. Ez azonban nem működik a B2C (cégek és végső felhasználók közötti) kereskedelemben, mivel a szolgáltatást igénybe vevő magánszemély nem áfa adóalany. Ha egy francia polgár európai cégtől vásárol szolgáltatást, akkor áfát fizet, míg ha nem európaitól, akkor nem. Ezek után nincs az a francia, aki ne tudná, melyik szolgáltatót válassza. Az európai cégek hamar rájöttek arra, hogy a piacon egy egész áfányi hátrány behozhatatlan, tehát léptek. Sorra alakultak Európán kívüli érdekeltségeik, amelyek már áfamentesen nyújthatják a korábban áfásan felszámított szolgáltatásokat. A történet vége tehát az, hogy mindenki jól járt, kivéve az állam, amely adóbevételt veszít. Annál többet, minél kiterjedtebb az e-kereskedelem. Hasonló tendencia érvényesül az online kereskedelem utáni társaságiadó-fizetésnél is.
A pénzügyi kormányzatok rádöbbenését nem követte jogszabály-módosítási dömping. Felismerték, hogy az sem jó, ha minden állam a saját elgondolása szerint alakítja át adózási rendszerét, mert ez még nagyobb káoszt okozhat, hogy azután az egész feloldódjon egy végeláthatatlan harmonizációs folyamatban. Az együttgondolkodás egyik állomása volt az OECD-országok pénzügyminisztereinek 1998 októberében tartott ottawai konferenciája. Akkor a résztvevők megállapodtak: nemzetközi konszenzus kell az e-világ adószabályaiban, mégpedig olyan peremfeltételek mentén, hogy ezen szabályok ne válasszák ketté mesterségesen a létező világot online és offline alapon, új e-adót ne vezessenek be, s minden rendelkezés lehetőleg egyszerű és világos legyen. Ennél is fontosabb volt, hogy rögzítették: egyik állam sem vezet be – még ideiglenesen sem – olyan szabályokat, amelyek akadályozhatják az e-kereskedelem fejlődését.
A konkrét munkák elindulását szokatlan jelenség kísérte: egymásra találtak az adóhatóságok és az adóalanyok. Az előbbiek abban voltak érdekeltek, hogy megőrizzék az adóalapot, megelőzzék az adófizetés kikerülését, és ellenőrizhetővé tegyék az online tranzakciókat. Az adóalanyok azt szerették volna, hogy mihamarabb tiszta és érthető játékszabályok alakuljanak ki, tartottak a kettős adóztatástól és a várhatóan bonyolult adminisztrációtól. A különböző érdekek összehozták a két felet, s mindkét oldalon egyetértettek abban, hogy saját céljaik leghatékonyabban akkor valósulhatnak meg, ha közösen alakítják ki a szabályokat.
Az előbbiekben nem csak az a fontos, hogy milyen szabályok alakulnak ki, hanem maga a folyamat, amelyben mindkét fél kezdeményező: az adóhatóság nem a sarcoló állam képében jelenik meg, s az adóalany sem passzív. Egyenrangú partnerek, akik egyszerű és világos játékszabályok kialakítására törekednek.
EGYSZERŰSÖDŐ SZÁMLÁZÁS. Egy konkrét példa a számlázás. A közös cél az, hogy az “áfás” számlán – legyen az elektronikus vagy nyomtatott – csak azok az információk szerepeljenek, amelyek ahhoz szükségesek, hogy az adott ügylet szereplőit és magát az ügyletet egyértelműen azonosítsák, semmi más. Mindenekelőtt az egyszerűsítés a cél, s ennek szellemében fogant meg az a javaslat is, miszerint gyakori tranzakciók esetén elegendő egy havi összesítő számla kiállítása (hangozzék ez bármilyen hihetetlenül is a magyar adó- és számviteli jogszabályokon edződött pénzügyi vezetők számára).
Prágában és Varsóban már el is fogadták az elektronikus aláírásról szóló törvényt, s immár annak számviteli és adójogszabályokra történő adaptációján dolgoznak. Magyarország mintha lépéshátrányba került volna. Az elektronikus aláírásról szóló törvény sokadik változatának kidolgozása ugyan folyik, s az idén vagy jövőre várható annak parlamenti elfogadása, de ez nem elég ahhoz, hogy valóban alkalmazható legyen, még számos jogszabály-módosítás szükséges. Nincs hír arról, hogy a pénz- ügyi kormányzat berkeiben lázas előkészítő munka folyna. Sőt, az új számviteli törvény a “kék tollas aláírás” és a pecsét irányába kanyarodik vissza.
Talán mégis fel kellene venni a tempót, mielőtt már a régión belüli lemaradás is szembetűnő lesz. –