RÉSZVÉNYPIAC – Kivárnak vagy kivonulnak?

Az elmúlt napokban a pesti tőzsde forgalma ismét visszaesett, míg a világ jelentősebb börzéit a kivárás jellemezte.

Zsinórban az ötödik héten veszített értékéiből a BUX, ezúttal 2,8 százalékot, miközben a Hang Seng csaknem 7 százalékkal emelkedett, és több index is szűk, de többnyire pozitív sávban mozgott. Egészében azonban a nemzetközi tőzsdékre is inkább a kivárás volt jellemző.

Egyre több jelét tapasztalni az Egyesült Államokban az irányadó kamatokat erősítő politika hatásosságának, köztük a legfontosabb, hogy lassul a gazdaság növekedési üteme. Erről árulkodnak az amerikai vállalatok eddig közzétett féléves gyorsjelentései is. Az viszont még talány, hogy ezzel véget ért-e a Fed kamatnövelési sorozata.

Az Új Gazdasággal kapcsolatban korábban tapasztalt határtalan eufória mindenesetre elmúlóban van, ami nem csak az internetes szektor, de a telekommunikációs részvények árfolyamán is meglátszik. A befektetők világszerte kivárnak, így szakértők szerint a tőzsdéken a féléves gyorsjelentések és makroadatok nyár végi közzétételéig marad a trendnélküli kereskedés.

A Budapesti Értéktőzsdén immár több mint egy hónapja folyamatosan esnek az árfolyamok (az index ismét a 8 ezer pont közelébe került), amihez a kormány intézkedései és kijelentései is alapot szolgáltatnak. Nemrég a gáz-, a gyógyszer-, az energia- és az ingatlanszektorban jelent meg piacidegen eszközökkel a kormány. Legutóbb pedig a miniszterelnök – Brüsszelnek a magyar csatlakozási dátum körüli bizonytalanságaira reagálva – azon véleményének adott hangot, hogy az Európai Unión kívül is van élet…

Legkésőbb augusztus 15-ig a társaságok gyorsjelentéséből kiderül, hogy kedvező makrokörnyezetben, ugyanakkor nemkívánatos kormányzati beavatkozások mellett a tőzsdei cégek milyen eredményt tudnak produkálni. Az elmúlt hét vesztese a 6,7 százalékos zuhanást elszenvedő Richter volt, de 3 százaléknál nagyobb mértékben csökkent a Pannonplast, a Démász, a Matáv, a TVK és az Egis árfolyama is. Jelentősen, 4,3 százalékkal emelkedett a NABI, kismértékben a Fotex, a Zalakerámia, és a Pick és a kurzusa. –