Taxinak nevezte magát, 12 utasra volt jogosítványa, mi heten voltunk a két gyerekkel, plusz Ivo, a kapitány. Volt a batárnak mindene: nap ellen védő vászonteteje, napimádóknak az orrban kinyújtózni való fedélzete, és kabinja, melyben illemhely is akadt. De ómódi szerkentyű volt, dörmögő motorjával komótosan hasította a tengert, filozofikus tűnődésre késztetve az embert. Volt idő elgondolkodni a világ folyásán, nézni a hullámokat, a változó szigetvilág partjait. Biz’ isten nem az irigység mondatja velem, de szinte szántam a száguldó luxusjachtokat, melyek a sebesség élményével és a hajót döngölő hullámok pörölycsapásaival úgy lekötik a figyelmet, hogy a szépségre és meditációra nem marad semmi.
Ezzel a “Dörmögő Dömötörrel” szép lassan bejártuk Rab varázslatos öbleit. Amikor szóltunk, Ivo lehorgonyzott, leengedte a létrát, fürödtünk (sosem kint a nyílt vízen, mert ritkaság ugyan, de cápa mindig felbukkanhat). Amikor Ivo szólt, hogy ez jó terep, itt érdemes búvárkodni, fölvettük a maszkot, aki pedig a hajón maradt, kenyeret dobált a vízbe, hogy a búvárkodóknak minél színesebb legyen a víz alatti előadás. Közben Ivo hűtött (!) grappával kínált, és én elfogadtam, pedig délelőtt sosem iszom. Óriási volt a ribillió, amikor ötven méterre egyszer csak produkálni kezdte magát egy csapat delfin, az ember megmagyarázhatatlan barátja. Igyekeztem elrontani a társaság kedvét egy kis okoskodással, Ariónt emlegetvén, az ókori görög költőt, akit hajós útitársai, hogy vagyonát megkaparintsák, a tengerbe dobtak, de ő előbb a búcsúénekével elbűvölte a delfineket, az egyik a hátán partra vitte, úgyhogy végül előbb ért oda Korinthoszba, mint elképedt gyilkosai. (Arión akad még ma is. De kik a delfinek?)
Jártunk egy lakatlan szigeten, ahol a sirályok költeni szeretnek. Elhúztunk egy teljesen kopasz szigetecske mellett, melynek kellős közepén egyetlen magányos – filozófus vagy elmebeteg – fügefa zöldell. Ivo megmutatta, decemberben hol gyülekeznek a halászok (ő is), ívásra gyülekező tintahalat tarolni. Aztán elhajóztunk az egyébként érdektelen Pag szigetére, mert tudott egy vendéglőt, ahol megmutatják az éppen csak kifogott választékot, az ember rábök, hogy ezt meg ezt kérem, és egy könnyű fehérbor félórás kortyolgatása után már tálalják is.
Hatalmas tálon egy halom hal. Szép tengeri sügért választottunk, és kizárólag elképesztő pofázmánya miatt egy sárkányfej-halat. Ez utóbbi különösen jó választásnak bizonyult. Fantasztikus íz, mintha az édesvízi kecsegét megbolondították volna a tengerrel. Remekül elkészítve, fűszerezve, grillezve, omlós és ropogós egyszersmind. Persze a sügér se volt kevésbé finom, csak valahogy szelídebb. Hatalmas saláták, majd kiváló fagylalt. És utána semmi gyomorégés! Így persze könnyen megy a hosszú élet!
Visszahajózás közben Ivo kikötött egy titokzatos háznál, ahol Pag híresen nagyszerű, ólomnehéz juhsajtját beszereztük, meg a különleges zsályamézet. Egy hét múlva hazafelé az autónk fara szinte súrolta az úttestet: a sajtból készült malomkő volt. –
Tengeri taxi egész napra: 170 német márka