Midőn tavaly szeptemberben a “Rettegett Károlynak” becézett Karel van Miert után Mario Monti vette át az Európai Unió (EU) “versenyjogi hivatalának” vezetését, sokan megkönnyebbülten sóhajtottak fel. Mint kiderült, korai volt az öröm, hiszen “Szuper Mario” elődjénél semmivel sem kisebb következetességgel lép fel a versenyt torzító kartellekkel és a jogtalanul juttatott állami támogatásokkal szemben.
Az idén februárban olyan bankok kerültek a szigorú EU-főbiztos célkeresztjébe, amelyek az ügyfelek panaszai szerint aránytalanul magas jutalékot számolnak fel a valuták átváltásáért. A többhónapos vizsgálat eredményeképpen az unió versenyjogi szervei július elején négy tagállam több mint 120 bankjának és bankszövetségének küldtek levelet, felróva nekik, hogy kartellbe tömörülve megállapodtak a valuták átváltásáért felszámolt díjak rögzítésében. A négy gyanúba keveredett ország – Belgium, Portugália, Finnország és Írország – bankjainak októberig van idejük arra, hogy válaszoljanak a vádakra. Brüsszel azonban már jó előre jelezte, hogy a vétkesnek bizonyuló pénzintézetekre szigorú büntetés vár, mert magatartásukkal aláásták az egységes valutába vetett bizalmat és megrövidítették a fogyasztókat. “A bankok egyenként szabadon eldönthetik, hogy milyen áron váltják az euró-zóna egyik pénznemét a másikra. Nem lehet azonban illúziójuk azzal kapcsolatban, hogy könyörtelenül lesújtunk minden olyan megállapodásra, amely e jutalékok rögzítését célozza. Az ügyfeleknek ugyanis lehetőséget kell adni arra, hogy a legkedvezőbb áron váltsák át valutájukat” – szögezte le Monti.
Az Európai Bizottság vizsgálata kimutatta, hogy az érintett bankok vagy az átváltási díjak növelése végett, vagy csökkentésük ellenőrzéséért tömörültek kartellbe. Az euró tavaly január 1-jei bevezetése óta az eurózónához tartozó nemzeti valuták között végleges és megmásíthatatlan átváltási árfolyamokat rögzítettek, aminek révén megszűnt az átváltási kockázat. A dolgok logikája szerint ennek a valuták konverziójáért felszámolt jutalék csökkenését is maga után kellene vonnia.
A Brüsszel által megvádolt intézmények közül elsőként a belga bankszövetség (ABB), az ország nagy pénzintézeteit tömörítő szervezet reagált. A szövetség furcsamód egyáltalán nem tagadja a megállapodás létét, de ellentámadásba lendülve azt állítja, hogy arról az Európai Bizottság kezdettől fogva tudott. Az ABB szerint különös, hogy, habár a belga jegybank és a brüsszeli bizottság között már régóta tart az egyeztetés a megállapodásról, az utóbbi eddig egyetlen alkalommal sem emelt szót az ellen.
A most kifogásolt egyezséget a belga nemzeti bank, számos kereskedelmi bank, pénzváltó vállalkozás és brókercég írta alá, a közlemény szerint azzal a céllal, hogy “javítsák a valutaátváltási műveletek hatékonyságát, csökkentsék az átváltási költségeket, és ezzel elfogadottabbá tegyék az eurót a közvélemény szemében”. A bankokat képviselő ABB szerint az a tény, hogy az átváltásért felszámolt díjak Belgiumban a legalacsonyabbak között vannak, meggyőzően bizonyítja, hogy a megállapodás elérte célját és nem rövidítette meg a fogyasztókat. A valuták költséges átváltása korántsem az egyetlen terület, ahol az Európai Unió végrehajtó testülete szerint a bankszektor tekintélyes része megengedhetetlen gyakorlatot követ. Frits Bolkestein, a belső piac működésért felelős biztos és kollégája, a fogyasztóvédelmet felügyelő David Byrne megrendelésére készült például egy felmérés, amely arra derített fényt, hogy a pénz külföldre történő átutalása változatlanul drága mulatságnak számít. Az ügyfelektől átlagban 17,10 eurót kérnek el 100 euró átutalásáért egyik tagállamból a másikba. Ráadásul a felszámolt díjak nagysága országról országra meglehetősen nagy szórást mutat. Franciaországból Belgiumba például 5,52 euróba kerül 100 eurónak megfelelő összeg átutalása, fordítva viszont már 28,28 euróba. Luxemburg és Franciaország között a legolcsóbb a tranzakció, – mindössze 1,98 euró -, míg a legdrágább Olaszország és Ausztria között, mely viszonylatban nem kevesebb mint 46,76 eurót kell egy ilyen ügyletért kifizetni. Brüsszel szerint ez a gyakorlat a határon túli átutalásokról szóló 1997 májusi közösségi irányelv rendelkezéseibe ütközik.